Vallomások

Ezért vagyok egyedül

Azért vagyok egyedül – mondhatnám – mert ez így jó nekem, de ez elcsépelt hazugság, a külvilágnak tett magyarázat lenne csupán és régen talán ezt mondtam volna. Ma már azt mondom, mert most ezt választottam. Nem igaz, hogy nem vágyom én is az ölelésre, nem vágyom szerető, viszonzott érzésekre, gondoskodásra, közös programokra, esténként közös vacsorákra, és nem alkalmi légyottra. Nem igaz, ha azt mondom, nem fáj olykor a magány. Fáj. Néha Piszkosul, de már nem baj, hogy fáj.

Vágyom egy kapcsolatra, de nem elég vágyni rá, készen is kell állni a befogadására, megengedésére, igenlésére. Őszinte elköteleződésre, önhittre, önismeretre van szükség egy működő, szerető kapcsolódáshoz. Hogy ez hülyeség, hogy miért gondolom így? Lehet, ez az én utam. Lehet ezt másképp is csinálni, lehet ezt párban is felfedezni és egymást sanyargatva, játszani, egymáson áttaposni, tőröket döfni, majd követelőzni, és csalódni, mert nem ismertük sem önmagunkat sem a másikat, és valójában különben sem illettünk össze, csak nem a másikra figyeltünk, hanem amit akartunk ettől a kapcsolattól, csak a légvárakra koncentráltunk. Nem utolsó sorban együtt jobb volt, mint egyedül.

A saját utamat bejárva sokszor csak adtam, azt remélve, hogy kapok, és nem azért, mert adni akartam, mert azt igazán nem tudtam, és befogadni még ennyire sem. A játszmákkal teli párkapcsolati ösvényeket én is megjártam és ezek, ahogy elvettek belőlem, úgy hozzám is tettek, önmagamról tanulhattam nagyon sokat. Már nem csak valakire vágyom, aki kitölti az űrt, mert az bárki lehet, és akkor nem lennék egyedül. Én már magamat akarom és Őt, a társamat. Tapasztaltam és felfedeztem saját erőmet és gyengeségeimet. Belenéztem a piszkos tükrökbe bátran és bevallom sokszor nem tetszett, amit ott találtam. Ez is egy ok, hogy miért vagyok most egyedül, mert szebb tükröt szeretnék varázsolni és nem a tükröt kell ehhez megpucolnom, hanem magamat.

A magányt választva előbb magam mellett akarom elkötelezni magam. Ezért választottam most azt, hogy én jövök, most csak én. Nem a másik, nem a félelmeim, nem az elvárások, nem a megfelelések és hamis kapcsolatok, hanem én és a magamra fordított idő. Tiszta lapot szeretnék nyitni, kapcsolatban akarok lenni önmagammal és magamra figyelni. Magammal randevúzni, és a magam erejéből fellelni a boldogságomat, az egyensúlyomat, a szabadságomat. Magamhoz hű lenni, megvalósítani az álmaimat és nem várni, hogy elmúljon felettem úgy az idő, hogy ezeket nem tettem meg. Nem akarok kifogásokat keresni és hárítani, áldozati báránybőrbe bújni. Felelősséget akarok vállalni az életemért és magamért, meghozni olyan döntéseket, amik a szívem szavát követik. Nem akarok lemondani egyetlen olyan részemről sem, ami én vagyok, csak hogy legyen mellettem valaki. El akarom fogadni magam, és ehhez fel kell lelnem őszintén, aki vagyok, nem azt, amivé formált és korlátozott a világ, hanem a szabad önmagamat megélni, a lelkem igaz tükrét nyújtani, hogy ezt majd Ő is el tudja fogadni.

