Ez több a vonzásnál. Sokan vagyunk úgy, hogy tudjuk, hogy mit szeretnénk, de mégsem érünk el igazi átütő eredményeket. Megakasztjuk a várva várt sikert a kétségeinkkel, félelmeinkkel és a hitetlenségünkkel, a gondolatainkkal. A létezés, az anyagba sűrűsödés, a teremtés, ha úgy tetszik, a tiszta potenciál energia szintjén kezdődik. Vagyis, képesek vagyunk megtartani a saját egyéni szándékainkat, miközben tudatosan kapcsolódunk a tiszta lehetőség kibontakozásához, megnyilvánulásának intelligenciájához.

#1. Csinálj helyet

Nyilvánvalóan az első lépés az lenne, hogy meghatározzuk a szándékainkat, vágyainkat, de gondolj bele, hogy hogyan válhatnak valóra a vágyak, ha nem teremtettük meg először a helyet, ahova érkezhet?

Amikor változást vagy új helyzetet szeretnénk teremteni az életünkben, először el kell engednünk valamit, aminek már lejárt az ideje és meg kell teremteniük a fizikai helyét az újnak vagy belső teret felszabadítani hozzá önmagunkban. Meg kell nyitnunk az energetikai teret is, úgy, hogy elengedjük a régi szándékokat és az olyan korlátozó hiedelmeket, amelyek ellentmondanak új szándékainknak.

Mindezt úgy tesszük, hogy energiatestünk szintjén dolgozunk, ahol ezeket a szándékolt szándékokat tároljuk. A meditáció rendszeres gyakorlata összeköt a felsőbb éneddel és az idő múlásával minden, ami nem esszenciális, feloldódik és felszabadul. Aktívan, tudatosan el kell engednünk olyan konkrét szándékokat vagy meggyőződéseket, amelyek ellenálló erőként akasztják meg a teremtésünket, mint például a kishitűség. Felszabadíthatod a vizualizációval, hogy feloldja őket az energiaszerkezetedből, de a legjobb, ha először tudatosan ránézel ezekre a gátló gondolatokra és elfogadod, hogy ott vannak, majd ezután saját magad megkérdőjelezed jelenlegi realitását.

Például: Tényleg igaz, hogy még most is azt hiszem, hogy nem vagyok semmire sem képes? Igaz lenne, hogy soha semmit nem tudtam elérni az életemben? A kérdések mindig teret adnak az új lehetőségeknek, a másmilyen vélt eredményeknek, mint amit a gondolatainkkal, berögzött hiedelmeinkkel, ítéleteinkkel programozásból, ösztönösen cipeltünk és használtunk. Ha bármilyen erős ego ellenállásba ütközünk, akkor szükség lehet segítséget kérni egy olyan szakértőtől, aki segít mélyebben megérteni feloldani a blokkokat.

#2. Állítsd be a szándékodat

Miután létrehoztad a fizikai és energetikai teret, létrehozhatod azokat a szándékokat, amelyek a létrehozási folyamatot irányítják majd. Gondolkodj a szándékodról úgy, mint egy elképzelés, képzeld el, mit akarsz megnyitni az életedben. Ez lehet a bonyolult része a teremtésnek. Fontos, hogy pontosan és tisztán tervezzünk. Lényeges megjegyezni, hogy a szándékod már a jelenben is hasson, ne a jövőre vetítsd ki. Teremts, használd úgy ezt a képzelgést, ezt az irányított erőt, mintha már a jelenedben létezne. Pl: Jó érzéssel tölt el, hogy sikeres vagyok az életemben.

Miután szándékod megvan, be kell „telepíteni” az energiatestbe. Ez annyit tesz, hogy miközben meditálsz vagy vizualizálsz elképzeled, hogy milyen érzés tölt el, amikor a vágyaid megtestesülnek. Előre beépíted tudatosan az energiameződbe azt a hálát, azt a boldogság érzést, ami eltölt téged akkor, amikor megvalósul az álmod. Engedd meg ezt az érzést a szívedben és képzeld el, ahogy átéled a jelenben.

#3. Fedezd fel a lehetőségeid tárházát

Nyisd meg magad arra, hogy a szándékaid nyilvánvalóvá válhatnak. Ezt első lépésként a kreatív tudatoddal kell meglépned, anélkül, hogy az analitikus elméddel közelítenéd meg a kérdést. Vagyis, ne akard megtervezni, hogy hogyan fog valóra válni, egyszerűen csak tedd magad nyitottá, hogy a lehetőségek megtaláljanak. Minél részletesebben tervezel, analizálsz, agyalsz a megvalósuláson annál jobban megakasztod, korlátozod a szabad teremtést és a manifesztációt.

Itt az ideje, hogy az intuíciód belső ismereteire támaszkodj és csak engedd meg hogy kirajzolódjon előtted az út, ami elvezet a célodhoz. Ne akard előre jobban tudni, hogy ez hogyan fog megvalósulni, Te csak áramolj, legyél jelen, annak tudatában, hogy már most azon az úton vagy, ami éppen az álmaidhoz vezet. Éld az életedet könnyedén, érezd jól magad miközben teremtesz. A magas rezgés vagyis az öröm, a jó kedv, a harmónia egységbe hoz a vágyaid szintjével. Hamarabb formát ölt a fizikai világodban a manifesztációd.

#4. Mindezek után jöhet az elme segítsége

Figyeld meg, hogy az előző lépések után, mi jön be az életedbe, majd elkezdhetsz szelektálni. A tested segítségével érezni fogod, jelezni fog neked, hogy milyen irányokkal érdemes foglalkoznod, merre menj, hogy álmaid kézzelfoghatóvá váljanak. A testünk nagyon intelligens vezető. Ha valamitől összerándul a gyomrod, az állkapcsod olyankor tudatalatti jelzéseket kapunk, amiket tudatosan használva segítségünkre lehetnek.

#5. Cselekedj és figyelj

A terveid szerint most már ideje a cselekvésre. Miközben ezt a lépést egy akciótervvel kezded, mindig figyeld az új információkat, érzéseket. Maradj kapcsolatban önmagaddal és érezni fogod, hogy mikor van szükség esetleg korrigálásra vagy ha felüti a fejét benned egy ellenállás, akkor annak az elsimítására.

Te hogyan teremtesz az életedben? Van személyes tapasztalatod? Öröm, ha megosztod kommentben.

Kép: pixabay.com

Szeretettel
signature

Felemelő - Havonta megjelenő asztrológiai és önismereti online magazin

Iratkozz fel és olvasd el máris, az aktuális számot!
Please wait...

Öröm, hogy csatlakoztál!

Felemelő Magazin – Havonta Megjelenő online önismereti és spirituális magazin

Tags

No Comments Yet.