Te már tudatos vagy, igaz? Egy ideje foglalkozol önismerettel, érted, hogy maga a tapasztalás az, amiért itt vagyunk. Talán már hosszú út áll mögötted, de az lehet, hogy csak most indultál el, és korábban nem igazán érdekelt, mi lehet a materiális dolgok mögött, de egy élethelyzet, vagy csak egy belső hang, egyre inkább megnyitott, hogy ideje a lelkeddel is törődnöd.
Lehetünk ezen az úton zöldfülűek, vagy már tapasztaltabb vén rókák, a felettes énünkkel ápolt spirituális kapcsolat, folytonos fenntartása és gyakorlása, örökzöld téma marad. Most megpróbáltam összeszedni a személyes rutinomat, tudatos, énidős gyakorlataimat, melyekkel köztem és a lelkem között erősítem, ápolom kapcsolatot.
Amikor az anyag sűrű lesz
Vannak napok, olykor hetek, amikor, az anyagi világ dolgai előtérbe kerülnek, és kicsit megbillen az egyensúly. Ilyenkor azt veszem észre, hogy kicsit túl sok dolog történt körülöttem, és ez azt kérte tőlem, hogy most menjek, és csak csináljam a dolgom. Persze, az, hogy befelé is figyeljek, vagy hogy másként tekintsek már rá egy problémára, az nem vész el ebben a forgatagban, de lényegesen kevesebb csend, lelassulás iktatható be ezekbe a napokba.
Én például kifejezetten az a fajta ember vagyok, aki bármeddig képes túlhajszolnia magát (főleg, ha olyan tevékenységbe vágtam a fejszém, ami hajt és fontos számomra), ellenben a lelkem, egy hét után, már biztos, hogy kiáltani fog egy kis énidőért. Nem is tudnék, nem megállni már ilyenkor, mert annyira lételemem a csend, az elvonulás, a magammal töltött minőségi idő.
Szerintem nincs is ennél fontosabb, és mindannyiunknak tudatosan helyet, időt kellene erre teremtenünk, hetente legalább egyszer.
Sokkal többet fogsz tudni adni magadból, sokkal több szellemi, lelki és fizikai erőd is cselekedni, és a problémáidat kézben tartani. Egyszerűen, sokkal kiegyensúlyozottabb leszel és ez megfizethetetlen.
Amikor hosszabb időre ragadtam bele a mátrix forgatagába, és kevesebb figyelmem jutott a lelkemre, akkor a következő kérdéseket szoktam feltenni magamnak, hogy visszaállítsam a felborult belső egyensúlyt:
- Ki vagyok én?
- Miért vagyok itt?
- Mi tesz engem teljessé?
- Mi az, ami igazán értékes a lelkemnek?
- Mitől érezhetném magam szabadabbnak?
- Mi az a nagyobb cél, ami túl mutat az énemen, és ami hajt, ami miatt még itt vagyok?
- Hol van bennem esetleg kibillenés?
- Miben és hogyan korlátozom magam? Hol és mivel kapcsolatban jelenik meg bennem félelem?
Vannak kérdések, melyekről úgy tűnhet, elég egyszer megválaszolni őket, pedig ez nem igaz. A spirituális úton, a saját ösvényünkön, rengetegszer tágulunk és változunk. Ezek a kérdések nem csak újra közelebb visznek minket az igazi önvalónkhoz, hanem, egy egyfajta önellenőrzést is adhat számunkra. Vajon, még mindig az a vágy, az a küldetés visz minket előre, amitől korábban megdobbant a szívünk, vagy már azt kinőttük, fejlődtünk akkorát, hogy inkább már új horizontok felé vennénk az irányt? De az is lehet, hogy fokozatosan, mindig, egyre jobban fog csak kikristályosodni előttük az út.
Persze, nem szükséges mindezt túlmisztifikálni. Lehet, hogy pontosan elég annyi is, hogy egyszerűen csak egyet hátralépsz, hogy egy picit a jelened tapasztalatai mögé tekinthess. Miért vagy ott ahol, miért pont azokban a szituációkban. Mi a tapasztalatod, a megélésed, a felismerésed? Mit érzel és gondolsz, miket hoz fel belőled az aktuális időszakod? Egyáltalán képes vagy “csak”megélni ezeket a tapasztalatokat, vagy ellenállsz, harcolsz?
És ha már a sűrű napokról szó esett, talán még fontosabb, hogy…
Szánj időt, a napi összegzés. De ez mindig fontos. Nem csak akkor, ha elvesztünk az anyagi világ dolgaiban!
Amikor még nem vagyunk elég tudatosak, akkor legtöbbször robotpilóta üzemmódban éljük az életünket. Képzeld, erről van is már egy ideje egy tanulmány, miszerint, az emberi agy, körülbelül, olyan 35 éves korára, olyan szinten van áthuzalozva programokkal, öntudatlan, napi cselekedeteink összességével, hogy egy átlagos ember, aki nem tudatosan van jelen az életében, az valójában, nap mint nap, egy robotpilóta üzemmódban él. Félelmetes nem igaz? És szinte már hihetetlen.