Nem akarok valaki mellett lefeküdni, csak hogy közös képet posztolhassunk, de semmi valódi nincs mögötte. Nem ijeszt már meg, hogy mit vár el tőlem a világ, miért nincs kapcsolatom, és miért nincs még gyűrű az ujjamon. Miért nem posztolom a gyerekem 1 hónapos képét a facebookon. Nem remegek, hogy bármiről is lemaradok, csak mert még ez nincs az életemben, nem irigylem, nem fáj látnom, hogy másoknak látszólag ez van, vagy azoknak a kevés embereknek, de valódi tartalommal, tényleg van. Én nem akarok az első jól szituált valakihez lehorgonyozni, majd egy nap felébredni, hogy elmentünk egymás mellett, mert igazán nem ismertük saját magunkat és akkor jöttünk rá, hogy mások vagyunk és nem erre vágyunk, nem a szívünket követtük, csak megalkudtunk, biztonságból, félelemből.

Nekem rá van szükségem, és neki rám. Épp ezért van minden jól, pont most, és soha sem későn. Nem akárkit akarok és nem azért, mert ez a normális a világban, ez az elvárás, hanem mert teljes akarok lenni, tudni, hogy mit akarok, és csak a szívem igazsága szerint élni. Ha őt választom az bizonyosság lesz, hogy Ő az enyém, én az övé, és nem biztonságból hozott döntés. Én már nem valakivel akarok lenni és dráma szakkörösdit játszani, a fejemhez csapni, vérző sebeket ellátni magamon és egymáson, csak mert nem voltunk önmagunkhoz őszinték. Én veled akarok haladni és növekedni, teremteni.

Ünneplőbe öltöztetem a lelkem mire ide érsz, minden nap megteszem, de csak is magamért, mert jól esik szeretni magamat és mert jól esik megtenni minden olyan dolgot, amivel ezt kifejezhetem önmagam felé.”

Ehhez kell a magamra szánt idő. Ezért az a választásom, hogy most nincs senkim, mert magamat készítem elő, hogy készen álljak rád. Takarítok, és rendezek magamban mindent, ami nem oda illő már, és helyet csinálok minden olyan dolognak, ami én vagyok igazán és Neked, hogy tisztán kapcsolódhassunk, mikor eljött a mi időnk. Ünneplőbe öltöztetem a lelkem mire ide érsz, minden nap megteszem, de csak is magamért, mert jól esik szeretni magamat és mert jól esik megtenni minden olyan dolgot, amivel ezt kifejezhetem önmagam felé. Egyre lakhatóbbá teszem megkövült, poros szívemet, élek, úgy, hogy közben élvezem a lomtalanítást, szerelmes leszek az útközben felfedezett énembe, abba, aki ott lapult a fátyol mögött, akinek sokáig mondtam nemet, csak hogy ideig – óráig valami működjön. Nem! Önbecsapás volt, de már nem kell, már nem ez boldogít, már inkább jobb egyedül lenni most és önmagamra lelni, mint 100 hamis és üres illúzióban szerencsétlenkedni, mert nekem már nem az útjelzők kellenek, nem az akárkik, nekem csak te. Ma már a félelem talán nem is ott kezdődik, hogy valaki egyedül van, és nem kapcsolatban, hanem talán ott, amikor kapcsolatból kapcsolatba menekülünk, csak hogy egyedül ne legyünk.

Én boldog vagyok egyedül, boldog vagyok akkor is, mikor néha nem, mikor nem jó, hogy nem vagy még itt, mégis tudom, hogy most ez a jobb, ha ez van, akkor biztosan, és én kihasználom, a kapott időt magamra. Nem ítélem meg az emberségemet, és tökéletesen szeretem a tökéletlenségemet. Hogy hogy érzek, csak megélem, és átengedem, nem drámázom, de intenzív vagyok, sokszor még könnyek közt is kacagok. Nem várlak, hanem tudom, hogy vagy, nélkülem is, ahogy még én is nélküled, és ez a még külön töltött idő tudom, csak megédesítik és igazzá teszik majd az együtt töltött perceket, a mi időnket, hogy te is én is készen érkezzünk meg egymás mellé. Addig is, köszönöm kérdéseit mindenkinek, fantasztikusan vagyok egyedül, élvezem, hogy megélhetem végre önmagamat és azért nincs valakim, mert vele már egymás fogadására készülünk.

You Might Also Like...

No Comments

    Leave a Reply

    Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..