Életleckék

Mikor úgy érzed, hogy az univerzum az ellenséged

„Ezt most már tényleg nem hiszem el!”- kelsz ki magadból hangosan, mert már komolyan úgy érzed, hogy valaki egy nagyon csúnya tréfát játszik veled. Semmi sem jön össze és csak nézed, ahogyan az életed darabjaira hullik. Itt már a katasztrófa elhárítás sem segít, az univerzum kipécézett magának és sikeresen a padlóra küldött. – De várjunk csak, miért mosolyog rám szeretettel, kedvesen? Most akkor barátok vagyunk vagy ellenségek? Egyáltalán mit akar még tőlem?

Annyival könnyebb, ha panaszkodhatunk, különösen akkor, ha van kit hibáztatni. Amikor minden összejön, egyszerűen beleesünk abba a hibába, hogy nem látjuk a fától az erdőt.

Nem kell bűnbakot keresned, egyszerűen csak érted történik minden.

Tulajdonképpen arra sincs szükségünk, hogy filozófiai kérdésekbe bonyolódjunk vagy teljesen spirituális szemszögből közelítsük meg a dolgot. De ha magyarázatot szeretnénk kapni, és az elménk mindig magyarázatot szeretne kapni, akkor pont azt kell megértenünk, hogy nem kell kívülről útmutatásra várnunk, hogy hogyan lehetnénk elégedettebbek.

A létezés, az univerzum, pontosan azt szeretné, hogy állj bele az életedbe. Vállalj felelősségetaz életedért. Hozz meg döntéseket és végre indulj el abba az irányba, amit valójában szeretnél.

Oké, de ehhez miért kell mindennek összeomlania körülötted?- Kérdezheted. Azért, mert ha kilépsz az önsajnálat árnyékából és őszintén, bátran, kívülállóként ránézel az életedre, rá fogsz döbbenni sok mindenre.

Sok időbe telt nekem is, mire rájöttem, hogy elkövettem azt a „hibát”, hogy elkényelmesedtem. Csak akartam dolgokat, fejben, de nem indultam el értük igazán vagy vártam, hogy valaki vagy valami, lerakja elém a sárgaköves téglákat, amin én végig mehetek biztonságosan és megtudhatom, hogy merre van az az arra. Így nem csak lemondtam arról, hogy a saját életemet én alakítsam, irányokat szabjak meg, de még meg is rekedtem. Kóvályogtam körbe, körbe.

Mondhatnám, hogy elvett tőlem sok mindent az élet vagy éppen nem adott meg valamit, de valójában én nem eresztettem el azt, ami csak fogva tartott már, visszahúzott, felesleges energiát szívott el belőlem. Ahogyan nem hoztam határozott döntéseket sem, nem cselekedtem azért, hogy elérjem azt, amit igazán szeretnék. Stagnáltam, egy intelligensen felépített, magam kreálta színdarabban. Rosszul értelmeztem, azt a közkedvelt mondatomat, hogy „ennek is oka van”. Persze, mindig mindennek, ezzel most is egyetértek, csakhogy, arra is nagyon jó kibúvó ez a mondat, hogy ne csináljunk semmit. Mondhatjuk úgy, hogy még mindig a kanapéról nyomkodtam a távirányítót, csak átugrottam a népbutító műsorokat. Más műsorokkal áltattam saját magamat.

Az élet pedig rendez, mint mindig. Lecsupaszított mindentől, tényleg kihúzta alólam a szőnyeget, de csak azért, hogy felrázzon, hogy kidugjam az orromat a komfortzónámból. Nem is lényeges, hogy létezik vagy sem, egy nagyobb erő, ami mindent kézben tart és segít. Egy a lényeg, ha ez nem történik meg, akkor én nem teszek fel magamnak kérdéseket, hanem ülök a kényelmes, de egyre fojtogatóbb, büdösebb kakimban és csak várok, miközben az élet, az álmom, meg rám vár.

Amikor komolyan magamba néztem, rájöttem, hogy igazán nem is tudtam, hogy mit akarok, csak azt tudtam, hogy nem azt, ami van. Annyiban már is megkaptam a külső segítséget, hogy minden múlandó minőség, helyzetek, kapcsolatok, amik már nem szolgálták a javamat fokozatosan távoztak az életemből. És akkor itt jöhettem volna én, tiszta lapot kapva, hogy új képet fessek a festővászonra, megálmodjam, megtervezzem, hogy mit szeretnék. De ez volt az a pont, ahol igazán sokat időztem, ahol elvesztem, mire feleszméltem.

Az ember megkapja a lehetőséget a változásra, a változtatásra és nem mer vele élni, mert ismeretlen, félelmetes, amit a változás lehetősége tartogat és elfelejtette, hogyan kell festeni. Megszoktuk, hogy a mai világban minden gombnyomásra elérhető és fennakadunk egy olyan apró problémán is, hogy egy napig nincs melegvíz szolgáltatás. Pedig a gáz működik, vedd elő a lábast és melegíts vizet.

Inkább benne tartjuk magunkat egy rossz állapotban, mert az még mindig ismerősebb, komfortosabb, mint az, hogy cselekedjünk, elinduljunk más utakon, új partok felé. Mi nem élünk azzal a csodás lehetőséggel, ami elénk tárult, mert ragaszkodunk a már jól ismert, de boldogtalan életkörülményeinkhez.

Az élet, amikor látszólag elvesz, valójában a szabad akaratod használatára szeretne emlékeztetni és arra, hogy fedezd fel, mi az, amire igazán vágysz. Adj le magadnak egyértelmű rendelést, de ne várd, hogy majd a futár kihozzá, hanem Te alkoss, élvezd a főzés adta kreatív szabadságát. Megteheted, mert képes vagy rá, csak észre kéne vennünk és újra használnunk ezt a képességünket.

Emlékezz, amikor az élet látszólag mindent lebont körülötted, mindentől megfoszt, hogy éppen egy nagy ajándék szerencsés nyertese vagy, az újrakezdésé. Az univerzum még ekkor is megadja neked a szabadakarat jogát, hogy Te eldöntsd, mit kezdesz ezzel a nem mindennapi ajánlattal.

 

Te érted, hogy mit szeretne üzenni neked az élet? Mit kezdesz az újrakezdés lehetőségével?

 

Kép: pixabay.com

Kép: pixabay.com

unsplash.com/Donald Giannatti

You Might Also Like...

No Comments

    Leave a Reply

    Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..