Az lélek különböző stációkat jár körbe. Ezeket a stációk, egy-egy életen, éven, hónapon, héten, de még napon belül is leképezhetjük az asztrológia segítségével. Például az ébredésünk stációja, a Kos. A kezdet, az elindulás, az új kör(vagyis ebben az esetben nap).

Mindenben megfigyelhető ez a ciklikusság, és ha ezzel tudatosan együtt rezgünk, az életünket magasabb minőségben vagyunk képesek működtetni. A megelőző stáció nélkül nincs a következő, a lélek bejár egy utat, megkapja a tudást, és azzal megy tovább, hogy tovább nemesedjen. Ezt nevezik az istenemberré válás útjának.

Advent időszaka, a naptári év végén, egy kiemelten fontos időszak a lélek stációjában. A várakozás útja.A téli napfordulóhoz közeledve, a sötétség ideje egyre csökken, majd a Dec. 21.-én a fény megszületik.

Ennek a magasabb minőségnek a befogadására készítjük fel a lelkünket.

Advent rejtélyes időszaka

Ha megfigyeled, minden évben ugyanebben az időszakban, besűrűsödnek az energiák.

Nem csak az év vége, a nyakunkban lihegő karácsony és vásárlási, készülődési láz stressze, hanem úgy minden, besűrűsödik. Jó pár éves megfigyelésem, hogy tényleg kollektív szinten, nagy általánosságban, ebben az időszakban, minimum elfáradunk, de sok esetben, azt is szoktam látni, hogy tényleg sok lesz a teher, a nyomás, a fájdalom, a nehézségek. Mintha minden, de tényleg minden, összejött volna és mi lelkileg összeroskadunk alatta. Ismerős?

Képzeld, erre a különös kollektív jelenségre is ott a válasz az égen. Milyen meglepő, hogy ezt is igazán mélyen, csak a csillagokban találjuk. Nem az asztrológia hagyományos 12 stációjában, hanem a csillagokban rejlik az a titkos üzenet, hogy mi történik lélek szinten, a Fény születésének megelőző, 4 hetében.

Talán már érzed, hogy bizony, ez egy beavatás. Ezt a beavatást, természetesen ki is hagyhatjuk, bár érezni akkor is fogjuk, de nem kötelező megugrani. Nyugodtan sodródhatunk, az egyébként külsőleg tökéletesen és nem véletlenül, megkomponált figyelemeltereléssel, csak akkor egy rendkívül lényeges, lelki és szellemi szintemelkedésnek a lehetőségét dobjuk el magunktól.

Sajnos, a Skorpió időszakát, igazán rossz marketinggel tervezték meg. Szomorú, de gyakran még az asztrológusok sem segítenek ezen a nézőponton, sőt.. Így esik meg sokszor, hogy amikor a Nap, a Skorpió zodiákusába ér, október 23.-a körül, rendszerint lehet hallani olyanokat mint, hogy – na most kössük fel a lelki gatyánkat!

Az igazság az, hogy ebben az időpillanatban, a Nap csillagképi háttere ekkor még a Szűz, és a zodiákus szerinti Skorpiós időszak mélyén, a Nap, valójában a Mérleg csillagképében jár. Az esetleges kibillenéseknek, nem sok közük van a Skorpióhoz.

Valójában, itt a Mérleg stációnak a harmóniájáról, az egyensúly visszaállításáról van szó, már amennyiben szükséges a korrekció. Különösképpen hangsúlyossá válhat ez a téma, a kapcsolatainkon keresztül. Vagyis amire ilyenkor Fény derül a Nap által, az az, hogy hol van, illetve hol nincs bennem harmónia, és erre a külvilágon keresztül kaphattok a szokásosnál élesebb tükröket. A Skorpiós „after party”, még csak ezután kezdődik 🙂

De viccet félre téve, a Skorpióra vétek egyenesen ráhúzni a fekete bárány minőségét, a rettegett lelki megborulást, csak azért, mert valóban, – a mélységek, mint a lélek misztériuma, a titkok őrzője, a másvilág és az újjászületés ura – a Skorpió csodálatos stációjához tartozik. Nézőpont kérdése, hogy ezt a félelem partjáról szemléled, és eszerint teremted hozzá a mozit, vagy egyfajta semmihez sem fogható különösen mély, misztikus, lélekbúvárkodásként tekintesz rá.

És milyen misztikus, hogy amikor a Nap, november 23.-a körül, belép a Nyilas állatövi jegyébe, akkor pontosan ezzel egyidejűleg éri el a csillagos égen, a Skorpió csillagképet is.

Ekkor kezdődik meg az igazi beavatás, advent 4 hetének a beavatása, a Fény születésének várakozásában.

És mi a legnagyobb beavatás, ha nem az, hogy önmagunk mélységeivel szembenézzünk?

Ahogy írtam korábban, a lélek egy teljes kört jár be, egyik stációból a másikba, és nincs egyik a másik nélkül. Vagyis az előző stációban megszerzett, vagy éppen nem megszerzett tudásnak is lesz hatása, amikor egyikből, a másikba érkezünk.

Következik ebből, hogy ha a Mérleg stációját, az egyensúly hiányával hagytuk hátra, akkor bizony itt a Skorpióban, valóban borulni fog a bili.

A Skorpióban, a megugrandó stáció, a halott minőségek levágása és az újjászületés. És ha a harmónia, itt ebben a stációban még mindig hiányzik, mert azt előzőleg, nem állítottuk vissza a Mérlegben, akkor az egónak itt már nincs más lehetősége ahhoz, hogy az újjászületés végbemehessen, mint a teljes megsemmisülés.

