Az elérhetetlen dolgoknak, mindig is nagy volt a csáberejük, ez nyílt titok. Mi van abban az esetben, ha az elérhetetlen iránti vágyunk, egyfajta drogként, függőségbe taszít, és hiába szeretnék, hogy végre viszonzásra találjanak az érzéseink, nem találjuk a megoldást, hogy nekünk ezért min kéne változtatni?
Gyakran hallom azt a panaszt, férfiaktól, és nőktől egyaránt, hogy a másiknak az kell, ha nem foglalkozol vele és elérhetetlen vagy. A kedves, odaadó félre nincs szüksége a másiknak. A legtöbb esetben a férfiak szájából hallom a felindultságot, és kiábrándulást a nőkből. Tényleg ennyire szeretnénk mi nők, a drámát vagy alaposabban szemügyre véve ezt a kérdést, és empátiával szemlélve, mélyebben gyökerező problémákat találunk?
Ha Te is az a típus vagy, aki folyton aziránt lobban lángra, aki iránt nem kéne, annak sokkal nyomósabb oka van annál, minthogy megrögzött plátói szerelmes típus vagy. Gyermekként megeshetett veled, hogy beleszerettél titokban valakibe, de ha még most is az egyoldalú szerelmek tengerén evickélsz, nem csak versengésből áhítod az elérhetetlen herceget, és nem is érted, miért találod folyton ilyen helyzetbe magadat, akkor nagy valószínűséggel elfojtott félelmek tartanak a markukban.
Aki folyton a reménytelen szerelmek táborában találja magát, az valójában biztonsági játékos. Találkozik valakivel, aki iránt fellángol, és az álmaiba menekül a kis szerelmével. Eljátszadozik a képzeletvilágában a beteljesülésről, a rögös útról, ahogy romantikus kalandjuk egy Daniel Steel forgatókönyv alapján egyszer talán beteljesül, de csakis szigorúan fejben! A valóságban, nem adja meg igazán a lehetőségét ennek. Egyre csak olyan emberek tudják kiváltani belőle ezt a szerelem adrenalint, akik kutyába sem veszik, reménytelen a megszerzésük, vagy a megtartásuk, de az álmodó, megtalálja az okait, a magyarázatait, amiért érdemes várni rá, és küzdeni érte, és közben szenved, egy viszonzatlan mocsárban, amit tulajdonképpen nagyon is élvez. Hogy vagyok képes azt állítani, hogy élvezi azt, hogy szenved?
Az igazság az, hogy amíg ezek a szerelmek, csak az álmaiban léteznek, az tökéletes érzelmi biztonságot adnak az ábrándozónak. Szívét, igazából nem kell a vásárra vinnie, hiszen az csak önmagában dobog bezárva. A félelme valójában pont az igazi, viszonzott párkapcsolat, mert egy valós kapcsolatban meg kell mutatni magunkat, de ez kiszolgáltatottsággal, és a kudarc lehetőségével is járhat. Mikor elérhető közelségbe kerül az intimitás, a beteljesülés, nem tud vele mit kezdeni, ezért menekül egy álomvilágba.
Ehhez választ magának egy elérhetetlen királyfit, akit aztán, a maga kis képzeletével, mindenféle tulajdonságokkal felruházhat, kiszínezheti, és elképzelheti, a számára legtökéletesebb társat. Nem tud olyan férfiba beleszeretni, aki viszont szereti, mert valójában retteg a megnyílástól, és a befogadástól, a boldogságtól, hiszen nem ismeri, nem ezt tapasztalta, és nem is hiszi el, hogy neki ez jár. Nagy valószínűséggel, a szülei elváltak, és ez az elhagyás fájdalma, félelemként ivódott bele a tudatába, vagy a szeretet kimutatása, gyermekkorában nem a megfelelő módon nyilvánult meg az életében, ezért hajszolja újra és újra azt a helyzetet, amiben “otthonosan” mozog, és nem tudja, hogy viselkedjen akkor, mikor tényleg szeretik, és törődnek vele.
Szívében örökös félelem, hogy ha valaki tényleg megismeri, megmutatná önmagát, elhagyná, nem tetszene a másiknak az ő tökéletlensége. A szabadsága is biztonságban maradhat így, hiszen egy képzelt szerelemben, sosem kell igazán elköteleződnie, és igazából, nem is tudja, hogy egyáltalán ezt komolyan akarná. Az álmaiban beteljesületlenül maradt szerelem, megvédi a valódi fájdalomtól, és elhagyástól, de el is különíti, mindenfajta bensőséges kapcsolattól. A fejében, a képzelgéseiben, képes irányítani a történéseket, de a valóságban, már nem, mert nem biztos sem magában, sem az érzéseiben, sőt egyeneses megrémiszti, az irányításról való lemondás. Nem hiszi el, hogy szerethető, ő maga sem áll készen, hogy a másik az övé legyen, és ő a másiké.
Szenved a visszautasítástól, és látszólag szeretne már valódi kapcsolatot, próbálkozik, de nem érti, miért csak abba tud beleszeretni, akinek ő nem kell. Ha elfogadjuk a félelmeinket, abban a pillanatban elvesztik felettünk a hatalmukat. Tisztába jönni azzal, mit is szeretnénk igazán, egy őszinte beszélgetéssel kezdődik, amit önmagunkkal kell kezdeni, és ha megért bennünk az őszinte vágy, egy kapcsolatra, meg kell tanulnunk kinyitni a szívünket, és elindulni a másik felé, nem csak képzelegni róla. Meglehet, hogy a másikról kiderül, nem is olyan elérhetetlen, csak arra várt, hogy végre képessé váljunk őt igazán beengedni, és megnyílni számára.
Ha sikerült nyomógombokat kapcsolnom most benned, annak nagyon örülök, mert ezen keresztül, most már megtörheted a saját átkodat. A viselkedési mintánk felismerése, rámutathat a tudatalatti működéseinkre, és a rálátással, képessé válhatunk gyógyulni, nyakon csípni a félelmeinket, és szembenézni velük. Talán már nem is valóságosak, vagy csak a felismerés hiányzott. Talán épp itt az idő, hogy változtatni tudjunk rajta, és ráébredjünk, képesek vagyunk javítani az életünkön, hogy elérhetővé váljon a boldogság. Kezdd el elhinni, hogy pont elég jó vagy és szerethető! Ne csak álmodd a szerelmet, engedd meg, hogy a valóságban is a tied legyen.
Te is mindig reménytelen kapcsolatokban találod magadat? Oszd meg kommentben a saját történetedet, tapasztalatodat. Lehet, hogy másnak is segítség lesz.
Képek: Photo by Joshua Rawson-Harris on Unsplash, Photo by Joshua Rawson-Harris on Unsplash
By 
Te mit gondolsz?