Pedig, gondold végig, pusztán csak a reggeledet, hogy mennyire sok rutin -cselekedet, -gondolat és érzés jellemzi. Csak a felébredésed, és a munkába indulásod közötti időszakodban.
Mindez a rutin, ez robotpilóta üzemmód, éveken át begyakorolt, tudatalatti programozó munka során jött létre az elmédben.
Amikor ezen változtatni szeretnél, amikor elindulsz a tudatosodás útján, nem kisebb feladatod lesz, mint ezt a zsigerből működő, zombie programot átírni.
Na, de nem akartam a kedvedet szegni, ez ne riasszon meg, közel sem lehetetlen, de tudatosan felépített és kitartó, rendszeres gyakorlás szükséges ahhoz, hogy felülírjunk egy régi programot és a helyébe új szokást ültessünk.
Legyen tudatos házi feladatod, hogy összegzel a nap végén. Ezt meg kell tanulnunk beépíteni, hogy annyira természetes legyen, mint az, hogy reggel az első dolgod a mosdóba menni, ha kell, ha nem.
Az esti összegzés is legyen ennyire fontos, és alapja, a lefekvésed menetrendjének. Akár tedd ezt az elalvás előtti pár percben, kényelmesen. Nézd meg, milyen gondolatok, érzések, szituációk maradtak meg benned a napból? Menj végig a napodon, reggeltől estig sorban. Van olyan szituáció, konfliktus, ami még feszít? Járd egy picit körbe, ne vidd át a másik napra a feszültséget. Nézd meg a viselkedéseidet, a reakcióidat, a cselekedeteid mögött megbújó szándékokat, esetleg félelmeket, melyek a napod során felbukkantak.
Hidd el, ha csak egy valamivel szeretnél gyorsan és minőségi változást tapasztalni az életedben, akkor ezt fogadd meg, és összegezz minden este. Nem fogod megbánni. Sokkal tisztább, tudatosabb és harmonikusabb lesz az életed.
Legyél tudatos a játszmákra
Az emberi kapcsolatok ego drámai, sajnos a mindennapi életünk része lehet. És most szeretném félretenni, hogy ugye, Ami kint, úgy bent, Ami fent úgy lent… Hiszen, ezt már álmunkból felébresztve is tudjuk, és mi már nem mutogatunk, hanem felelősséget vállalunk és előbb magunkba nézünk. J
Most ezt tegyük félre, na nem mintha nem lenne tényezője, de nézzük meg ezeket a drámákat csak önmagukba.
Amikor látod, hogy a kollégáid, vagy családtagod, esetleg a párod, éppen nagy szeretettel megpróbál elcsábítani, egy jó kis ego harcozásra, legyél éber és lásd meg a játékot. Lépj egyet hátra, és gondold végig, hogy kinek lesz jobb, ha most ebbe hagyod magad belerántani? Ennek, igazán senki nem lesz győztese, csak vesztesei. A spirituális emelkedettségedet, úgy is szinten tarthatod, ha törekszel arra, hogy éber vagy ezekre a játékokra és te egyszerűen csak ott hagyod a helyszínt, vagy nem vonódsz be. Egyébként, pontosan addig is fog ez a harc tartani, amíg van erre tér, és ha rajtad múlik, akkor inkább már az elején vess neki végét, és el se kezdjétek.
Ha mások csinálják, akkor is próbálj meg kimaradni belőle. Bármilyen jószándék vezérel, ha már belemész, akkor az már a te játszmád is lesz. Hiszen tudod, “Okos enged, szamár szenved.” ?
Ne ostorozd magad, ha mégis hibáztál
Tudod szerintem mi az igazán csodálatos? Amikor már észreveszed, hogy valamiben, feléd kerekedett az egod, és te belementél a játékába.
Hidd el, nem kell tökéletesnek lenni. Sokkal fontosabb, és sokkal nagyobb lépés az, amikor már észreveszed, és tudsz mosolyogni azon, hogy “Na ebbe most megint belementem!” Ne mentsd fel magad, hogy nem volt hülyeség, de ne is ostorozd magad miatta. Megtörtént, ebből is tapasztalatot szereztél, ennyivel és éberebb leszel legközelebb.
Nincs senki, aki húzza a strigulákat feletted, és elítél. Nincs senki, maximum, te magad. Te tudod magadat büntetni, de ugyan miért tennéd? Mi értelme lenne? Nézz szét a világban, hogy mennyi tökéletlen, tökéletes szépség létezik, neked miért kéne tökéletesnek lenned? Az csak illúzió.
Hidd el, az, amin még elhasaltál, de már legalább felismerted, arra pont azért leszel legközelebb tudatosabb, mert már elég tapasztalatot szereztél, és most már látod azt a gyengepontodat is, amit a múltkor, még talán nem vettél észre.
