Megváltó, áldozat, elkövető. A három szerepkör, melyekkel életünk során, gyakran külön-külön azonosulunk vagy akár egyszerre is. Szeretném bemutatni nektek Annát, aki mindhárom szerepet tökéletesen éltette egyszerre.
A megváltó
Ha valakinek rossz gyerekkora volt, vagy méltatlan érzések közepette nőtt fel, kialakul benne a „nem vagyok elég jó” hitrendszer. Az ilyen ember számára a ragtapasz az lesz, hogy bizonyítani akar majd magának és a világnak, hogy ő értékes. Érdemes a szeretetre, ő akar majd lenni a világ leghasznosabb személye.
Anna fiatalként az a személy volt, aki segített a többi gyereknek a házi feladatban, aki megvédte azt, akit bántottak, vagy épp ő volt az, akit kiközösítettek. Később, megosztotta társaival a pénzét, amikor neki is alig volt. Korán önkéntes munkát vállalt, az idősek otthonában, és a barátai körében mindig ő volt az, akire lehetett számítani. Mindenhol segített, ahol csak tudott. Ellenben, amikor neki lett volna szüksége valakire, valahogy sosem talált senkit, mert olyan jól játszotta a szerepét, hogy másokban azt az érzést keltette, neki nincs is szüksége segítségre. Amikor idősebb lett, elindított egy non-profit szervezetet, annak érdekében, hogy megmentse a világot.
Anna a szárny, a bajban. Ha beteg vagy, Anna fog elvinni téged orvoshoz és ő fog gubbasztani az ágyad mellett, amíg jobban leszel. Ha valaki összetöri a szíved, Anna lesz az, aki minden más fontos dolgát félre teszi, csak hogy veled órákon át lelkizhessen. Anna az, aki mindent meg fog neked bocsátani.
Anna egy jó ember, ugye? Sok jó Anna van a világban. A legtöbb ember, Annát “Megváltónak” hívja. Pedig ő csak szeretné, ha végre fontos lenne a világnak, vagy legalább csak egy valakinek, de úgy igazán. Még magát is becsapja ezzel a jóságával, mert valójában ez csak egy megfelelés. Mindaddig, amíg önmagában nem teszi helyre azt a tévesen kialakított hitrendszerét, gyermekkori sérülését, hogy ő nem volt elég jó, addig örökös megfelelési kényszerben fog élni boldogtalanul.
Anna másoktól tette magát függővé, görcsösen tesz azért, hogy fontos legyen, hogy mindenkivel jót tegyen, azért mert önmagában nem hisz eléggé. Útnak indult, hogy ezt a sérelmét önmagán kívül befoltozza, begyógyítsa, csak így sosem gyógyul ki belőle. Mindaddig, amíg Anna, az önmagával szemben támasztott elvárásoknak, követelményeknek nem vet véget és a valódi elégedettség nem lesz a saját igazsága, addig nem lesz igazán boldog.
Amíg a hajtóerő bennünk az, hogy elég jók akarunk lenni, amíg ezt a megerősítést kívül várjuk, és ennek stabil, megerősítésnélküli bizonyosságát nem ismerjük fel önmagunkban, addig a megváltó szerepében, lemondunk az életünkről. A belső béke, örökké csak egy rajtunk kívül álló dolog lesz, amiért bármit megteszünk, csak azért, hogy szeretetet, elismerést, törődést kapjunk ideig-óráig. Mindig mások kezébe helyezve a saját önbecsülésünket, értékességünk feletti ítéletet.
Ugyan ki adhatná meg ezt igazán és véglegesen nekünk, kint a világban, anélkül, hogy ne félnénk attól, hogy újra kitaszítottakká válunk? Ha önmagunkban érezzük az önszeretet és elégedetlenség hiányát, miért kívül keressük a gyógyulás kulcsát?
Jól adni csak úgy tudunk másoknak, minden álszent, tudatalatti szerep nélkül, ha már önmagunkban többlet van abból, amit igazán adni szeretnénk másoknak. Csak ezután kaphatjuk vissza mi is azt a figyelmet, és megbecsülést, amire annyira vágyunk.
