Pszichológia

5 tipikus introvertált jellemző, amit rosszul élsz meg

Introvertált vagyok, és ezt nem szégyellem, de nem is vagyok rá büszke, egyszerűen csak az vagyok és ezt elfogadtam. A közösségi médiának sikerült egy személyiségképből “áldozat problémát” gyártania. Igaz, ami igaz, ezek a cikkek hasznosak voltak azért, mert végre megértették az emberek az introvertáltak viselkedését, most már mindenki tudja, hogy nagyon szeretünk egyedül lenni, és talán kevesebbszer halljuk, mikor csak csendesen nézünk ki a fejünkből, hogy “minden rendben?

Hurrá! De! Azért, mert ilyen, vagy olyan vagy, az sosem egy végleges állapot. Az egész személyiségünk és lényünk fejlődés-orientált. Csak akkor maradsz meg egy szinten, ha Te is hozzájárulsz a döntéseddel.

Ha változtatni szeretnél, a lehetőség mindig adott. Persze nem bújhatunk ki a bőrünkből, de nem is szükséges mindig ugyanabban a ruhában mászkálnunk, különösen, ha már szűk és kényelmetlen. Introvertált vagy, kicsit mélyebb, befelé fordulós, “egyedül is tök jól vagyok” emberke. Amíg ezek a vonások tényleg őszintén igazak rád, addig minden rendben van, de vigyázz, a “jóból” is megárt a sok. Ne zárd el magad jobban a világtól, mint amennyire szükségesnek érzed, lehet, hogy pont annak van itt az ideje, hogy kitárd az ablakokat.

Túl sokat vagy otthon

Nem szereted a bulikat. Teljesen érthető! Sokszor érzem én is úgy, hogy bármihez jobban lenne kedvem, mint egy heringpartihoz, és mikor meghívást kapok rá, már napokkal előtte összerándul a gyomrom, percenként átfut az agyamon az elindulásig tartó kérdéskör: – Menjek vagy ne? Nevetgélés, lazulás, zaj, és tömeg. Mi van, ha éppen semmi hangulatom nem lesz hozzá? Nem tudok kikapcsolni, mindenki nagyon fel lesz pörögve, én meg azon gondolkodom majd, hogy mégis csak jobb lett volna a laptopommal otthon maradni, és ezután nem azon stresszelni magam, hogy mennyi idő után nem sértő, ha már is hazamegyek? Közben, a másik részem szeretne ilyen lenni (néha), nagyon szeretek táncolni és ennek a részemnek jól esne időnként egy kis vegyülés, egy kis “elengedem magam és kiszállok a fejemből végre” állapot. Rengeteg olyan estén vagyok túl, amit magamra erőltettem, mert a barátaimat nem akartam megbántani, és végül nem éreztem jól magam, de van sok olyan emlékem is, amikor ez nem így volt. Régen sokkal extrovertáltabb voltam. Nehéz ügy, főleg, mert valahogy nem is mindenkivel megy, és ez sem kiszámítható, hogy mikor és kivel esik jól együtt lenni, hol érzem magam éppen biztonságban. Ez agyrém számomra is, ki sem tenném a társaimat annak a gondolatmenetnek, ami ilyenkor a fejemben zajlik.

Rájöttem, hogy tényleg van választásom, és nem fogok igent mondani valamire, amitől minden sejtem ódzkodik, csak azért, hogy mások ne haragudjanak meg rám. Ugyanakkor nem lehetek közel harminc évesen remete sem. Megtehetem, hogy néha kimozdulok és amikor úgy érzem, hogy menni akarok, akkor is ha még egy órát sem voltam jelen, lelkiismeretfurdalás nélkül távozzak. Megtehetem azt is, hogy megválasztom a módját a kikapcsolódásnak. Elmehetek olyan helyekre, rendezvényekre, amik érdekelnek, olyan emberekkel, akik hasonló érdeklődésűek, mint én, de ezt megtehetem egyedül is. Gyakran megyek például sétálni, kirándulni egyedül, kapcsolódom a világhoz, de csak annyira, amennyire éppen jól esik. Vagy olyan barátommal teszem ugyanezt, akivel közben tartalmasat beszélgetünk és akinek a társaságában önfeledten tudok szórakozni, kikapcsolódni és komolytalan lenni. Színházba, moziba, kiállításokra, előadásokra is elmehet az ember egyedül, nem kell oda kíséret, amúgy sem beszél az ilyen helyeken az ember. Ha félsz egyedül, menj el olyan ismerősöddel, akiket szintén érdekelnek ezek a dolgok. Mindenben meg lehet találni az aranyközéputat, fedezd fel, nálad ez hol van!

