Az élet vajon tényleg csak annyi lenne, hogy megszületünk, felcseperedünk, dolgozunk, családot alapítunk, megöregszünk, majd itt hagyjuk az élők sorát? Hogyan hozhatjuk ki belőle a maximumot? Hogyan használhatjuk fel igazán jól, a kapott időnket? Hogyan élhetjük az életünket önazonosan, önmagunkra találva, boldogságban és teljességben? Mi akadályoz meg abban, hogy a lelkünk rezdüléseit észrevegyük?
Az önmagunkra találás művészete, sok ember számára azt jelenti, hogy szabadon éltetik a bennük élő lelket. Mások számára a fejlődést, a növekedést, magát az utat, a keresést jelenti. És vannak emberek, akik egy nagyobb rendezői elvben, erőben hisznek, mely mindent áthat a világon és a szabad akarat, csak bizonyos feltételek mellett, korlátozottan valósítható meg.
A különböző felfogásokban egy dolog biztosan közös, ami nem más mint az a bizonyos belső bizonyosság. Hinni és tudni, hogy az élet pont úgy van jól, ahogy van, akkor is, ha még nem értjük teljesen a működését.
Miért nem könnyű önmagunkat élni a saját életünkben?
Rengeteg ember érzi úgy, hogy nem egyszerű feladat az önmegvalósítás, és itt nem csak a hivatásbeli sikerekre gondolok, hanem az egyszerű hétköznapi életben sem könnyű a szívünkre hallgatva, igazán azt a személyt megtestesíteni, élni, akik igazán vagyunk.
A mai világ zajos és pörgős forgatagában, rengeteg külső hatásoknak vagyunk kitéve, melyek elvonják a figyelmünket mindattól, hogy a lelkünket is ápoljuk. Megtanultuk, hogyan kell megfeledkezni erről a nagyon fontos szükségletünkről.
Egy ilyen információközpontú és társadalmilag manipulált világban, sajnos nem nehéz figyelmen kívül hagyni, hogy valójában nekünk, mire is van szükségünk, mi tesz minket igazán boldoggá?
Miért keressük a lelkünkkel való kapcsolatot?
Minden ember, legalább életének egy pontján, megkérdőjelezi a létét:
Miért csináljuk azokat dolgokat amiket csinálunk? Tényleg boldogok vagyunk így? Valóban ezt akarjuk az életben?
Ezek a kérdések nagyon félelmetesek lehetnek, de nem hiába jelennek meg bennünk. Valami nincs rendben. Nem csak azért vagyunk fáradtak, mert agyonhajszoljuk önmagunkat, hanem azért is, mert nem a saját életünket éljük. Ez egy vészcsengő, egy kis figyelmeztető, hogy ideje lenne megállni és figyelni a lelkünk rezdüléseire.
Amikor megjelennek bennünk ezek a gondolatok, érzések, az azt jelenti, hogy készen állunk arra, hogy meghatározzuk, felvállaljuk és elkezdjük élni azt az életet, ami teljessé tesz minket.
„Nem igaz, hogy nem könnyű, csak könnyebb rá kifogásokat találni, hogy miért ne tennénk!”
Úgy érzed, hogy szinkronban vagyaz élettel? Vagy azt érzed, hogy semmi sem megy igazán jól az életedben? Nehéz elismerni, hogy valami hiányzik. Különösen nehéz, ha úgy érzed, hogy az egész életedből voltaképpen Te hiányzol. Az, aki igazán te vagy, amilyen te vagy a lelkedben, nem köszön vissza rád az életedből. Csak megfelelsz a társadalom vagy a környezeted elvárásainak.
A jó hír az, hogy a lelked hívó szavát meghallva, a figyelmedet felé fordítva, már megtetted az első lépést, hogy visszatalálj önmagadhoz. Most már csak meg kell tanulnod újra ráfigyelni és elengedni a megfelelésre való késztetésedet.
Az út önmagadhoz
Nézz magadba
Tedd fel magadnak a következő kérdést:
Ha egy percig, némán magadban elcsendesülsz, akkor tetszik az, amit látsz vagy hallasz önmagadban?
A legtöbb ember nem igazán szeret kapcsolódni a benső énjéhez, mert ilyenkor rengeteg mély belső konfliktusok kerülnek felszínre. Észre sem vesszük, hogy figyelemelterelő pótcselekvésekbe kezdünk olyankor is, amikor kicsit lenne időnk önmagunkhoz kapcsolódni. Például megy a televízió vagy a rádió, pedig nem figyelünk rá. Nyomkodjuk a telefonunkat, miközben semmi nem indokolja, hogy ezt tegyük. Szóljon valami, vagy csináljunk valamit, csak ne kelljen szembesülnünk azzal, ami belül van:
„Boldogtalan vagyok, üres, rezignált, frusztrált, és akkora nagy már a belső feszültség, hogy már ránézni is fájdalmas, kellemetlen.”
Ezért inkább igyekszünk minden módon elfordítani a fejünket, és kitölteni bármivel azt a csendes űrt, ahol mindez ránk szakadhatna.
Csakhogy örökké nem menekülhetsz magad elől, minél több dolgot nyomsz el magadban, annál jobban kifacsarod a saját lelkedet. Egyetlen egyszer kell úgy igazán mélyen szembenézned vele, és ha tovább halogatod ezt a lépést, sokkal nehezebb lesz a rendrakás. Mindaddig, amíg elfordítod a tekinteted, a saját boldogságodat utasítod el.