Nem mellesleg, az ego, azon nyomban összehúzza magát, amikor képes vagy szeretni és elfogadni önmagad, a hibáiddal együtt. Próbáld ki, milyen hatalmas felszabadító ereje van annak, amikor a elismered a hibáidat, de ettől még, ugyanúgy szeretni is képes vagy önmagad.
Egy lenni a spirituális éneddel, azt is jelenti, hogy elfelejted azokat az értelmetlen aggodalmakat, és felesleges drámaköröket, amelyeket mások próbálnak okozni neked. Légy önmagad, és ne másoknak élj.
Meditálj.
Annyiszor, és annyi féle módon hangsúlyoztam már én is, mennyire célszerű, mindennapi rutinná tenni. Talán már nincs is mit hozzá fűzni. Aki gyakorolja, az szerintem őszintén nem is tud élni már nélküle.
Egyszerűen csak jól esik, és határozottan érezhető, ha valamiért kimarad a napból.
Soha nincs késő elkezdeni, és nincs olyan, hogy nem tudod jól csinálni. Csináld.
Nevess sokat és tekints a problémára madártávlatból
Ne vedd túl komolyan az életet. Ha tudnád, hogy réges-régen, mennyire, és hogyan tudtam volna megfojtani egy kanál vízbe azt, aki nekem ezt mondja..?..És mennyire nagyon igaz volt!?
Élni könnyű szívvel és mosollyal, a világ legbölcsebb tanácsa. Lépj egy nagyot hátra, mikor úgy érzed, hogy teljesen belebonyolódtál az érzéseid és problémáid hálójába. Felülről nézve egy szituációt, és félelmet, egy sérelmet, rá fogsz látni a teljes képre. Nem a közepéből szemlélve, és nem azonosulva a gondolataiddal, nem csak a megoldást látod majd tisztábban, hanem sok esetbe arra is rá fogsz döbbeni, hogy sokkal nagyobbnak képzelted a bajt, mint amekkora az valójában.
Persze, remélem azt érted, hogy mindezt, nem a komolyan átélt traumatikus emlékekre és nehézségekre értem, hanem olyan helyzetekre, emberi kapcsolatainkból fakadó konfliktusainkra, melyeket gondolatban, az ego, vérző sebein keresztül ruházunk csak fel valódi hatalommal. És amikor a tudatosságod erejével, képes vagy ebből hátralépni egyet, meg fogod látni, hogy csak az elméd számára fájdalmas, sertő egy bizonyos helyzet, vagy cselekedet. A lélek tudja, hogy csak tapasztal, az elme viszont azonosul a tapasztalatt. Az elme számára komoly nehézség kiszakadni a lineáris térből.
Emlékezz vissza, ma már, hány olyan régi problémádon vagy képes mosolyogni, amiről akkor azt hitted, hogy nem tudod megugrani, nem vagy képes kézben tartani, vagy éppen azt hitted, hogy teljesen magad alá temetett az egész lelkileg. És most mégis itt vagy, valószínűleg, annak a tapasztalatnak, már hűlt helye sincs benned, és most talán, egy teljesen más problémán őrlődsz. Lásd meg, hogy az elme, mennyire véresen komolyan tud venni olyan helyzeteket, melyektől egyáltalán nem semmisülsz meg, és talán, már korábban, sikerült hasonló helyzetet megoldanod.
Ha szükséges, állítsd szembe az elméd a valóban komoly problémákkal. Én értem, és vitathatatlanul együttérzek azzal, hogy mindenkinek a saját keresztje a legnehezebb, de a tudatosodás során, egy ponton, radikálisan is fel kell ébreszteni az elmédet a szenvedés és önmarcangoló szerepéből. Ettől még tisztelheted a nehézségeidet, nem kell letagadnod, hogy valami fáj, csak mellette párhuzamosan, vizsgáld meg reálisan is, és ha nem muszáj, ne etesd a “szegény én” énjét az egódnak, mert így sokkal nehezebben fogod elérni a felszabadulás állapotát .
A spirituális éneddel való kapcsolat, tulajdonképpen ott kezdődik és ér véget, hogy törődsz magaddal. Hogy figyelsz, a tested, szellemed és lelked egységére.
Hogy mindeközben, milyen spirituális gyakorlatoknak, tanoknak hódolsz, szinte már mellékes.
Ha már tudatos vagy, e hármas egységed folytonos tisztántartására, és védelmére, akkor már igazán nagy lépést tettél azért, hogy az életed része legyen a harmónia, és az emelkedettség.
Mit gondolsz? Te figyelsz eléggé önmagadra? Szánsz időt, a belső regenerációra és szellemi tisztulásra?
Oszd meg velem a saját tapasztalataidat, ha van kedved, alább kommentben, vagy írj nekem bátran, az elérhetőségeim, vagy social felületeim egyikén.
Te mit gondolsz?