Amikor kapcsolatba kerülünk másokkal, mindannyian bizonyos (tudattalan) technikákat használunk arra, hogy elkerüljük a lehetséges veszélyeket. Még akkor is, ha természetesnek érezzük ezeket a dolgokat, ez egy program, egy megtanult válasz, amely védelmet nyújt a fájdalom, mint például az elutasítás, szégyen, lelepleződés, közelség ellen. Ezek az ellenállási mechanizmusok segítenek fenntartani a biztonságot – akár észrevétlenül vagy függő módon.
Elfojtás
Az elfojtást akkor használjuk, amikor egy érzés, egy gondolat, feltőr belőlünk, mégis inkább visszatartjuk, mert félünk a környezetünk reakciójától, más esetben a saját feltörő érzéseink megélésétől. Az elfojtás a túlzott önkontrollból ered, azért építettük be ezt a programot, hogy megvédjük magunkat a szégyentől, az érzelmi kitöréseinktől és attól, hogy ne váljunk nevetségessé mások szemében. Az elfojtás egy társadalmilag ránk nőtt reakció, amit elég korán megtanulunk alkalmazni az életünkben és ezzel megöljük a spontán energiáinkat.
Azokban az emberekben, akik gyakran elfojtanak bizonyos dolgokat, egy belső rendszer működik, amely megtiltja, nem teszi lehetővé, hogy az egyén ragaszkodjon ahhoz, amiről legbelül úgy érzi meg kéne tennie, ki kéne mondania, de megkérdőjelezi az érzés létjogosultságát, ezért inkább nyel. Az ilyen tilalmak célja a “veszélyes” impulzusok ellenőrzése és a reakciók gondos megválasztása, hogy azok ne okozzanak kellemetlen (vagy elviselhetetlen) következményeket. Mint a gúny, a zavar, a rosszallás, a konfliktusok stb. Az elfojtás, ezzel szemben az egyik legkárosabb védekező minta, amit alkalmazunk. Ezzel a viselkedéssel rengeteg belső feszültséget okozunk magunknak hosszútávon, ez pedig nagyon sok fizikai és mentális betegség kialakulásához vezethet.
Az impulzusainkat nem fojthatjuk el örökre. Ezek az érzelmek egyszer megtalálják a módot arra, hogy robbanó erővel kijussanak, ami valószínűleg nem egyezik már meg a korábbi esemény intenzitásával, ami kiváltotta, hanem sokkal intenzívebb lesz. A rejtett érzések pedig még több önkontrollt igényelnek. Az elfojtás egy ördögi kör, amely elnyomja az igazi impulzusainkat és vágyainkat a fájdalom elkerülése érdekében.
Terelés
Mindannyian voltunk már olyan helyzetben, amikor egy bizonyos helyzetet, érzelmi kérdést nem tudtunk kezelni, ezért inkább elvicceltük vagy valamilyen ügyes trükkel inkább másra tereltük a figyelmet. Egy szóval menekültünk. Elkerüljük a beszélgetést, amely nyitottságot igényelne tőlünk. A valódi érintkezés fájhat és éghet, kockázatot kér tőlünk. A felületes érintkezés kényelmes és megóv a fájdalomtól.
Ez egy igazán jó tükör arra, hogy észre vegyük, mi az, ami a mélyben, még ki tud billenteni az egyensúlyunkból, mi az, amivel nehezen nézünk szembe, amitől félünk. Ha mégis úgy döntünk, hogy az éles szituációban inkább hátraarcot vágunk, később azért érdemes megvizsgálni, hogy mitől ijedtünk meg és miért. Mi a látszólagos helyzetben a gyökérprobléma. Ha ezt sikerül felfedni és magunkban rendezni, akkor nagyvalószínűséggel a jövőben már nem fogunk megfutamodni egy hasonló helyzetben.
Kivetítés
Egy tudatos, magas érzelmi intelligenciával rendelkező ember is kivetíti azt, amit legbelül hisz, gondol, érez önmagáról és a világról. Például egy kiegyensúlyozott, boldog ember, sokkal több harmóniával fog találkozni a mindennapi életében, mint egy instabil, megkeseredett, szomorú ember. Az önismeret útja nem csak annyi, hogy látszólag ismerem magamat, tudom, hogy mit szeretek, mire vágyom, jó esetben ismerem a legbensőbb félelmeimet, hanem azt is jelenti, hogy a tapasztalataim segítségével feltérképezem, megfigyelem újra és újra, hogy ki vagyok jelen pillanatban. Hol tartok és mi az, amit még magam elől is elrejtek és ami akadályoz abban, hogy haladjak az utamon.
Ezeket a segítő jelzéseket sokszor kívül fogjuk észrevenni, ha igazán éberek vagyunk. A kivetítés lényege, hogy a nehezen elérhető, tudatalattiban működő programokat és mintákat, kivetítjük a világra. Mint egy igazi tükör, úgy fog ránk visszakacsintani a világ azzal megegyezően, hogy bennünk jelen pillanatban mi a valódi igazság. Reprezentálja a lelkünk igazi rezdüléseit. Ha valami nem tetszik a másikban, érdemes megvizsgálni, hogy mi, hogy állunk az adott kérdéssel.
Ha képesek vagyunk őszinték lenni önmagunkhoz, az önvizsgálat végén megszülethet a beismerő vallomás. A másikban fellelt zavaró hiba vagy az érzés, reakció, gondolat, amit a másik kiváltott belőlünk, értékes információt adhat a tükörkép valódi eredetéről és okáról. Ezt az igazságot általában magunkban rejtegetjük. A tükör segítségével felszínre kerülhetnek ezek az önromboló, gátoló minták, programok és ismétlődő problémákat szüntethetünk meg az életünkben, ha tudatosan figyeljük ezeket és együtt dolgozunk velük.
Te is csinálod ezeket a tudattalan programokat? Oszd meg kommentben a tapasztalatodat.
Kép: unsplash.com
Te mit gondolsz?