Keveset beszélsz

Nem mindig vagyok csevegő üzemmódban, önirónia, hogy ezt a szakmám erőteljesen “megköveteli” és én sikeresen le is vizsgázom belőle. Ez is azt bizonyítja, hogy nem arról van szó, hogy nem tudok, csak nem ez számomra a természetes. A normál üzemmódomban, csendesebb vagyok, ami legtöbbször azt jelenti, hogy jól érzem magam, nekem ez a komfortos. Nem arroganciából, csupán komolyan nem látom értelmét, hogy hétköznapi, felszínes dolgokról csacsogjak megállás nélkül. Az egész agyam lezsibbad tőle. Mind tudjuk, mi a helyzet a világban, meg hogy a szomszéd mit csinált, mit nem, és semmi érdekfeszítő nem volt abban, hogy tegnap mi történt velem a közértben. Legalább is semmi mélyreható következtetéssel nem tudnék hozzájárulni a világhoz, azzal, ha elmesélném, hogy tegnap úgy jártam, hogy elfogyott a csirkemell a szupermarketben, pedig én azt akartam vacsorára főzni és így kénytelen voltam újratervezni az esti vacsorát, ott a közért közepén! Sem azzal, hogy a sorban még azt is láttam, hogy két pár jelenetet rendezett, majd kifelé menet egy hajléktalan már megint megtalált, mikor tele volt a kezem, hogy segítsem ki valamennyivel (kisegítettem).

Persze, elmesélhetném azt a sok apró-cseprő dolgot, amit naponta átélek, ami történik velem, de nincs olyan kényszerem, hogy ezekről beszéljek, ha nem érdekes. De valakinek ez érdekes, és ez nem baj! Egyes emberek igen is szeretnek csak úgy beszélni, akár az első átfutó gondolatot is hangosan megosztani a társasággal, függetlenül attól, hogy annak tartalmi lényege hozzáadott valamit az életünkhöz, vagy sem. Egyes embereknél kifejezetten szórakoztató, mert legalább érdekfeszítően mesélik és sokszor még irigylem is őket, hogy ennyit tudnak beszélni a semmiről, de van, hogy fárasztó, különösen, ha panaszkodások tömkelegével van fűszerezve a mondanivaló. A beszélgetés számunkra lényeges, nagyon szeretünk, csak mélyreható témát kell bedobni, hogy megeredjen a nyelvünk. Mi introvertáltak hallgatunk, figyelünk, nagyon őszintén figyeljük a másikat és mindent, ami éppen van!

Részletesen elemezzük a környezetünket, a helyzetet, az élményt, a gesztusokat, a másik valódi személyiségét, átérezzük, beleképzeljük magunkat a történetbe, hogy mi mit tennénk, és mivel tudnánk hozzájárulni a legjobban, ha éppen segítséget kérnek tőlünk. Közben figyeljük a saját érzéseinket, gondolatainkat, még a tér hangulatáról is van pár megjegyzésünk, hogy az hogyan hat most éppen ránk. Mindezek mellett pedig mellékvágányon pörög 0-24-ben a minket foglalkoztató “probléma”. A gondolatok mások számára követhetetlen áradata zajlik éppen a fejünkben, szárnyalunk ebben az állapotban, amiből a kívül álló személy csak annyit lát, hogy csendben hallgatunk, és nézünk ki a fejünkből. És akkor jön a zuhanás: – Minden rendben, jól vagy? Néha azért sem beszélek, mert annyi minden van egyszerre a fejemben, hogy azt sem tudom hol kezdjem, és ugyan miért fárasztanék ezzel másokat, mikor milyen jó móka azt nekem kibontani a fejemben. Meg aztán, annyira gyorsan jönnek a gondolataim, és olyan sok egyszerre, hogy a számmal nem tudom követni, a fejemben viszont egy tökéletes rendezett rendszerben látom őket, és ide-oda nyúlhatok értük, ahogy nekem tetszik.

Konklúzió: Mondd el néha mi történt veled a buszon, csak hogy mindenki megnyugodjon, hogy Te is ember vagy. Olykor tényleg mulatságos és pihentető az elmédnek általános dolgokról beszélni. Nem kell mindig túlpörgetni az agyadat, és ne csak a szűk baráti köröddel oszd meg a briliáns gondolataidat! Néha bátran engedj betekintés abba, mi zajlik éppen a fejedben (csak egy kis töredékébe). Próbáld ki milyen, ha egy-egy átfutó gondolatot hangosan kimondasz, és megosztod a környezeteddel. Nem kell mindig mélyenszántó gondolatokat megvitatni, lazulj el néha. Ne csak a szűk baráti körödnek mutasd meg sokoldalúságodat, humorodat és könnyedségedet. Legalább kapcsolódsz másokhoz, hiszen az ilyen csevegések is közelebb hozzák az embereket. Kitudja, lehet, hogy egy felszínesnek indult csevegésből, tartalmasabb, érdekfeszítő beszélgetés is kerekedhet.

Az engedelmes, jó munkaerő

Az introvertált nagyon hatékonyan látja el a munkáját, különösen, ha azt egyedül, magában kell éppen végeznie. Nem csak alkalmazottként jó munkaerő, ma már számos statisztika igazolja, hogy az introvertált vezetők sikeresebben, eredményesebben, és emberségesebben vezetnek egy céget. Valószínűleg ilyen pozícióba került emberek, nem csak tették a dolgukat, hanem egy ponton felismerték, hogy nem tarthatják magukban a meglátásaikat, mert valami sokkal jobbat hozhatnak létre, ha kilépnek az árnyékból. Művészek, írók, feltalálók, teljes világképünket megreformáló emberek tartoztak az introvertált személyiségtípusba. Széles látókörűek, mélyrehatóbban és mindent átfogóan látják a dolgokat, az embereket, és a helyzeteket, ezért az ő figyelmük mellett nem megy el semmi. Kreativitásukkal, éles elméjükkel képesek teljesen új struktúrákat létrehozni, ami hozzájárulhat a világ jobb működéséhez.

