Életleckék

Honnan tudhatod, hogy jó úton vagy?

Jól érzed magad most? Azon az úton jársz, ahol most lenni szeretnél, ami elvezet a céljaidhoz? Vannak dolgok, amiket meg kell értenünk az életutunkkal kapcsolatban. Először is azt, hogy nem létezik rossz út. Minden út, végső soron oda fog minket vezetni, ahová el kell érnünk.

A kitérők, a mellékutak ugyanúgy hozzá tartoznak az utunkhoz, hiszen, ha a lelkünknek szüksége van rá, akkor arra fog terelni, de pontosan azért, hogy célba érjünk oda, arra a helyre, ahová meg szeretnénk érkezni.

De mégis mik azok a jelek, honnan tudhatjuk, hogy most valamerre tényleg elindultunk? Hogy most változik az életünk, felfelé ível a pályánk?

Egyes utak simábbak, másak csúszósabbak, akadályokkal teliek, de bármelyik útra is lépünk, az lesz a legjobb, ahol most éppen lehetünk. A nagyobb képet megértve, rájövünk, végül minden út Rómába vezet.

Tudod

Ha megkérdőjelezzük, hogy az út, amin éppen járunk az rossz, akkor valószínűleg kitérőt tettünk. Amikor a legjobb úton haladunk, egyszerűen csak tudjuk. Van egy bizonyos érzés, amit akkor érzünk, amikor a saját utunkon vagyunk. Céltudatosabbnak érezzük magunkat és megnő a teljesítő képességünk. Az igazi utunkat járva, egy felismerhetetlen érzés fog eltölteni minket. Csak menni kell előre, szívből, bátran, mert jó helyen vagyunk, jobb helyen nem is lehetnénk.

Nem kényelmetlen

Amikor a saját utadon vagy, megtanulsz hű lenni önmagadhoz, egészségesen önzővé válni. Ez nem jelenti azt, hogy nem figyelsz másokra, csupán magunkkal szemben békésebb kompromisszumot kötünk, úgy, hogy nem a saját vágyainkat nyomjuk el mások javára. Egyenlő tisztelettel, magasabb tudatossággal vagyunk jelen a saját és mások életében. Összhangban vagyunk a lelkünkkel és ez harmóniával tölt el, mert már nem mondunk nemet önmagunkra és az álmainkra.

Fel vagy készülve

Azért mert jó úton vagyunk, az nem jelenti azt, hogy nem lesznek buckák, pillanatnyi útlezárások. A kihívások szükségszerűek, hiszen ezek nélkül nem lenne semmi, ami motiválna és ami kimozdítani minket a komfortzónánkból. Amikor igazán megérkezünk, akkor megérik bennünk a megértés és az elfogadás. Egy nyugvó pontra lelünk, tudjuk, hogy minden pontosan úgy van rendben ahogy van és megengedjük, hogy az élet áramoljon, segítsen, úgy ahogyan szükségem van rá. Szembe tudunk nézni a problémákkal, mert értjük, hogy minden mindennel összefügg és egy késlekedés, hátráltatás sem hiába történik, nem ellenünk van. Mikor letesszük az ellenállás az ellen, ami van, megszűnik a széthúzó erő, és megérkezik a megoldás.

Nem félsz önmagad lenni

Az utunk ezen szakaszán már megértettük korábbi történeteink alapján, hogy semmi értelme szerepet játszani, elbújni, elnyomni önmagunkat. Ennek lejárt a szavatossága, a rengeteg tapasztalat gyümölcse viszont beért. Akkor vagyunk jól életünk minden területén, ha végre vállaljuk, akik vagyunk. Ahogy egyre jobban dobjuk le a maszkjainkat, úgy nyílnak meg előttünk azok az ajtók is, ahová korábban nem léphetünk be maszkban. Hatalmas súlyt dobunk le ilyenkor magunkról és egyre könnyebben megy újra (végre) az lenni, akik mindig is voltunk. Amikor teljes mértékben önmagunk vagyunk, a legerősebb energiát keltjük életre, 100%-on tudunk teremteni az életünkben hiszen a magas tudat szint, a lehető legjobb dolgokat képes az életünkbe vonzani.

Mindig tanulsz

Amikor az utadon vagy, sokkal nyitottabb és befogadóbb vagy. Ilyenkor megnyílnak bennünk az erők, az élet tapasztalataira és folyamatosan tanulunk. Vágyunk az új dolgok felfedezésére, készségeink fejlesztésére, növekedésnek indulunk és ezt belül is érezzük. Valami visz előre, felfelé ível a pályánk. Ilyenkor önként fordulunk mások felé és sokkal több energiánk van a körülöttünk lévő emberekre. Adunk és kapunk egyszerre, alázattal figyelünk mindent és mindenkit. Az életben a legtöbbet a kapcsolatainkon keresztül tanulhatunk, jó ha ezt tudatosan megéljük és kihasználjuk a személyiségünk gyarapodására.

A csoda bennünk van

Amikor a számunkra kijelölt ösvényen haladunk, megnyílnak előttünk a csodák. A szándékaink és a gondolataink villámgyorsan megjelennek az életünkben, hiszen középpontunkban vagyunk, áramlásban a saját egyéni energiánkkal. Furcsa “véletleneket” tapasztalunk, megnyílnak az intuitív képességeink. Fogékonyabbak leszünk az energiákra, a testünk gyorsabban regenerálódik. Hatalmas erőt érzünk magunkban és tudjuk, hogy nincs előttünk semmilyen akadály.

Lélektársi kapcsolatok

Ebben az energiában járva, sokkal gyakoribb, hogy nagyon ismerős ismeretlenekkel hozz minket össze a sors. Ezeket nevezzük lélektársi kapcsolatoknak. Ahol érezzük, tudjuk, bár az elménk nem emlékszik, a lelkünk ismeri régről a másikat. Ezek a különleges lelkek az életünkben segíteni jöttek, lehetnek barátok, segítők, szerelmek, az biztos, hogy nem véletlenül találkoztunk velük most. Az, amit adhatunk egymásnak, ami mindkettőnk számára most lecke (mivel az energia mindig két irányú), annak most jött el az ideje. Ezek a kapcsolatok lehetnek tartósak, de az is lehetséges, hogy csak egy meghatározott ideig jönnek mellettünk az úton, amíg szükségünk van rájuk. Egy biztos, a lelkünket rengeteg szükséges tapasztalattal és bölcsességgel gazdagítja ez a közös utazás.

Te az utadon vagy? Oszd meg a tapasztalataidat kommentben.

Kép: pixabay.com

You Might Also Like...

No Comments

    Leave a Reply

    Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..