Ellenben, ha a miénk már a Mérleg stációban megszerzett tudás, ha sikerült az egyensúlyt megteremtenünk, akkor már a Skorpióban megjelenik a Sas minősége, a kiemelkedés.

Ebben az esetben is végig fogunk menni az Skorpió ollóján, és ekkor is várnak ránk olyan dolgok, melyeket felismerve, hogy élettelen, és csak húzza a lelkünk ágát, le kell nyesnünk, de a Plútós energia így óriási lelki erőt és tudatosságot tud adni. Azzal, hogy nem ellenállunk, nem ragaszkodunk halott minőségekhez, mert már felismertük, hogy ez szükséges elengedés, ez jó lesz nekünk, így, sokkal inkább szárnyalást, emelkedést érzünk, mintsem megsemmisülést. Még élvezhetővé is válhat az átalakulás! Rajtúnk múlik, melyik utat választjuk, de az ego, így, vagy úgy, újjászületik ebben a stációban.

Vagy úgy, hogy önként levágja a halott minőségeket és ezzel elősegíti a gyors és szárnyaló emelkedését, vagy úgy, hogy elpusztítja önmagát, felégetve mindent, de akkor legalább halála után, hamvaiból újjáéledhet.

Ugye érzed, hogy az utóbbiban, a sorok között, ott van az újrakezdés is. Bár beteljesül az újjászületés így is, de ehhez az egónak önmagát kell elpusztítania, mert felismeri, hogy már nincs más út, már nem tud közvetlenül emelkedni, mert ahhoz túlságosan mélyen van már, muszáj elölről kezdenie. Természetesen minden kis ego halállal, együtt jár a szintemelkedés. Az újjászületés energiája, ezen az útvonalon sem csorbul, de a Sas minősége, elképzelhető, hogy még várat magára, egy következő körig.

Az elengedő időszak, amikor a Nap a Skorpió ollójánál jár, minden év, november utolsó hete, mely napokon felszínre kerülhetnek blokkok, éles tükrök, amik megmutatják nekünk, ha eléggé befelé figyelünk, hogy hol, és miért ütközik akadályba bennünk a Fény. És körülbelül, ebben az időszakban nyitja egybe a Nap az ollót, az Antaressal, vagyis a Skorpió szívével.

December első pár napjában(egzakt 1.-én) pedig, a Nap együttáll az Antaressel, mely megnyitva a szívünk szeretetének legmélyebb kapuit. Kulcsszó itt a szenvedély, és hogy ezt mi felé irányítjuk, csak rajtunk múlik.

A következő beavató pillanat, azokra a félelmeinkre, hiedelmeinkre, önromboló részünkre, dühünkre, mutathatnak rá, melyekkel saját magunkat, vagy másokat mérgezünk. Ez a Skorpió fullánkjának az időszaka, melyet legfőképpen december 12 és 16 között érzékelhetünk.

Ezután december 21.-én, a Fény újjászületik bennünk. Hogy ez kinek, milyen minőségben, mély tapasztalatban mutatkozik, meg az egy egyedi adventi varázslat. Egy megérintettséget keltő, isteni pillanat.

Remélem sikerült érzékeltetnem, hogy miért olyan fontos ez az időszak, mi játszódik le bennünk, miért ismétlődik, és leginkább, mit tehetsz azért, hogy ebben az időszakban elérd azt a szintemelkedést, aminek a lehetősége most mindenki előtt nyitva áll.

A Tejút négy oszlopa – Advent 4 gyertyája

A Tejút négy oszlopa, melyet a spirál-galaxis tartóoszlopaként, vagyis a világ oszlopaiként tartunk számon, 4 állócsillag jelöl.

  • Az Antares, a Skorpió csillagkép szíve, melynek színe a vörös
  •  A Vega, a Lant csillagkép ahonnan a szférák zenéje szól, színe a kék
  • Az ég kapuját szimbolizáló Capella, színe a sárga
  • És a Szíriusz, a nagykutya csillagkép, melynek színe a fehér

Advent beavató időszaka, méltó lezárása az évnek, és egy olyan fontos állomás a léleknek, mely valóban meghatározza a következő év minőségét. Ez az a pillanat, amikor valami jobbat teremthetünk! Ez az a megváltói minőség, amit mi a saját életünkben beteljesíthetünk.

Éppen ezért, kérlek ne sajnáld magadtól az időt, a befelé fordulásra. Akkor is, ha kint mindent elkövet a világ, hogy pont erre ne jusson időd. Ha igazán megértetted, sőt felismerted a saját beavatásod pilléreit, amit minden évben megtapasztalhatsz így vagy úgy, akkor élj ezzel a tudással, amit most átadtam!

Ha érzed, hogy amiről beszéltem folyamat, az javában zajlik már az életedben, akkor meg különösen. Legyél eléggé fontos most magadnak, hiszen ezek azok a pillanatok, az itt és mostban, amikor éppen hatalmadban áll, hogy tegyél a kiemelkedésedért, a szintemelkedésért, hogy a jövő évet, egy magasabb minőségben indíthasd.

Képek:

Ajtó: Photo by Erwan Hesry on Unsplash

Photo by Erwan Hesry on Unsplash

Photo by Ray Hennessy on Unsplash

Photo by Annie Spratt on Unsplash

Fotó: K. Ulaczyk/ J. Skowron/ OGLE

Szeretettel
signature

Hírlevél

További értékes tartalmak, újdonságok, és a havonta megjelenő Felemelő magazin! Mindez a tied, ha csatlakozol!
Please wait...

Öröm, hogy csatlakoztál!

Felemelő Magazin – Havonta Megjelenő online önismereti és spirituális magazin

Tags

No Comments Yet.