Életleckék

Dolgok, amiket jobb lett volna, ha előbb megértek az élettel kapcsolatban

Emlékszünk milyen volt az a pillanat, amikor egyszer csak ránk szakadt az igazság, hogy menthetetlenül elmúltak a gyermek éveink és felnőttünk? Amikor megértettük, hogy mi az, hogy felelősséget vállalunk az életünkért? Amikor a világ kitárta kapuit, és nekünk hirtelen döntéseket kellett hoznunk, egyértelmű, világos utat adni az életünknek? Izgalom és rémület volt a felismerés egy időben. Bárcsak valaki előbb elmondta volna mind azt, amit azóta megértettem..

Sosem lesz fix pont az életedben, mert az élet egy örökös növekedés

Azt gondoltam, hogy azt, aki vagyok, és amennyit érek, igazán jól ismerem. A képességeimet teljesen kiaknáztam, a lehetséges tudást megszereztem, és magamévá tettem. És ennyi, kész, ez az eszköztáram, ebből kell kihoznom a legtöbbet. Az iskola tökéletes helyszín arra, hogy jó mélyen az eszedbe vésd, mennyit érsz. Első sorból végzik ki a kreativitásodat, az önértékelésedet és megtanítják neked, hogy nem, nem lehetsz akárki, de még senki se, ne álmodozz, ha nem tudod a sinus cosinus tételt, hülye gyerek! Tulajdonképpen az önmagamról alkotott képemet, sokáig korlátoztam, amíg rádöbbentem, hogy végtelen lehetőség áll rendelkezésemre, hogy növekedjek, és hogy milyen irányba, az is csak az én döntésemen múlik. A hozadékom, a múltam, a tapasztalataim, nem egyenesen arányosak azzal, hogy még mi mindent hozhatok ki önmagamból itt és most. Ez az út, és erre a válasz, végtelen, csak rajtam múlik, hogy mit szeretnék bejárni. Ez a szép az egészben, mindennek mi vagyunk az alkotója, a teremtője, és amint felismertük ezt az igazságot, elkezdhetünk festeni a vászonra. Az élet minden perce lehetőség, hogy álmodj és megvalósítsd önmagadat.

Óvatosan bánj a tanácsokkal

Nem tartozom azok közé az emberek közé, akik szívesen kérnek segítséget, de megesett már, hogy nekem is szükségem volt egy külső szemlélőnek a véleményére. Az emberek pedig készséggel segítenek ott, ahol csak tudnak. Szeretnek tanácsot adni, jó szándékkal. Néha könnyebb mások életében rendet tennünk, mint a sajátunkéban. A tanácsok legtöbb esetben kézzelfoghatóak, logikusak, igazak és akár bölcs gondolatok is lehetnek, de sajnos ezek nem rólam szólnak, hanem a tanácsadóról. Jó esetben mindenkinek egészséges önismerete van, és a saját szemszögéből, a saját szűrőjén keresztül fog nekünk tanácsot adni. Ami másnak jó, az nem biztos, hogy nekünk is. Mind, egyedi úttal rendelkezünk, amit be kell járnunk. Ami engem elvisz abba a B- pontba, ahová el kell jutnom, az nem biztos, hogy ugyanaz a döntés, vagy nézőpont lesz, amit a másik ember tanácsolna. Neki ez az igazsága, és őt el is viszi a saját B-pontjába, de engem lehet, hogy eltérít az úticélomtól, kihagyok egy fontos állomást.

Egy tanács legtöbbször óvni szeretne minket, lerövidíteni azt utat, megkímélve minket a vélt zsákutcáktól, de bizonyos tapasztalatokat magunkévá kell tennünk, hogy formáljanak minket. Sosem tudhatjuk mások helyett, hogy kinek mi lehet igazán az építő segítség, ezért bölcsen bánjunk a tanácsokkal. A megmentés szándékával van, hogy értékes tapasztalatot veszünk el a szeretteinktől, akiknek így még tovább kell bolyogniuk, hogy felismerjék a saját igazságukat. Érdemes olyan emberek tanácsát kikérni, akik hasonló élethelyzetben voltak, mint amiben mi épp elakadtunk, de még akkor is keressük meg az egyensúlyt a kapott tanács, és a saját igazságunk között.

