Az identitásunk folyamatosan változik, hiszen teljesen máshogy vélekedünk dolgokról gyerekként és felnőttként is. Ahogyan egyre több tapasztalatot szerzünk, úgy változik a hozzáállásunk is a világunkhoz, a világunkban alkotott helyünk elképzeléseiről is. Ha elég tudatosak vagyunk, akkor ez a folyamat egy igazi növekedés lesz vagy elnyel minket a tapasztalatainkkal való önazonosulás illúziója.

A Tarot kártya csodálatosan végig vezet minket egy ember fejlődésének útján. A Taro nem jóskártya, hanem egy olyan eszköz, aminek segítségével az önismeretünkben lelkileg gazdagodhatunk. Irányt mutat, és feltárja a tudattalan folyamatainkat. Ha valaki kezébe veszi a lapokat és kicsit elmereng rajta, akkor láthatja, hogy a Taro Nagy Arkánuma, mennyire szépen végig vezeti a lelki fejlődésünk útját.

Első szakasz

Kisgyermekként az egonkat pontosan annyira használjuk, mint amennyire szükséges. Tanulunk és tudatosan vigyáz ránk, hogy mihez jobb, ha nem érünk, mire figyeljünk oda, de a lelkünket még nem mérgezte meg. Szeretjük magunkat és egymást feltétel nélkül, nem gondolkodunk, mielőtt beszélnénk, nem ítélkezünk magunk vagy mások felett.

Nem a múltban élünk, nem aggódunk a jövőt illetően, a gondolatot még csak nem is vettük észre. Nem akarjuk tudni, hogyan kell jól csinálni a dolgokat, csak élünk a mostban, játszunk és bátran szabadjára engedjük a fantáziánkat. Kreativitásunkat itt még semmi sem végezte ki.

Második szakasz

Ahogy fejlődik az ego, elkezdünk gondolkodni arról, hogy mások hogyan látnak bennünket, elkezdünk meghozni jó és rossz döntéseket és ennek megfelelően megváltoztatjuk magunkat. A belső korlátozás, a ragaszkodás, az igazság és a szétkapcsolódás az ego fejlődésével nő. Már nem a varázslatosan szabad képzelőerőnkkel, az ego átveszi az irányítást.

A serdülőkorában az ego felülemelkedik és a szívből a fejünkbe jutunk. Mások megítélése szerint éljük az életünket és a játékidő elmarad. Nem érezzük már olyan jól magunkat, mint amikor még a képzeletünk szabad volt. Az ego csapdájába kerültünk, és nem tehetünk semmit, csak a félelmet érezzük, a megfelelést, a nyomást, ami a kötődés és az elválasztás polaritását okozza.

A harmadik szakasz

Az első szakasz állapotát megöltük, a szabad gyermeki én, elvesztette bátor, nyitott, feltételnélküli állapotát és lekorlátoztuk magunkat.

Hajlamosak vagyunk a második szakaszban ragadni, és egy életen át tartó munkát is igénybe vehet, hogy újra elég magabiztosnak érezzük magunkat.

Lehet, hogy nem maradunk serdülők örökké, de felnőttkorban mindazt, amit az ego útján tanulunk az belénk ég. A megvilágosodás az lenne, hogy ráébredünk, hogyan korlátozzuk még jobban magunkat.

Mindenki a Földön, a saját bolondos, szabad utazás lehetőségét kapta, azért, hogy növekedjünk. Ennek ellenére, többnyire fiatalfelnőttként, már tele vagyunk félelmekkel, magunk teremtette korlátokkal, melyekkel még jobban leszűkítjük a lehetőségeinket. Ahhoz, hogy a legjobbak legyünk, tudatosan kell dolgozni a Bolond (Taro 0. lapja) energiájával, átölelni az utazást, teljes szívvel, élni, lélegezni épp csak azt nézni, mi a következő, előttünk álló lépés.

Milyen lenyűgöző lenne az élet, ha nem törődnénk azzal, hogy úgy nézünk ki, mint egy bolond?

Mit mondanál és kinek?

Mit csinálnál?

Mennyire szabad lennél?

Hogyan változtatná ez meg az életed?

Azt hiszem, minden lehetséges módon! És nem csak a tiéd, hanem mindenki, akivel kapcsolatba kerülsz.

Ha Te felszabadulsz, automatikusan engedélyt adsz mások számára is, hogy önmaguk legyenek, hogy ők is felszabaduljanak.

Hogyan működhet a magasabb szellem rajtunk keresztül, ha félünk attól, amit mások gondolnak?

Hogyan tudunk segíteni bárkinek a szabadság és a szeretet nevében, ha a csatornánk korlátozott, szűkös vagy félelemben van?

Az életben a legfontosabb dolog az, hogy megtanuljuk, hogyan áramoljunk a lényünkkel.

