Harag, frusztráció, szorongás, bánat – mindannyian tapasztaltuk ezeket a szélsőséges érzelmeket, amik igen gyakran átveszik felettünk az irányítást. Legerősebb érzelmeink meghatározzák a cselekedeteinket, a gondolatainkat és a személyiségünket is, de vajon mennyire megbízhatóak az érzések? Az érzések csak a szívünkből eredhetnek?
Nem azt a kérdést szeretném boncolgatni, hogy mennyire jó, ha hallgatunk a szívünkre, hiszen az életben az egyik legfontosabb dolog, amit meg kell tanulnunk, hogy ezt a dallamot merjük bátran követni. Ellenben óriási különbség van a szív igazsága, érzése és a rajtunk elhatalmasodott ösztönös reakcióink (érzéseink) között.
Amikor a szívünkben vagyunk, akkor egyszerűen boldogok vagyunk, jó érzések töltenek el minket, szárnyalunk, ekkor vagyunk “elemünkben”, igazán kapcsolatban önmagunkkal és a világgal. Azaz, szabadon, békében élünk és jelen vagyunk a saját életünkben. Szívtérben nem létezik negatív érzés.
Amikor az egonk uralma alatt élünk, akkor megjelenik a fájdalom, a kétség, a félelem, a harag, a függőség, a birtoklási vágy stb. Csupa olyan érzelem, ami azért kerül a felszínre, mert irányítani akarunk mindenit magunk körül a saját biztonságunk és a vélt boldogságunk érdekében. Azért tesszük ezt, mert az elme fél az ismeretlentől és a biztosat, a már ismert utat teszi egyenlővé a boldogsággal.
Csak hogy az igazi boldogság mindig a komfortzónánkon kívül van, mert a kerítéseink nem csak a félelmetesnek hitt dolgokat tartják távol majd tőlünk, hanem minden örömöt és pozitív lehetőséget is. Az életből zárjuk ki magunkat. Ameddig bezárkózunk, addig nem vagyunk és nem is leszünk soha sem szabadok. A boldogság a teljes belső szabadságot jelenti, a határtalanságunk megélését és áramoltatását.
Mi áll a döntéseink hátterében?
A cselekedeteinknek két fő oka van: vagy azért teszünk meg valamit, mert nagyszerűen érezzük magunkat vagy azért, mert úgy gondoljuk, hogy ez a helyes dolog. Néha, ez a két ok, egyszerre van jelen a cselekedetink mögött, de ez meglehetősen ritkán fordul elő.
Az alap érzéseinkhez köthető reagálás a legegyszerűbb és legtermészetesebb reakció. Például, ha viszket az orrunk és azonnal megvakarjuk. Nincs gondolat, egyszerűen jön az érzés és cselekszünk.
Amikor szituációkra reagálunk, akkor először gondolkodunk és csak azután hozunk meg egy döntést. A gondolkodási időben az egon keresztül átszűrjük a kérdéses helyzetet. Már nem szívből fogunk reagálni, gondolkodás nélkül cselekedni, hanem az értelmünk bírósága elé visszük az ügyet és korábbi tapasztalataink, következtetéseink szerint fogunk dönteni. Nem is adunk ezzel más lehetőséget saját magunknak.
Általános szükségletekben vagy helyzetekben az ego valóban ésszerű segítőtárs, de nagyot hibázunk azzal, ha az identitásunkat is azonosítjuk vele és ezek alapján hozzuk meg az életünkre vonatkozó döntéseinket.
A lényegi nézőpontok, melyek alapján az elme érzelmi impulzusokat küld, ilyenkor a következőek:
- Hogyan maradhatok biztonságban?
- Hogyan tudnám uralni és kontrollálni a helyzetet vagy önmagamat, hogy ne érjen veszteség?
- Hogyan kerülhetem el a változást?
- Mi vagy ki volt az örömforrásom, amit továbbra is birtokolnom kell, hogy boldog lehessek?
Ezek a szempontok megfosztanak az eredendő szabadságunktól, függővé tesznek és örökös félelemben tartanak. Ezek alapján, végül bármilyen helyesnek vélt döntésre jutunk, az igazi boldogság, öröm, el fog minket kerülni és csak a túlélésért folytatunk egy véget nem érő küzdelmet újra és újra.
Az emberben kódolva van a fejlődés, a kiteljesedés vágya. A szívből eredő érzések, erre az útra próbálnak terelni. Az univerzumban minden, ami él, folyamatos változásban van, hogy megtapasztalja önnön nagyságát és korlátlan létezését. Ezzel szemben az ego érzései, az állandóságra és a stabilitásra ösztönöznek minket. Az utóbbi érzések a létezés természetével szembe mennek, gátolva a növekedést. Ez alapján melyik érzésre kéne hallgatnunk?
Amikor nem érezzük jól magunkat az csak egyet jelenthet, mégpedig azt, hogy hagytuk, hogy az egonk biztonsági játéka elnémítsa a szívünk igazságát. Nincs más akadály előttünk, mint önmagunkat felszabadítani és kinyitni az aranykalitkánkat.
Te hajlandó vagy a szíved érzéseit követni és megtanulni repülni vagy a félelmeidből eredő biztonságodhoz láncoltad magad? Írd meg a saját tapasztalatodat kommentben.
Kép: unsplash.com
Te mit gondolsz?