Vannak emberek, akik kapcsolatból kapcsolatba ugrálnak. A hősszerelmesek, akik mindig nagyon mélyen szerelmesek (de most tényleg, ő más!), szenvednek, aztán vége, jön a mély zuhanás. Majd egy újabb se veled, se nélküled áldozattal, ugyanabban a szenvedős szerelemben élik ki perverziójukat. Vagyis a függést, a kapaszkodást, a “szerelmes vagyok a szerelembe” játékot. Na de kérem! Ez most teljesen más lesz! Vagy mégsem?
Ezek az emberek úgy kapaszkodnak az első emberbe, aki egy pici figyelmet is mutat az irányukba, mintha az életük múlna ezen a kapcsolódáson. Na azért nem egészen, ezt azért ők is tudják, de a félelmük, hogy végül egyedül maradnak, mindennél erősebb mozgatórugó tud lenni.
Túl gyorsan lángra kapnak, mert valójában idealizált képbe szerelmesek, egy olyan képbe, amit a szerelemről felépítettek a kis fejükben. Ennek egyenes arányos következménye a csalódás. A korkép története pedig a következő:
“Mindegy ki vagy, mindegy, hogy összeillünk, itt vagy, elhiszem, hogy jó leszel a terveimhez, miszerint boldogan élünk, amíg meg nem halunk! Olyan cuki dolgokat mondtál! Eddig nem is voltál az esetem, de ahogy foglalkozol velem és ahogy én is egyre több energiát teszek bele abba, hogy fenntartsam az érdeklődésedet, már-már elhiszem, hogy tökre beléd szerettem! Olyan jó lesz végre, érzem, most tényleg érzem! Már mindent kiterveltem nekünk. Oh már rég! Mikor? Előtted 5 emberrel korábban, csak aztán az mégsem úgy alakult, az egy barom volt, na de majd most! Mert ez olyan intenzív, de egyben küzdelmes és földöntúli. Ilyet még nem látott a világ sem, mint ami köztünk van!”
Ne szaladjunk előre, nem ennyire látványos azért az, hogy nem érdekli a másik. Látszólag nagyon is érdekli, lelkileg teljesen kiakarja sajátítani, magától is függővé tenni, hogy szomjazzon rá, hogy ne hagyja el. Minden felmerülő problémát, vészcsengőt, képes drámai köntösbe bújtatni, amitől még kívánatosabb lesz számára ez a hatalmas, valójában nem működő, elérhetetlen, sok esetben káros, tiltott szerelem.
“Nem lehetünk valamiért igazán együtt, annyira szörnyű!.. ” Miközben az ilyen ember komfortzónája pontosan ez a fajta kapcsolat. Imádja, élvezi, akarja, különben már rég nem ebben hemperegne. Hanem magasabb szintre emelné a társas viszonyát.
A kapcsolataink tükrök, hogy hol tartunk a fejlődésünkben, mivel tudunk azonosulni, mit működtetünk önmagunkban és mire állunk készünk, mire vagyunk affinisek. Ez ennyire egyszerű.
A kapaszkodók nem tudják, hogy hogyan kell igazán kapcsolódni. Nem ismerik a mértéket és kiégetik idejekorán a kapcsolatot. Túl gyorsan akarják megkapni az édes nektarint, intenzíven kiharcolják és felfűtik a légkört, átugorva nagyon sok fontos részét annak, amitől egy kapcsolat, kapcsolattá fejlődik. De valójában nem is erre van igazán szükségük, attól még félnek és ahhoz még nincs elég magabiztosságuk, hogy lépésről lépesre haladjanak és egy kapcsolatot felépítsenek. Nekik most azonnal kell érezniük, hogy rájuk szükség van! Perzseli őket a szenvedély, a pillanatnyi kielégülés utáni vágy, hogy az űrt, a magányt, azonnal kitöltse valaki. Észre sem veszik, hogy már a tizedik hasonló helyzetben vannak, csak a név változott, meg egy picit a díszlet, de a sztori, nagyon lehámozva ugyanaz.
