Kritikusan állunk önmagunkhoz. Sok emberrel találkoztam, akik hihetetlenül keményen dolgoznak önmagukon, de még mindig aggódnak, mert rengeteg hibát vélnek felfedezni önmagukban. Ezek az emberek mindig jobbak akarnak lenni. Amikor nem felelnek meg a saját elvárásaiknak, a hiány állapota eluralkodik a teljes életükön.

Tudom, hogy ez milyen érzés, mert én is mindig maximalista voltam önmagammal szemben. Az évek során azonban egyre jobban megértem, hogy a tökéletesség csak egy idealizált állapot és nem végcél. A tökéletesség hajszolása átok. Arra ösztönöz minket, hogy mindent megtegyünk másokért, hogy túlhajszoljuk magunkat, miközben paradox módon, a maximalizmusra való hajlam, lekorlátozza a teljességünket.

A kedvesség kiterjesztése önmagad felé

Terjeszd ki a kedvességet és a megértést önmagad felé azokban a helyzetekben, amikor éppen valami kudarc ér. Emlékezz rá, hogy Te is csak ember vagy, nem baj, ha hibázol, tudd, hogy sokszor mások is megbotlanak, ezzel sem vagy egyedül.

Eltarthat egy ideig, hogy elérd ezt az öntudatosságot és önszeretetet, de érdemes rá időt, energiát szánni gyakorolni.

Idővel lassan én is észrevettem, hogy ha nem szeretem a saját hibáimat, ha nem tudom elfogadni őket, csak harcolok ellenük, akkor sokkal élésebben érzem a jelenlétüket és negatív hangulat, elégedetlenség töltött el. Valójában stagnáltam, megrekedtem. Amikor már utálat helyett, elfogadással néztem rájuk, egyre kevésbé hibáztam. Nincs már rajtuk a figyelmem, de ha mégis eszembe jutnak, nem utálom magam értük, éppen ezért, nincs szükségem arra, hogy kivetítsem őket, mert szembe mertem nézni velük és elfogadtam, hogy vannak, mint mindenki másnak.

3 olyan gyakorlat, ami nekem működött

Bocsáss meg magadnak és emlékezz rá, hogy csak ember vagy

Ha nem tudunk megbocsátani magunknak, hogyan bocsáthatnánk meg másoknak vagy ők nekünk? A szeretetnek és a kedvességnek mindenre és mindenkire kiterjedőnek kell lennie. A meditáció például nagyon sokat segíthet abban, hogy ezt gyakorold vagy írj magadnak (vagy akit úgy érzed, hogy megbántottál) egy levelet. Ezek a gyakorlatok azért jók, mert egy sajátos kis rituálén keresztül megadhatod a módját annak, hogy foglalkozz a problémával. Valódi időt, energiát és cselekvést teszel a szándékodba és így elindulhat az életedben a várva várt változás.

Nézz bele a tapasztalataid tükrébe

Ahelyett, hogy gyötröd magad vagy arra összpontosítasz állandóan, hogy mit tettél rosszul és mi a baj, egy adott helyzetben, inkább dolgozz együtt vele, szeresd, ha már megmutatta magát neked. Vagyis, kérdezd meg magadtól:

  • Mi vezetett ehhez a döntéshez vagy helyzethez?
  • Hogyan kerülheted el ezt a jövőben?
  • Milyen tanulságokat vontál le hasonló helyzetekben és hogyan használhatod ezeket a leckéket arra, hogy megváltoztassák az életedet?

Úgy gondolom, hogy a naplózás jó módja annak, hogy a gondolataimat kiterítsem és magam előtt lássam. Segít, hogy más nézőpontból nézhessek rájuk és kreatív megoldásokat találjak. Szerintem nagyon hasznos, hogy ha naplót vezet valaki, mert sokkal tudatosabbá teszi az embert, fejleszti az érzelmi intelligenciáját és nagyon sok feszültségtől is segít megszabadítani. Óriási segítség így látni magunk előtt a saját gondolatainkat, mert ezáltal is sokkal gyorsabban lehet fejlődni.

Figyelj magadra – az öngondoskodás gyakorlása

Ha időt szánsz önmagadra – még ha csak néhány percig is – akkor elismered, hogy ember vagy, aki méltó az önszeretetre. Ez a figyelem bármiben megnyilvánulhat, egy kellemes fürdőzésben vagy egy jó sétában. Bármilyen tevékenységben, amivel kedveskedni tudsz önmagadnak és ami olyan elfoglaltság, ami jól esik, ami csak rólad szól. Ha mindennap megadod magadnak ezt a kis szünetet, törődést, akkor sokkal energikusabb és boldogabb leszel a hétköznapokban.

A tökéletlenség növekedést eredményez. A következő alkalommal, amikor megszáll az a gondolat, hogy mennyire sok hibád van, jusson eszedbe, hogy mind tökéletlenek vagyunk és hogy a tökéletlenség pillanatai a növekedés, a tanulás és a felfedezés lehetőségei.

Te hogyan szereted magad? Mit teszel önmagadért, hogy békére lelj a lelkedben? Oszd meg kommentben a tapasztalataidat.

Kép: stocksnap.io

unsplash.com

Szeretettel
signature

Hírlevél

További értékes tartalmak, újdonságok, és a havonta megjelenő Felemelő magazin! Mindez a tied, ha csatlakozol!
Please wait...

Öröm, hogy csatlakoztál!

Felemelő Magazin – Havonta Megjelenő online önismereti és spirituális magazin

Tags

No Comments Yet.