A találkozók, a gyors eszmecserék ingereitől egy introvertált idegzete sokkot kap, és a rengeteg egyedülálló ötletei, meglátásai is lefagynak, nem találnak kiutat a túlbuzgó, extrovertált ingerektől. Pedig sokszor zseniális gondolatokat, ötleteket hallgatnak el ilyenkor. Olyan ötleteket, amiket még senki nem gondolt végig, ők viszont már minden irányból átrágták és tökéletesre csiszolták. Tévedsz, ha azt hiszed, hogy jobbá tudod tenni a dolgokat, ha csak csendben a fejedben, magaddal osztod meg nézőpontodat, az ötleteidet. Ne félj megcsillogtatni a gondolataidat, mert értékesek. Az irányítókat és a túl sok beszédet is meg kell tanulni kezelni, és szót kérni. Készíts például jegyzetet, írd le jó előre a gondolataidat, hogy amikor lehetőséged van a beszédre, minden előtted legyen. Bizonyára figyelmes fülekre találsz sokoldalú, és az egész csapatot előre segítő meglátásaiddal. Ha úgy érzed, hogy olyan észrevételed, ötleted van, ami mindenki javára válna, mondd el a kollégáidnak, ha teheted, oszd meg a főnököddel, ne várj arra, hogy valaki rájön majd, milyen zseni ül közöttük ott csendben a sarokban.

Ne tegyél úgy, mintha a magány mindig jó lenne

Introvertáltként én is nagyon élvezem az egyedüllétet, de ettől még nekünk is szükségünk van interakcióra és kapcsolódásra. Ezek az igényeink folyamatosan változhatnak, de képesek lehetünk egyensúlyba hozni az introvertáltságunkat az extrovertált igényeinkkel is. Létezik ma már tudományos bizonyíték arra, hogy a magány tendenciája, jelen lehet a génjeinkben, de ez nem jelenti azt, hogy nem szenvedhetünk tőle, hiszen emberi lényünk vagyunk. A magánynak is van egy álcázott, önműködő rendszere. Magányosnak lenni nehéz, de ennek ápolása, fenntartása egyszerűbb, mint változtatni rajta. Ezt hívják kognitív torzításnak, amikor is megtartunk valami olyan szokást, tulajdonságot, amit már nem szeretünk, de fenntartjuk, mert kötődünk hozzá, sok energiát fektettünk bele és azt hisszük, hogy hozzánk tartozik. Ne utasítsd el a világot csak azért, mert kijöttél a gyakorlatból, hogy hogyan nyílj meg. Fokozatosan bontogasd a szárnyaidat, legyél nyitott és befogadó. Végső soron mi magunk vonzzuk magunkhoz a körülményeinket. Ha a magányodat táplálod, akkor annak az egyedüllét lesz a gyümölcse. Mit szeretnél igazából?

Azt hiszed nem vagy jó társaság

Amikor a barátaiddal kéne találkoznod, vagy elhívnak valahova, ez az a mondat, amit Te is szajkózol a fejedben mielőtt elindulsz, igaz? Esetleg félénknek érzed magad vagy fáradtnak, mikor egy új emberrel találkozol? Hidd el, mások is szoronganak bizonyos helyzetben, mások is küzdenek önmagukkal. Ne azzal nyugtasd magad, hogy veled van a baj, és nem csak Te, de a többiek is jobban járnak, ha téged kihagynak a buliból és inkább otthon maradsz. Ez nem igaz! A barátaid pontosan úgy szeretnek, ahogy vagy, legjobb példa erre, hogy a sok visszautasítás ellenére is igénylik a társaságodat. Nem csak, hogy jó társaság vagy, hanem őszinte barát, aki igazán figyel a szeretteire, akinek bátran meg lehet nyílni és aki lelkileg és szellemileg is emeli a körülötte lévő embereket. Bizony, ez vagy Te, nem az, akit a fejedben gondolsz magadról. Pontosan attól vagy különleges, szerethető és fontos a társaidnak, amiről azt hiszed, hogy hiba benned. Lehet, hogy úgy érzed más vagy, mint a normálisan működő emberek, mert mások az igényeid, más dolgok foglalkoztatnak, és máshogy tekintesz a világra, de ez nem baj! Mindannyian fontos láncszemei vagyunk az életnek, és a Te értékeidet nem pótolhatja senki. Legyél büszke arra, aki vagy és vedd észre, hogy milyen sokan szeretnek és értékelnek.

Te is introvertál vagy? Öröm, ha mesélsz kommentben a saját tapasztalataidról.

You Might Also Like...

No Comments

    Leave a Reply

    Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..