Mindennél jobban vágyni valamire. A vágyott cél hiányának ürességével kelni és feküdni. Olyan kimerítő, keserű – édes. Szövögetni a tervet, hogy hogyan fogjuk az álmunkat becserkészni, minden apró részletet kidolgozunk fejben, mindent tökéletesíteni igyekszünk, bebiztosítani magunkat és persze a hőn áhított sikert. Tényleg olyan tökéletes lehetne, probléma mentes, hiszen mindent, az utolsó mozzanatig kézben tartunk. Teljes erővel kontrolláljuk mindazt, ami a teljesség része lehetne. Mindezzel leszűkítve a beteljesedéseink lehetőségeit is.
Ez most nem arról szól, hogy valamit nem szeretnénk igazán. Nem arról, hogy nem teszünk meg érte mindent, amire csak képesek vagyunk, vagy amin módunkban áll változtatni. Ebben a szituációban még sokkal többet is megteszünk, mint ami szükséges. Átesünk a ló túl oldalára, túlbiztosítunk mindent. Ez a hit és a bizalom hiányából fogant bizonytalanságra, görcsös akarásra vezethető vissza.
Bizonyos emberek, szeretnek egy lapra feltenni mindent. Nincs „b” vagy „c” tervük. Hisznek magukban, hisznek az „a” tervükben, vagy egyszerűen csak könnyedséggel, önmagukkal harmóniában élve képesek sikeresen megteremteni az életükben szinte bármit.
És vannak azok az emberek, akik túl görcsölik ezt az egész folyamatot.
„Nem vesszük észre, hogy valójában az óriási igyekezetünk, a félelmünkről, a kétségeinkről mesél az univerzumnak.”
Azt nagyítjuk fel, amit nem szeretnénk, azzal, hogy túlgondoljuk, hogy túlszervezzük, túl aggódjuk, hogy minden rendben legyen.
A tét óriási
Igen, ha a valódi vágyainkról, vagy a nagy szerelemről van szó, akkor az elménk számára a veszteség legkisebb lehetősége is óriási kétséget, félelmet ébreszt bennünk.
Mégis, gondoljuk végig józan paraszti ésszel, reszkető lábakkal, hogyan szeretnénk hegyet mászni? Ha bármi könnyedén kibillent majd, hogyan kezelhetnénk a ránk váró akadályokat, megmérettetéseket? – tesszük fel magunknak jogosan a kérdést, és ezzel máris, teljesen hatalmába kerített minket a pánik is, a félelem, és bekapcsol a megfelelés. Mindezzel tovább szűkítve az esélyeinket.
Engedd meg, hogy segítsek pár gondolattal.
Mi lenne ha egyszerűen csak leemelnéd a piedesztálról azt a vágyat?
Mi lenne, ha nem tulajdonítanál neki ekkora jelentőségét?
Mi lenne, ha csak könnyedén beletennéd Önmagad, úgy ahogy vagy, minden túltökéletesített felvett szerepedtől mentesen? Elengedve a kontrollt, csak megélnéd a maga természetes folyamatában a jelenlétet. Részt vennél az életedben és nem elfojtott félelmekkel kéne harcolnod.
Tudod mi történne ha mindezt letennéd? Eredeti lennél. EGYéniség. Magabiztos. Könnyed. Szabad. Bármit megengedővé váló, tiszta megnyilvánulása a tapasztalat útjának. Ebbe a térbe, megérkezhet a vágyad, nem lenne, ami határokat szab neki. Egy ilyen térben energetikailag megfér minden valóság, beleértve az a vágy is, amiért most kézzel-lábbal küzdesz, és talán pont emiatt az akarás miatt, csak eltaszítod tőle saját magadat.
Képek: pexels.com
Te mit gondolsz?