Megint forr a vér és mennek a hatalmi játszmák, a bonyolult szerelem, a meg nem értett fél, akit majd ők persze megmentenek és a többi. Akarják, hogy akarják őket, de végül pont emiatt menekülnek el tőlük. Mert a másik fél, előbb- utóbb megérzi, hogy ez egy őrület, itt ő ebben a sztoriban csak egy eszköz, semmivel sem különb az előzőnél sem a következőnél. Nem látja a másik, nem is figyel rá, mert csak a saját vágyait és szükségleteit akarja kiélni, elvenni. És erre az egész szerelembe csomagolt ámokfutás érzésre a kapaszkodók szomjaznak, jobban, mint egy felnőtt, igazi kapcsolatra, bármennyire is az ellenkezője miatt sírnak, hogy nekik ez még mindig nem adatott meg és vajon miért nem?
Azért, mert ők a “-Jöttem, láttam, győztem.” jelmondatra esküsznek. Kár, hogy legtöbbször a végén vesztenek.
Viszont rettegnek, hogy egyedül maradnak így bárki, akivel egy kicsit is biztonságban érzik magukat, azzal lélektársi szerződést iratnak. Szerelem, újra. Amire később azt mondják “Atyaég, hogyan is mondhattam, hogy szerettem?!”
És hogy mi a különbség a szerelem és a kapaszkodás között?
A szerelem szenvedély, a kapaszkodás szenvedés.
A szerelem tüzes, még ha megperzsel is néha, de inkább melenget. A kapaszkodásban nincsenek szeretetből származó igazi érzések. Csak szorongás, birtoklás, féltékenység, mély apátia, lehangoltság, szeretlek-gyűlöllek érzések hullámzása.
Szerelem = önzetlenség, kapaszkodás = énközpontúság
A szerelmes sokszor maga elé helyezi a másikat. Nem csak úgy csinál, hogy aztán majd később felrója azt. A kapaszkodó, mindig mindent azért tesz, hogy valahogyan magának figyelmet, szeretetet, előnyt csikarjon ki a másikból.
A szerelem szabadságról szól, a kapaszkodás birtoklásról
Két teljes fél, egyéni döntésén alapuló kapcsolódása, mindig szabad és szeretetteljes. A felek egymás nélkül is képesek létezni. A kapaszkodó lélegezni sem tud a másik nélkül, mert önmagában még nem egész, ezért tudnia kell, hogy a másik az övé és ő maga így biztonságban van, nem félember és erről újra és újra megerősítést vár a partnertől.
A szerelem felemel, a kapaszkodás lehúz
Az igazi szerelemtől több leszel, növekszel, szárnyakat adtok egymásnak. A kapaszkodásban támaszkodtok egymáson és hatalmi játszmákkal szívjátok el egymástól az energiát.
A szerelem időtlen, a kapaszkodásnak feltételei vannak
A szerelemben nem létezik az idő fogalma. Igaz ez akkor is, ha az útjaitok végül elváltak, mert az igazi szeretet, ha már nem is szerelem, de akkor is élni fog, erre nincs magyarázat és nem koptatja az idő sem, csak van. A kapaszkodásban a szeretetnek lejárati ideje van, különösen akkor, ha a másik csalódást okoz és nem váltotta be hiú ábrándjainkat.
Az igaz szerelem gyönyörű és figyelemre méltó dolog. De csak azért, mert még nem találtad meg az igazit, nem jelenti azt, hogy nem is fogod és mindenkihez tapadnod kell, csak hogy egyedül ne maradj. Légy türelmes és próbáld újraértékelni magadat és kapcsolataidat. Mit tanultál belőlük? Ne ragaszkodj olyanhoz, akit nem szerelemmel szeretsz csak a magánytól rettegsz. Ne foszd meg őt és magadat se attól, hogy mindketten megtaláljátok az igazi boldogságot.
Ha van saját tapasztalatod véleményed, oszd meg kommentben.
Kép: pixabay.com
unsplash.com
Te mit gondolsz?