Mennyire mered rábízni magad az életre? Egy időben, vakon hittem a – Mindig minden úgy jó, ahogy van – elméletben. – Az így kellett lennie – és – Ha az az én utam, akkor azt majd úgyis megmutatja az élet – magasztos gondolataiban. Aztán idővel ráébredtem, hogy ahogyan mindig, az elme most is leleményes, és ezt a valóban bölcs hozzáállást is fel tudja használni arra, hogy hárítsa a felelősséget, kibújjon a szabad akarat döntése alól. Innentől kezdve, elkezdtem óvatosan kezelni ezt a megközelítést, és éberebb lettem arra, hogy lefüleljem az egómat.
Hátraléptem egy-egy szituációban, és őszintén megvizsgáltam azt, hogy mikor hagyatkozom valóban az ősbizalomra, vagy éppen mikor menekül az elmém valami olyan elöl, amiért így, vagy úgy, de felelősséget kell vállalnia. Így mindig el tud bújni amögé, hogy “ennek így kellett lennie.” Ugye ismerős? ?
Óriási különbség van a kettő között
Van az az élethelyzet, vagy éppen szituáció, amikor valójában nagyon is tudjuk, hogy mit “kéne” tennünk, csak éppen gyávák vagyunk beleállni.Félünk a változástól, félünk a kudarctól, félünk mindentől, ami ismeretlen és bizonytalan kimenetelű. Pedig a szív pontos iránytű. Mindig.
Lehet, hogy az irány, amerre húzna, az az elménknek, elsőre félelmetes, de határozottan ki merem jelenteni, hogy ha nem gondolkodnánk, csupán egyből azt tennénk, amit szívünk igazából súg, akkor sokkal kevesebb kudarc érne minket. Még hogy csalódás?! Valószínűleg sokkal harmonikusabb, boldogabb lenne az életünk.
Az ősbizalom, szerintem egyet jelent az áramlással. Hallgatsz a szívedre, amikor az súg, és közben bízol abban, hogy a jelenben, pontosan ott vagy, ahol lenned kell, de nem hárítod a felelősséget. Nem vonod be az elmét, nem analizálsz feleslegesen, nem próbálod meg kényszeresen kontrollálni az eseményeket, mintha bármikor kicsúszhatna a kezedből az irányítás, hanem jelen vagy, figyelsz, és csak a mostra reagálsz, mert minden más, folyamatosan köréd rendeződik, úgy, ahogyan szükséges. Egy békés, és nyitott magabiztosság van benned.
Szeretnék megosztani egy valós történetet, ami nagyon megérintett, mert szerintem igazán elgondolkodtató és tanulságos.
Évekkel ezelőtt, egy kedves barátunknak rosszak lettek a leletei, és felmerült a mellrák kockázata. Papírja volt róla, hogy az értékei alapján, minél hamarabb jusson el mammográfiára és ha szükséges, további vizsgálatokra. Annak ellenére, hogy már kiderült, hogy valami nem stimmel, és valóban szükséges a további vizsgálat, csak hónapok múlva kapott időpontot.
Legyünk őszinték, egy ilyen helyzetben, érthető módon, jogosan lehetnénk felháborodva, és eshetnénk kétségbe, hogy hogyan lehetséges, hogy ennyit kell várni még akkor is, amikor már nem csak egy általános kivizsgálásról van szó, hanem már sejtjük, sőt az orvosok is látják, hogy baj van és az idő számít.
És valóban, az idő, számított ebben a történetben is, ugyanis, ha a barátunk előbb kap időpontot, akkor a tumor, még annyira pici lett volna, hogy az orvosok észre sem vették volna. Egy kisebb ijedtség után, azt mondták volna, hogy szerencsére még sincs baj, a barátunk megnyugszik, és többet vissza sem megy.
A több hónapos várakozás után lett még csak akkora a tumor, hogy már jól kivehetővé vált. Az élet, sokkal jobban tudta, hogy mikor kell a barátunknak eljutnia a vizsgálatra.
Vajon hányszor szabotáljuk az életünket így vagy úgy, mert mindent mi akarunk irányítani?
