A világ jó és rossz, ez így van rendjén. Ahogy létezik nappal és éjszaka. Ezek mind a duális világunk részei. Ám a világ mérlege gyakran átbillen a negatív pólusba, de csak azért, hogy megtanuljuk jobban értékelni azt, ami valóban lényeges. Az embereknek a kapcsolataikban is egyre nagyobb igényük van a jóságra, a megértésre, az intelligenciára, a felszínes külcsín helyett. Senki sem beszél arról a jóról, amelyet valódi, becsületes, gondoskodó és kedves emberek végeznek. Igen, vannak ilyen emberek még ebben a világban, és talán miattuk marad még egyben a Föld.

Vannak olyan emberi tulajdonságok, melyek igazán jó emberekről árulkodnak. Ezek az emberek áldást jelentenek a világ számára, és példaként szolgálnak mindenkinek. Itt van 8 olyan tulajdonság, melyeket mindannyian gyakorolhatnánk, hogy egy igazán békés, szeretetteljes világban élhessünk.

#1. Kedvesség és tisztelet

Ugyanolyan kedves az idegenekkel, mint a barátaival. Nem különbözteti meg az embereket, és tisztelettel kezeli őket. Ez nem jelenti azt, hogy ezek az emberek úgy vélik, hogy ők mindenkivel hasonlóan viselkednek. Ezt azért csinálják, mert ezt akarja tenni. És nem azért, mert másoktól is ez lenne az elvárható.

#2. Türelem

Képesek a türelemre, és nem engednek felesleges érveknek. Ez valóban nagy kihívást jelent, de az ilyen emberek tudják, hogy képesek vagyunk elszámolni 10-ig, mielőtt elvesztenénk a fejünket. Ezt úgy hívják, önkontrol. A türelem egy óriási erény, de nem összetévesztendő a beletörődéssel és az elfojtással. Ellenben az ösztönös, állatias eredetű türelmetlenség, nem fog megoldani semmit az életünkben.

#3. Megbízhatóság

Hisznek az őszinteség és az igazság értékében. Ezért könnyebben bíznak meg bennük az emberek. Megvan a jó hírnevük, az emberek érzik rajtuk, hogy megbízhatóak, hiszen nem hódolnak be az alantas és alacsony energiaszintről árulkodó a pletykálkodásnak. Az igazán hiteles és jó emberekre lehet számítani, és amit megígérnek, azt be is tartják.

#4. Igazságkeresés

Ezek az emberek nem az emberek tevékenységének bírói, hanem az igazságszolgáltatás keresői. Nem tartja őket vissza, semmi, ha az igazságról van szó. A jó ügyért, az elesettekért, az igazságtalanságok ellen, bátran kiállnak.

#5. A kedvességükért nem várnak viszonzást

A kedvesség, a szeretet önmagában létezik, anélkül, hogy ezért cserébe remélnénk valamit. Te vagy ez az út, a szeretet példája, a megnyilvánulása és nem azért, mert valaki megkért, hogy ilyen legyél. A nagylelkűség és a kedves természet nem követel, soha, semmilyen rejtett formában sem.

#6. Elfogadnak téged

Tudják, hogy senki sem tökéletes, így méltányos esélyt adnak másoknak. Nagyon elfogadó, nem ítélkező személyek és úgy gondolják, hogy a hibák kijavíthatóak, függetlenül attól, hogy nem teljesen tüntethetőek el. Elfogadják az embert és a világot olyannak, amilyenek. Ahogyan azt, amit éppen nekik szánt az élet. Mert bölcsebbek már attól, hogy mindennel és mindenkivel harcoljanak. Tudják, hogy a megengedéssel mindent feloldhatnak.

#7. Kimondják, ami a fejükben van

Nem harapják el a mondat végét, nem szépítenek, és soha nem haboznak kimondani azt, amit éppen gondolnak vagy éreznek. Ha igazad van, azt is képesek beismerni. Kiállnak azért, amiben hisznek, de ez nem jelenti azt, hogy támadnak, mert más nézeteid vannak. Mivel elfogadóak, hisznek a különböző nézetekben és azt tiszteletben tartják. Az igazság előtt meghajolnak, de nem hagyják, hogy a környezetük félelemmel, manipulációval hassanak rájuk.

#8. Önbecsülés

Számukra nagyon fontos mások és önmagad megbecsülése. Ha alacsony önbecsülésű embereket látnak, akkor segítenek nekik, és nem energiát szívnak belőlük. Tiszta fejűek és képesek elfogulatlan tanácsokat, véleményt adni másoknak, ha azt kérik. Számukra fontos, hogy egészséges önképük legyen. Testileg, szellemileg, lelkileg is harmóniára törekednek.

Kép: unsplash.com/Neal Kharawala

pexels.com

Szeretettel
signature

Felemelő - Havonta megjelenő asztrológiai és önismereti online magazin

Iratkozz fel és olvasd el máris, az aktuális számot!
Please wait...

Öröm, hogy csatlakoztál!

Felemelő Magazin – Havonta Megjelenő online önismereti és spirituális magazin

Tags

No Comments Yet.