Nem mindig kell követni a szenvedélyünket

Fantasztikus dolog, amikor valaki szenvedéllyel csinál valamit, kétség kívül, az eredménye is más lesz, de maga a szenvedély gyakran romboló erőbe is átcsaphatnak. Az érzéseink is folyamatosan ki vannak téve a változásnak, és ez nem is baj, a szenvedélyt viszont sokszor a megszokás álruhájába is bújhat, rögeszméssé válhat, hiszen az ösztöneinkre van hatással. Sokkal világosabb és aktuálisabban adhat irányt, ha arra figyelünk, hogy jelen pillanatban mi az, ami lelkesít? Ha a kíváncsiságunknak adunk teret, az nagyobb alkotó erőket szabadíthat fel bennünk. Ahogyan Elizabeth Gilbert (Ízek, imák, szerelmek írója) mondja: ” Ha eltudod engedni a szenvedélyt, és követed a kíváncsiságodat, az elvezet majd a szenvedélyedhez.”

Élményeket vásároljunk, ne dolgokat

Szeretem a szép tárgyakat, holmikat, szeretem megteremteni azt, amire vágyom, de ezek igazából sosem hozták meg, a várva várt boldogságot, csak egy pillanatnyi kielégülést. Amikor a pénzemet élményekbe fektettem, az nem csak pillanatnyi szórakozást adott, hanem olyan maradandó tapasztalatokkal és értékekkel gazdagítottak, amik felbecsülhetetlenek. Egy színdarab, egy számomra érdekes előadás, sokkal többet tett hozzá a személyiségem fejlődéséhez, a boldogságomhoz, mint egy szép, új pár cipő. Egy utazás, egy másik kultúra megismerése, és új emberekkel való kapcsolódás lehetősége, nem csak a komfortzónámat tágította, hanem egy másik világot is megnyitott bennem, új perspektívát, új ismeretet adott az életemnek. Minden pénzt megért.

Az élet a mostban létezik, nem a tegnapban, nem a holnapban, és nem is a jövő hétben

Elgondolkodtunk már azon, hogy az életünknek, ami éppen most is zajlik, hány pillanatáról mondtunk már le, amikor a múltban ragadva hánykolódtunk, vagy a jövő miatt tépelődtünk? Volt értelme, előre vittek minket ezek a percek, amiket rááldoztunk az életünkből? Ezeket a perceket elfecséreltük. Mondjuk ki egy percre hangosan magunkban, hogy ennek a jelentőségét igazán áterezzük. Elvesztegettük, ennyivel kevesebb maradt már hátra, hogy éljünk is. Amikor éppen zajlik körülöttünk az élet, amiben részt vehetünk, amiben jelen lehetünk, hogy azt valóságos tartalommal töltsük meg, akkor sokszor gondolatban, a figyelmünket elpazaroljuk. Olyan dolgokra, amik már megtörténtek, már nem léteznek, csak a fejünkben, vagy előre olyan dolog miatt aggódunk, ami még nincs, amivel ráérnénk majd akkor foglalkozni, amikor a jelenünk lesz. Feláldozzuk a soha vissza nem térő értékes perceinket, amiket most formálhatunk, amivel most gazdagodhatunk, töltődhetünk, olyan gondolatokért, amin már nem tudunk változtatni, vagy még nem kell vele foglalkozunk mert nem aktuális.

Így dobjuk el újra és újra azt a pillanatot magunktól, az egyetlent, ami létező, ami valóságos, ami van, a jelent. Ördögi kör, amiből fel kell ébrednünk, ha nem akarunk az egész életünkről lemaradni. Éld az életedet, és ne vesztegesd el. Ne a múltadtól menekülj és ne a jövőt kergesd, amit így sosem fogsz elérni, hiszen azt csak is a jelenünkkel teremtjük. Ne ezt a körforgást teremtsd meg újra és újra. Nem tudunk teljes élményt szerezni, ha a testünk itt van, az elménk meg nem létező helyeken kószál. Vegyél részt az életedben, legyél jelen benne, mert az életünk csak most létezik.