Hányszor avatkozunk bele folyamatokba idő előtt? Hányszor kételkedünk a gondviselésben és inkább mi vesszük kézbe a dolgokat türelmetlenül, csak mert nincs elég ősbizalmunk a létezés irányában, hogy minden pontosan értünk történik? Nekünk csak annyi lenne a dolgunk, hogy áramoljunk. Hányszor tudjuk jobban..?! Ugye?
Nem arról van szó, hogy ne tegyük meg, amit szükséges az adott helyzetben, hanem arról, hogy erőlködnünk nem kéne és bíznunk kellene jobban abban, hogy a helyünkön vagyunk. Felesleges vért izzadni, hogy az általunk vélt igazságainkat bebiztosítsuk. Hiszen, honnan is tudhatnánk, hogy tényleg az az elképzelés a legjobb számunkra? Valójában nagyon szűk az a tér, ahonnan vizsgáljuk a mindennapi problémáinkat.
A nagy egészet, hogy igazából, mi miért történt, honnan, hova “kellett” eljutnunk, azt sokszor, csak évek múlva értjük meg, de van, amit az elme, még utólag sem tud egy-egy fiókba rendezni, logikailag a helyére tenni.
És mi mégis, görcsösen kapaszkodunk egy-egy elképzelésbe, szorítjuk a gyeplőt, mert túlságosan félünk, hogy ha mi nem irányítanánk a dolgokat, akkor elszabadulna a pokol.
Gondold végig egy pillanatra, mikor alakultak jobban a dolgok, amikor görcsösen kapaszkodtál, vagy amikor megtetted ami szükséges volt, de azon felül, hagytad kibontakozni a történéseket? Mikor vezetett el az élet jobb lehetőségekhez?
Az Univerzum finom energiája, csak szeretne körénk rendeződni, szeretne segíteni, de ehhez megengedőkké kell válnunk. És akkor, erőlködés, és kétségbeesés nélkül, pont úgy rendeződnek a dolgok, ahogy a legjobb nekünk. Csak bizalmat kér.
De akkor miért történnek mégis szörnyű dolgok a világban?
A legjobb eredményről persze lehetne vitatkozni. Vannak tapasztalatok, melyek emberi nézőpontból, nehezek, ehhez kétség sem fér, de a tudat számára, az akkor is csak egy tapasztalat, amit valamiért meg akart tapasztalni.
Nagyon nehéz szerintem földi elmével megérteni az egyensúlyt, a teljességet. Ami az elme számára rossz, az a létezés szempontjából, tényleg csak egy tapasztalat, aminek tökéletes rendje és helye van valamiért az Univerzumban, a nagy egész része.
A tudat nem címkézi a tapasztalatot. A fizikai világunkat viszont a dualitás hatja át, éppen ezért is olyan nehéz megérteni a helyét és rendeltetését egy-egy tapasztalatnak, pedig van. Ha más nem is, mint maga a tapasztalat. Az elméd felsikít most, igaz? Pedig bármennyire is nehéz ezt az elméletet befogadni, a létezés szempontjából ez egy valódi igazság és elégséges indok. Ellenben az elme, ezzel nem tud mit kezdeni, számára ez nem csak kevés, de sokszor még értelmetlennek és igazságtalannak is érzi.
Figyeld meg, hogy mi történik körülötted akkor, amikor mersz ehhez az áramláshoz bizalommal kapcsolódni.
Tekints néha ki, az elmédből, a szűkségből, és próbálj meg belelazulni a tapasztaló tudat állapotába.
Ebből az állapotból, rá fogsz ébredni, hogy semmi okod nincs arra, hogy bizalmatlanná válj, hogy félj és kézzel-lábbal kapálózz, hogy a felszínen tudj maradni. Nem csak ősbizalomra bukkanhatsz így a lelkedben, hanem határtalan szabadságra is. Szavazz bizalmat az életed teljességének.
Képek: Photo by Hannah Skelly on Unsplash , Gita Lesmana fotója a Pexels oldaláról, Photo by Manny Moreno on Unsplash
By 
Te mit gondolsz?