Az introvertált személyt, az emberek többsége egyszerűen beskatulyázza a “magának való”, félszeg embertípusba, pedig ezek az emberek koránt sem ennyire egyszerűen osztályozhatóak. Közöttük is vannak olyanok, akikben fellelhetőek extrovertált jellemzők is. Carl Gustav Jung a Lélektani típusok című, 1921-ben elkészült könyvében ír a személyiségtípusokról, ahol először lett publikálva az introverzió, mint személyiség típus. Ezen belül 4 különböző introvertált személyről beszélhetünk, lássuk melyek ezek!

Az introvertált a világot nem objektívan látja, hanem észlelését átszövik szubjektív elemek is.

Szociális introvertált

Ez a típus fajta áll a legközelebb az introvertáltakról alkotott hiedelmekhez, ugyanis a szociális introvertált ember valóban kevésbé szereti a nagy társaságot, ők inkább a kisebb csoportokat vagy az egyedüllétet részesítik előnyben. Ezek az emberek sokkal biztonságosabban érzik magukat szűk baráti körben, ami cseppet sem jelenti azt, hogy félénkek lennének, csupán a túlzott ingerek hatásaitól védik önmagukat. Az ilyen emberek nagyon hamar elfáradnak mentálisan, ha tömegben vannak, vagy a kelleténél több ember veszi őket körül.

Gondolkodó introvertált

Az ebbe a kategóriába tartozó introvertált személyek nagyon sok időt töltenek a fejükben. Kreatív, élénk fantáziaviláguk van. A gondolkodó introvertált ember, önreflexiós és nagyon megfontolt személy. Figyeli a világot, tükörként olvas belőle, mert különleges adottsága van hozzá, hogy bele lásson az emberek lelkébe, személyiségébe, ezzel gazdagon gyarapítja a saját önismeretét és segít másokat is, hogy önmagukhoz közelebb kerülhessenek. Ezek az introvertált személyek, forradalmárokként segíthetnek az emberek tudatszintjének emelkedésében.

Szorongó, ideges introvertált

Őket kifejezetten szégyenlős embereknek szokta elkönyvelni a társadalom, legtöbbször tévesen. Bár igaz, hogy nagyon idegesek tömegben és nem igazán érzik jól magukat társaságban vagy spontán összejöveteleken, sokkal mélyebb és összetettebb ennek a valódi oka, amiért ilyenek. Gyakran élnek feltételes módban, például: “mi lett volna, ha elmegyek?” vagy éppen “jobb lett volna, ha inkább otthon maradok!” Ebből a belső feszültségből, adódik az összes problémájuk. Nekik meg kell tanulniuk egészségesen középre ülni és fokozatosan engedni egy-egy baráti meghívásnak, miközben a saját privát szférájukat is megtartják és időt hagynak önmagukra, a belső feltöltődésre. Ahogy képesek lesznek ezt az egyensúlyt megteremteni az életükben, azonnal elmúlik a szorongás is. Megértik, hogy nem kell mindenre igent mondaniuk, de néha jó dolgok is születhetnek abból, ha picit megnyílnak a világ előtt.

Visszafogott introvertált

Ők az igazán befelé forduló introvertált típusok, kicsit tartózkodóknak is tűnhetnek. Sokkal lassabban működnek és a cselekvésüket is hosszabb megfontolása előzi meg. A saját tempójukban haladnak, mások véleménye hidegen hagyják őket. Megválogatják, hogy kivel kerülnek kapcsolatba, ha valami bántja őket, akkor azt saját magukban szeretik inkább rendezni. Problémájukat sokszor még a szűk baráti körükkel sem osztják meg.

Ezek a vonások persze megtalálhatóak minden introvertált személyben, de ezen belül is, bizonyos típusát az introvertáltságnak, sokkal erőteljesebben éli meg.

Te is introvertált személy vagy? Te hogyan éled meg? Öröm, ha megosztod a személyes tapasztalataidat kommentben.

Kép: stocksnap.io

unsplash.com

Szeretettel
signature

Felemelő - Havonta megjelenő asztrológiai és önismereti online magazin

Iratkozz fel és olvasd el máris, az aktuális számot!
Please wait...

Öröm, hogy csatlakoztál!

Felemelő Magazin – Havonta Megjelenő online önismereti és spirituális magazin

Tags

No Comments Yet.