Egy kis szünet
Néha nem vesszük észre, hogy egy kis szünet, mennyi segítséget nyújthat a lelkünk számára.
Az élet már annyira hektikus ebben a sikerorientált világban. A mindennapi élet nyomásai sokszor úgy telepednek ránk, hogy észre sem vesszük. Amikor már azt sem tudjuk milyen nap van, amikor érezzük, hogy kezd kicsit monotonná válni minden körülöttünk, akkor elengedhetetlen felismerni, hogy szükségessé vált, tudatosan beiktatni egy kis szünetet. Igen, jogod van hozzá és fontos! A mai életvitelünket figyelembe véve, különösen. Senkivel és semmivel szemben ne legyen emiatt bűntudatod.
Életünk szereplői
Önmagadba néztél, és feltérképezted, hogy az, amit belül érzel és gondolsz, az jó vagy sem. Most ugyanezt kell tenned az életed szereplőivel is. Vizsgáld meg, hogy azok az emberek akikkel mindennapi kapcsolatban állsz, milyen hatással vannak rád. Mennyi pozitív, bátorító, kedves, lelkes emberekkel veszed körbe magad, és hány olyan ember van az életedben, akikkel csak kötelességből töltesz időt, hogy ne bántsd meg őket. Az utóbbi csoportba tartozó emberek, legtöbbször már csak elvesznek belőled, lecsapolják az erődet, mert negatívak, mérgezőek, rosszindulatúak vagy folyton csak panaszkodnak.
Akikkel körbe vesszük magunkat, azok ránk is óriási hatással vannak. Nem mindegy, hogy milyen ember hatását engeded be az életedbe. Érthető, hogy nehéz elvágni az életedben azokat szálakat, akikkel már hosszú ideje kapcsolatban állsz, de csak kötelességből, illemből, ne tegyél magaddal olyat, ami valójában nem tesz jót a lelkednek. Amikor úgy döntesz, hogy elengeded azokat az embereket, kapcsolatokat, melyek akadályozzák a növekedésedet, máris tettél egy lépést, hogy az életed harmonikusabbá váljon.
Amikor a munkád már nem tesz boldoggá
A szükség nagy úr, de ez sem lehet örökké egy kifogás. Talán nem meglepő, hogy a statisztikák szerint, rengeteg ember boldogtalan a munkájában. A legtöbb életenergiát, az elégedetlenség, a munkánkban megtapasztalt fásultság veszi el tőlünk.
Lehet, hogy te is ebbe a csoportba tartozol? Vajon ki ezért a felelős? Heti 40 órát (jobb esetben), olyan munkahelyen töltesz, amit valójában nem szeretsz csinálni, vagy nem érzed benne jól magad. Ez óriási energiát vesz ki belőled. Ilyenkor nem is igazán azért vagy fáradt, mert korán keltél és későn végeztél, hanem azért, mert a lelked érzi kényszernek, hogy mindennap olyan helyen tölts el sok időt, ami nem tölt fel, nem lelkesít, ellenben nagyon sokat elvesz belőled.
Kérdezd meg magadtól, tényleg megéri-e, hogy így éld az életed? A világon a legértékesebb dolog az idő. Egy olyan munkával, amit nem szívesen végzel, rengeteg boldogtalan időt pazarolsz el az életedből. Ezeket a perceket, már nem fogja neked senki visszaadni. Azt mondod becsületesen szeretnéd az éveidet eltölteni, és ez rendben is van, de muszáj, hogy ezért cserébe olyan munkát végezz, amit igazából nem találsz kielégítőnek?
Amikor idősebb korodban visszatekintesz majd az életedre, szerinted mit fogsz magadnak mondani? De jó hogy, 10-20-30 évet eldobtál az életedből, hogy boldogtalanul vegetálj egy számodra kínkeserves munkahelyen? Nem hiszem. Az a jó az életben, hogy az élet maga az örök változás. Te miért ne tehetnéd ugyanezt? Soha sem késő.
Elengedni mindazt, ami nem szolgál téged
Miután felismerted azokat a dolgokat és embereket, amelyek nem adnak értéket az életednek, ideje elengedni őket. Ez vonatkozik a kis dolgokra is. Ha nem szeretsz, bizonyos társadalmi eseményekre járni, akkor ne menj. Keress, csinálj olyan elfoglaltságot, hobbit, ami mindig is érdekelt.
Ha van olyan hitrendszered, félelmed, ami folyton csak visszatart attól, hogy növekedj, hogy új élethelyzetben megismerd a valódi képességeidet, menj vele szembe és nézd meg, tényleg igaz-e, hogy neked valami nem fog sikerülni, te kevés vagy hozzá. Rendszerint, ki fog derülni, hogy csak a fejedben ragaszkodsz ezekhez az elképzelésekhez és nincs semmi valóságalapja, csupán annyiról van szó, hogy eddig még meg sem próbáltad az ellenkezőjét.
Az önmagadhoz vezető út kulcsszava, a bátorság is lehetne. Az életigenlés, a kihívások elfogadása és gyakorlása. És talán éppen ez az élet értelme. Megszabadulni a fejünkben létező korlátoktól és élni azokkal a lehetőségekkel, melyekben újra és újra felfedezhetjük saját magunkat. Azt hiszem ez az út az, melyet járva, teremtő, vibráló, önmagunkkal egységben élő emberekké válhatunk.
Te mit gondolsz az élet értelméről?
Képek: pexels.com/José Luis Photographer/ Elizaveta Dushechkina / Daria Shevtsova
Te mit gondolsz?