Az áldozat
Anna ad. Sokat, magát, az életét. Annak érdekében teszi mindezt, hogy bizonyítsa önmaga számára, és mások számára, hogy ő méltó a szeretetre. Tévesen hiszi, hogy neki ezt bizonyítania kell, ki kell érdemelnie, és nem hiszi, hogy már eleve érdemes rá. Szétaprózza magát, másokért él és annyira elfoglalt, hogy nincs ideje azokra a dolgokra, melyeket igazán szeret csinál. Dolgok, hobbik, tevékenységek, melyek csak róla szólnak, a saját öröme érdekében, mint a festés, a jógázás, túrázás, a barátokkal töltött idő, vagy egy jó könyv elolvasása. Pedig pont a saját figyelmével, önmaga választásával gyógyíthatná be az önszeretetén ejtett sebeit. Mindazokat a sebeket, melyek gyógyításáért most értelmetlenül, egy ördögi körben, kívül küzd. Helyette minden percét feléli a megfelelés, amit a szeretetért, az elismerésért vívott belső konfliktusa gerjeszt újra és újra. Megint csak pont arra nem figyel akiből mindez elindul, a legfontosabb személyre, önmagára. És így lesz belőle áldozat. A szegény Anna, amikor néha elege lesz mindenből. Anna az, aki mindent megtesz, mégsem jut előrébb, mégis becsapják és mégsem becsülik meg. Anna tétlenül áll önmaga előtt és nem érti, miért működik így a világ.
Ha mások igazán méltányolják a nagylelkűségét, Anna jobban érzi magát, de ezzel kiszolgáltatottá tette a saját önbecsülését, önszeretetét és elfogadását. Ezt az érzést kívül hajkurássza és mindig csak másoktól fog függni a boldogsága, az öröm állapota. Anna önként mond le az önbecsüléséről és ő neveli rá az embereket arra, hogy őt lehet használni egy kis alamizsnáért cserébe vagy néha még annyiért se. Az emberek messziről érzik Annán, neki ennyi elég, ő nem tartja magát többre, nem érdemel meg semmit. Vele mindent meg lehet tenni és az emberek, ha akarnának sem tudnának Annának többet adni, mert a túlkompenzálásával, a kisugárzásával élteti, hogy önmagában úgy ahogy van, nem elég jó, nem szerethető. Annát könnyű eltaposni és sokszor találja magát hálátlan helyzetekben, de nem azért, mert kegyetlen a világ, hanem azért, mert Anna azt tanította meg a környezetének, hogy ő senkinek sem lehet már eleve elég jó, de legfőképpen önmagának nem képes eleget tenni, nem hisz magában. Anna úgy véli, a szeretetért állandóan tenni kell valamit, feláldozva, kiszolgáltatva saját magát, így tartva fent azt állapotot, amiért mások csak elvenni tudnak tőle, de adni nem. Anna ilyenkor mélységes önsajnálatba zuhan, de nem tanul a tükrökből.
Az elkövető
Anna dühös lesz, hogy őt senki sem értékeli és vérszemet kap, megtorolja az ellene elkövetett bűnöket. Számon kér, kifakad majd megfogadja, ha mások semmibe nézik, akkor ő sem ad többet senkinek semmit, csak pont annyit, amennyit ő kap másoktól. Anna kifordul önmagából és mutogatni kezd. Megkeseredetté válik és zsémbessé. Nem veszi észre, hogy ő hagyta, hogy mindez idáig fajuljon. Ő akart megváltó lenni, majd áldozattá vált és közben ő volt a legnagyobb elkövető, aki másokhoz hasonlóan önzően csak elvenni akart valamit, ami neki nem volt. Szeretetet. Anna már nem is gyógyulni szeretne, Anna bosszúra szomjazik, még jobban megmérgezve ezzel saját lelkét. Annának egyetlen esélye annyi, ha nem menekül önmaga elől, őszintén szembenéz saját magával és többé nem kifelé tekint, hanem végre belülre, a lelkébe.
Ekkor ott fogja találni önmagát, azt a kislányt, akihez visszafordulhat, akit átölelhet, és aki egész végig, csak rá vágyott, de nem hallotta meg őt, mert másokat helyezett maga elé, kívül kereste a megoldást. Ennek a kislánynak, a saját figyelmével végre megadhatja mindazt a szeretetet, amit másoktól elvárt.
Anna ekkor igazi békére lel és ráébred, mindvégig rossz irányba indult. Végre egészségesen önmagát helyezi előre, leteszi a megfelelési kényszerét és hiányosságai helyett, felfedezi egyedi, és utánozhatatlan erényeit. Abban a pillanatban, ahogy ezt megteszi, lelkének kertje újra virágba borul. Egyre több olyan dolgokat tesz, melyek örömmel töltik el, és el jut oda, hogy megtud bocsátani önmagának és a tükreinek, akik mindvégig a legnagyobb segítői voltak gyógyulásának útján. Már nem haragszik, hálás. Anna belső erőre tesz szert, és már tudja, sosem kell félnie, hogy ez az erő, ez a szeretet elhagyja, mert ez az övé, ez nem függ másoktól, többé nincs kiszolgáltatva senkinek. És akkor megtanulja, hogyan szeresse féltétel nélkül önmagát, pont úgy ahogy van. Többé nem akarja már kiérdemelni a szeretetet. A boldogsága, csak a felismerésére várt végig, hogy a szeretetet, már a születésével kiérdemelte.
Kép: unsplash.com/Robert Bye
unsplash.com/Jessica F
Te mit gondolsz?