Az aktuális célok nem a végcélok, mindig lehet tovább

Ahogyan változunk, úgy változhatnak a céljaink is. Lehet, hogy pár éve még szerettél volna egyetemre járni, szeretted azt a szakot amire jársz, valóságon alapuló terveid voltak vele, céljaid, de időközben változtál, és már más érdekel. Amit megszereztél már, az sosem vész kárba, nem volt hiába, nem tudhatod, mikor veheted még hasznát. Az sem hiba, hogy közben új vágyak születtek meg benned, új célok hívnak. Akkor hibázol, ha ezekért nem mersz elindulni, mert kifogásokat gyártasz, és lefékezed magad. Honnan tudod, hogy nem így kellett lennie? Nem értelmetlen egy út sem, valahová mindig elvezetnek és nem baj, hogy közben rajzolódik ki a nagy egész, az út vége, ahová megakartál érkezni, csak ezt korábban még nem tudtad. A különböző utak átfedésben segítik egymást, mind értünk vannak, a mi sajátos útjelzőink. Honnan tudod, hogy ha kihagytad volna életednek ezt az állomását, most tudnád, hogy valójában mire vágysz? Minden tapasztalatnak van értelme még akkor is, ha most még nem érted mi az, amikor szükséges lesz, úgy is megtudod. Néha állj meg, és kérdezd meg magadtól, hogy az irány ahová tartasz, még mindig aktuális számodra, vagy már teljesen új kikötőbe eveznél?

A kapcsolatok, és a saját képességeidbe vetett hited fontosabb, mint a papír

Hány olyan iskolázatlan ember van a nagy világban, akik papírok nélkül is sok dolgot letettek az asztalra, vagy hány olyan, aki teljesen más területen tevékenykedett, mint amiben végül megtalálta önmagát? És hány olyan van, aki több diplomával sem tudta megtapasztalni, elérni az életében az igazi boldogságot? Nem a bizonyítványodtól leszel értékes ember, sem az anyagi hátteredtől, hanem attól, amit képviselsz. Ha megfelelő önismerettel rendelkezel, ha hiszel magadban, akkor az életben bármit elérhetsz. Akkor, az élet az utadba fogja sodorni azokat a helyzeteket, azokat az embereket, akik mellett, növekedhetsz, tanulhatsz és a legtöbbet ki tudod majd hozni magadból. Ha bízol az életedben, nyert ügyed van, bármibe is fogsz. Persze nem szabad várni a sült galambot, nekünk is meg kell tennünk azokat a lépéseket, amikre képesünk vagyunk, hogy elérjük az álmainkat.

Az elfogadásban van a kulcs

Az egyik legfontosabb dolog, amire az élet megtanított, az az elfogadás. Nem csak a saját életemmel kapcsolatban, hanem másokkal szemben is. Én nem járok mások cipőjében, ahogy ők sem az én cipőmben. Mindenkinek meg van a saját keresztje, szoktam mondani. Nem tehetem meg, hogy ítélkezem, vagy jobban tudom, hogy másoknak mi lenne a jó, és köszönöm szépen, más se tudja jobban, hogy nekem mi lenne a jó. Hiszen mindannyiunknak egyéni sorsa, egyéni hozott mintái, sebei vannak, amik sokszor a cselekedeteinket is befolyásolják. Ezeket csak mi dolgozhatjuk fel a saját fejlődési ütemünkben, mi gyógyíthatjuk meg őket, de az elfogadásunkkal segíthetjük ezt a folyamatot meggyorsítani mind a saját, és mások életében is. Viszont, nem vehetem el ezt a tapasztalatot mástól és én sem szeretném magamat ettől megfosztani.

Az elfogadás az életünk legnagyobb adománya és feloldozója lehet a nehéz pillanatokban. Rájöttem, hogy amikor nem harcolok az ellen, ami éppen van, nem utasítom el az életemet, hanem elfogadásba kerülök vele, akkor harmonikusabbá válik körülöttem minden, és akkor a megoldás is meg tud érkezni. Elfogadni másokat, beleérzőbb, megértőbb lenni mások tetteivel kapcsolatban, azzal nem csak békét teremtek a saját életemben, hanem másokat is felemelhetek. Egy önmagát kereső, eltévedt embernek a legnagyobb külső támasz szerintem az lehet, amikor akkor is hiszünk benne, amikor ő már lemondott magáról. A szeretet nem ítélkezik és nem vádaskodik, a minket ért sérelmek csak az elménknek fájdalmas. Egy ember cselekedete az ő történetéből fakad, róla szól, a reakcióink meg rólunk. A korábbiért ő a felelős, nem az én dolgom ezzel foglalkozni vagy ítéletet alkotni felette, az utóbbival van nekem dolgom, és ehhez minden bennem van, hogy változtassak rajta, ha nem tetszik.

Öröm, ha megosztod a saját gondolataidat kommentben.

Kép: pixabay.com

You Might Also Like...

No Comments

    Leave a Reply

    Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..