Sajnos a mai világunk egy óriási hadjáratot indított el annak érdekében, hogy az emberek önbizalmát teljesen összetörje. Ennek a rendszernek mára mi alanya és egyben állítmánya is lettünk. A cselekedeteinkkel, a másolással és az ügy támogatásával, sokszor épp úgy okozunk önbizalom rombolást, mint a nagy multik. Miért van ekkora hatalma az önbizalomnak, amiért egy világ fog össze azért, hogy ezt drasztikusan megbetegítse?

Félelem és szorongás

Minél erősebb az önbizalomhiány, annál jobban elfogadjuk a bennünk duruzsoló hangot, amely azt mondja: „Nem tehetem meg.” Megtehetnénk, hogy kihúzzuk ezeket a gondolatatokat a fejünkből, és lépéseket is tehetnénk annak érdekében, hogy felismerjük az egyedi értékeinket, de legtöbbször mégis belesünk a csapdába.

Ha alacsony önbizalommal rendelkezünk, akkor elszenvedőjévé válunk a lelki roncsolódának. Ezzel azt a tendenciát követjük, hogy túlaggódunk mindent és az észlelt hibák, visszahúzó erőként hatnak ránk. A túlzott aggodalom pedig szoros kapcsolatban van a szorongással és a depresszióval. Ha önbizalmunk támadhatatlan, ha nem hallgatunk a hangra a fejünkben, ha a hiányosságaink helyett, arra fókuszálunk, mi az, ami miatt különlegesek és értékesek vagyunk, akkor képes leszünk megtörni a belső önkritikát és a túlanalizáló elmét.

Több motiváció

A bizalomépítés olyan kis lépéseken múlik, amelyek tartós belső stabilitás hagynak maguk után. Ha egyszer megtanultunk egy nyelvet, elsajátítottunk egy készségeket, elértünk egy kitűzött fizikai állapotú célt, vagy más módon legyőztük a kudarcainkat, akkor ebből a belső erőből, az önbizalmunkat táplálhatjuk. Fontos, hogy ezeket a célokat ne az önbizalomhiány, a megfelelés kényszere hassa át, hanem a növekedésünk egészséges vágya.

Lehet, hogy azt gondolod: „Hát persze, büszke voltam azért, mert sok évvel ezelőtt kaptam egy kitűntetést az iskolában, de ma mit érek vele?!” Ha visszagondolsz egy kulcsfontosságú eredményre az életedben, akkor tudod, hogy az valószínűleg sok kitartást igényelt és te megcsináltad, erre nem árt néha emlékezni. Ha sikerül győzedelmeskednünk a nehézségeink felett, akkor az egy olyan erőt, beintegrált tapasztalatot ad a kezünkbe, amit már nem vehet el tőlünk senki. Emlékeztethet, hogy megtehetjük, képesek vagyunk ugyanerre a sikerre, az életünk más területein is. A régi sikereink, az önmagunkba vetett hitünket erősítheti.

Ahogy a magabiztosságunk nő, felfedezzük a nagyobb mozgástérre való képességünket. Így az olyan gondolatok, mint a – „Mi van, ha nem sikerül?” „Mi van, ha szégyenben maradok?” –  egyre inkább veszítenek a hatalmukból, már nem bénítanak meg. Sokkal motiváltabbak és energikusabbak leszünk.

Több rugalmasság

Az önbizalom biztosítja a készségeket és a megoldásokat a kudarcok kezelésére. Az önbizalom nem jelenti azt, hogy nem lesznek többé akadályok előttünk, ellenben lesz erőnk és saját tapasztalatunk, hogy képesek vagyunk kezelni a kihívásokat. Még akkor is, ha a sikert megelőzi egy kis késedelem.

Ahogyan folyamatosan próbálkozunk új dolgok kipróbálásával, elkezdjük igazán megérteni, hogy a kudarc és a hibák hogyan vezetnek el a növekedéshez. Elfogadva, hogy a kudarc, néha az élet része, de nem az értéktelenségünk mércéje. Paradox módon, minél bátrabban hajlandóak vagyunk bevállalni a kudarc lehetőségét, annál inkább fogjuk tapasztani, hogy a kudarc elkerül minket.

Jobb kapcsolatok

Ellentmondásosnak tűnhet, de ha az önbizalom nagyobb, akkor kevésbé koncentrálunk önmagunkra. Egy olyan szituációban, amikor tudjuk, hogy a helyzet urai vagyunk, akkor nem figyelünk arra, hogy miként cselekedjünk, mit mondjuk. Egyszerűen természetessé válik a viselkedésünk. Az igazság az, hogy az emberek saját gondolataikba és aggodalmaikba vannak becsomagolva. Amikor kilépsz a saját fejedből, képes leszel valóban kapcsolódni másokkal.

Élvezni fogod az interakciókat, mert nem fogsz olyan dolgokon aggódni, hogy milyen benyomást kelts, és nem fogod összehasonlítani magad másokkal. Az saját nyugodt állapotunk, könnyebbé teszi a többiekét is, ami segít a mélyebb kapcsolatok kialakításában.

A stabilitást csak önmagadban találhatod meg

Az önbizalom önmagadban gyökerezik és nem külső erőforrásokban. El tudod fogadni a gyengeségeidet, tudván, hogy ezek nem változtatják meg önértékelésedet. Megbecsülve az erősségeinket, képessé válunk azokat még jobban használni és gyarapítani.

lyenkor tevékenységeid összhangban lesznek az elveiddel, és nagyobb céltudatosságot sugárzol magadból. Tudni fogod, hogy ki vagy és mennyit érsz. Más szóval, képes leszel arra, hogy a legjobb énedet add a világnak.

Mindezek után leszűrhetjük a konklúziót, miért fontos az önbizalom, és hogy miért próbál a mai rendszerünk erre mélységes hatást gyakorolni. Van választásunk ezen felülkerekedni. Engedünk a külső befolyásoknak vagy hiszünk abban, hogy tökéletlen tökéletességünk maga a teljesség?

Képek: pexels.com

Szeretettel
signature

Hírlevél

További értékes tartalmak, újdonságok, és a havonta megjelenő Felemelő magazin! Mindez a tied, ha csatlakozol!
Please wait...

Öröm, hogy csatlakoztál!

Felemelő Magazin – Havonta Megjelenő online önismereti és spirituális magazin

Tags

No Comments Yet.