Az univerzum segít azoknak, akik segítenek magukon

Van egy valódi spirituális gyakorlat, amely a Bolond útját járja, és ez a Tarot. A legtöbb ember, amikor meghallja a Tarot szót, úgy gondolja, hogy ez valami boszorkányos jóslás, egy hülyeség! Ezért senkit sem lehet hibáztatni, sajnos a Taro valódi megértése régóta félre van vezetve és lebutítottan a jóslás irányába vitték a használatát.

De az igazi ezotériában, az ősi okkult tudás ismerői, valójában a Tarot képvilágát, más miatt hívták segítségül. Ezek a kártyák, lapról lapra a spirituális fejlődésünk útját mutatja be.

Egy története van a lelki evolúciónak a Tarotban, és ezt úgy hívják A Bolond utazása. A Nagy Arkánum 22 lapot tartalmaz, mely a Bolonddal kezdődik, és a Világ kártyájával végződik. Minden kártya, az út mentén, egy olyan életszakaszt jelent, amelyen mindannyiunknak át kell mennie, hogy megvilágosodjunk, hogy megérkezzünk. (Világ)

Az emberek hajlamosak arra, hogy tudni akarnak dolgokat, ahelyett, hogy megélni, megtapasztalni akarják a belső tudást. Ez azért van így, mert a szeretet és az irányítási vágyunk (félelem), öntudatlanul ellentétes erőket mozgósít bennünk. Az elmével akarnak azonosítani, megítélni, megjósolni, irányítani, ellenőrizhetetlen dolgokat.

Kötődés alakul ki, várakozás a jóslat megvalósulására, vagy attól való félelem, hogy meg fog az történni vagy sem. Akárhogy is, a félelem és az irányítás, a kis egot tartja továbbra is életben. Ez a Taro használó, nem tudja, hogy ez a szabadság és az önszeretet ellentétét okozza. Természetesen nem, mert a Bolond (Ego) második szakaszában jár.

De ha a Bolond harmadik szakaszában vagyunk, akkor az életünkben (vagy a Tarot gyakorlatban) ez változik, és elkezdhetjük segíteni az embereket.

Gyengéden fokozza a bizalmat, a szeretetet és a szabadságot, amíg a teljes összehangolás nem lesz lehetséges. Az emberek elkezdik emelni magunkban a bizalmat, és a világegyetemben is. A korlátok eltűnnek, mivel az igazsággal kénytelenek lesznek szembesülni, nem menekülnek el és nem próbálják elrejteni vagy szépíteni. És ebből születik a legnagyobb áldás, mert végre igazi, szabad, szeretetteljes bolondok leszünk.

Megtaláljuk önmagukat.

Honnan tudod, ha a harmadik szakaszban vagy?

Érzed. Olyan, mint egy szabad séta, ahol önfeledten és nyíltan beszélgetsz valakivel.

Nem azt mondom, hogy állandóan tudatosan megvilágosodott lény vagy már, de tudod, már azt is észreveszed, amikor az egod felülkerekedik.

Megérted az érzéseidet, látod a következményeit annak, ha korlátozottan, félelemmel vagy irányítással kapcsolódsz.

Ily módon, Buddha tükrözi az Akasztott Ember (félúton a Bolond utazásában, 12. lap) folyamatát, amely mélységes, belső visszaverődést jelent a végső szabadságért – a megvilágosodott mester archetípusa.

Tehát a Bolond a legerősebb archetípus és nem csak azért, mert ez az egyetlen kártya, ami több kártyában is megtalálható, mint a joker. És nem is csak azért, mert ez az egyetlen archetípus a történelemben, amely elég szabad volt ahhoz, hogy büntetlenül, még a királyt is megtréfálhatta.

A Bolond egy egész életen át utazhat, mások számára az igazi szabadság példaképét tanítva.

Erős. A Bolond lehet az életciklikus útjának kezdete, de mivel ciklikus, a végén is megtalálható – mint a megvilágosodott mester. A Bolond megteheti, amit a hatalmas nem tud, mert a bolondnak nincs egoja – és ha nincs ego, akkor a szellem csatornája szabadon folyik.

Lehet, hogy nem leszünk teljesen szabadok az egonktól, de Eckhart Tolle azt mondja, hogy ha 90% -ig eltávolodtunk az egonktól, elérhetjük a jelenleg elképzelhetetlen békés, boldog állapotot.

Kép: unsplash.com

Szeretettel
signature

Felemelő - Havonta megjelenő asztrológiai és önismereti online magazin

Iratkozz fel és olvasd el máris, az aktuális számot!
Please wait...

Öröm, hogy csatlakoztál!

Felemelő Magazin – Havonta Megjelenő online önismereti és spirituális magazin

Tags

No Comments Yet.