Elmeprogramok

Sosem leszek elég jó – Félelem a kudarctól

A félelem az egyik legnagyobb gát, amely elválaszt a boldogságtól. Sokszor tudjuk, hogy a félelmeinknek nincsenek valós alapjai, mégis, kontrollálhatatlanul képesek ránk telepedni megbénítva ezzel a józan ítélőképességünket és az önmagunkba vetett hitünket.

A kudarctól való félelem az egyik leggyakoribb félelem az emberekben. Ez azért van, mert mind szeretnénk valahová tartozni, beilleszkedni. Elfogadásra vágyunk és ösztönösen él bennünk, hogy félünk a kirekesztéstől, vagyis, hogy valamihez nem leszünk elég jók.

Milyen ember az, aki fél a kudarctól?

Aki fél a kudarctól, a visszautasítástól, az általában átlagon felül próbál teljesíteni, hogy így vívjon ki elismerést és mások számára így váljon nélkülözhetetlenné. Megfelelési kényszer hajtja.

A párkapcsolatában is igyekszik mindent megtenni a másikért, de leginkább azért, hogy fontos legyen, szükség legyen rá. Sajnos, mivel ez a figyelem és szeretet, nem a szívből indul, nem feltétel nélküli, hanem az ego félelmein alapszik, ezért gyakran érik komoly csalódások. Ezek az emberek azok, akik később úgy érzik, hogy ők mindent megtettek a másikért, de ők még sem kaptak semmit. Csak kihasználták őket és végül még önigazolást is nyert a félelmük, hogy igyekezetük ellenére, nem voltak elég jók, mert elhagyták őket valaki másért vagy egyszerűen elutasították a szeretetüket.

Az ember, aki fél a kudarctól, elismerést, hálát, szeretetet próbál kicsikarni, figyelmet, törődést. Fontosnak szeretné érezni magát. A visszacsatolást, a megerősítést, mindig másoktól várja. A külvilágból próbálja felépíteni saját identitásának stabil alapjait. Csakhogy, amikor valamit kívülről próbálunk pótolni, az sosem lesz stabil és állandó, hanem ingatag és bizonytalan. Saját magunkat tesszük ki újra és újra ennek az ördögi körnek. Önmagunk szeretetének biztos várát nem helyezhetjük magunkon kívülre, bennünk kell gyökereznie. Ha ez mégsem így van, garantált, hogy kudarc fog minket érni. Amikor a saját hatalmunkat, az önértékelésünket, mások kezébe adjuk, a kudarctól való félelemünket, egyre csak mélyítjük.

Nagyon tudatosnak és őszintéknek kell lennünk önmagunkhoz, hogy ezt a mintát felismerjükk, azért, hogy ezen változtatni tudjunk, elinduljunk egy belső gyógyuláson és más megtapasztalásban részesülhessünk. Hogyan?

Vedd vissza az energiát, amit arra használtál, hogy másoknak megfelelj!

Vedd észre, hogy legtöbbször Te magad ítélkezel önmagad felett. Valójában senki nem ítélt el. Te vagy, aki túl sokat vár el magától, aki túl görcsös és pont ez az, ami megakadályozza, hogy ragyogj. Nem azért nem vagy mások szemében elég jó, mert az, aki valójában vagy, az nem szerethető! Ezt az embert alig mutatod meg, talán nem is ismernek igazán az emberek, mert Te leértékelted magadban azt, aki vagy, elnyomtad és inkább tökéletesnek hitt szerepek mögé bújsz megfelelésből.

A kényszeres megfelelést nem lehet leplezni, bármennyire is jól játszod a magabiztosságot. Valójában árad belőled ilyenkor a túlkompenzálás és ez megakadályozza, hogy mások szívesen legyenek veled, könnyedén, szabadon, anélkül, hogy nyomást gyakorolnál a környezetedre.

Szabadíts fel azt, aki vagy

Engedd meg magadnak azt, hogy az legyél végre, aki vagy, ítélkezés nélkül. Próbáld ki, hogy fokozatosan azzá válsz, aki vagy, ahelyett, akit a fejedben tökéletesnek gondolsz. Ne utáld a gyengeségeidet, hanem tekints rájuk a sajátos jellemződként. Gondold át, hogy bizonyos tulajdonságaid, amikre gyakran gyengeségként tekintesz, már hányszor segítettek neked vagy másoknak. Aknázd ki azt, ami benned van, ami csak a Te adottságod, legyél rá büszke. Kezdj el magadra úgy tekinteni mintha most születnél újjá és bontogasd bátran a szárnyaid, mutasd meg és vállald bátran azt, aki vagy. Óriási magabiztosságot fog adni, hogy végre azt éled, aki valójában vagy! Egy mázsás súlyt emelsz le a válladról, könnyebb leszel, szabadabb és sokkal kiegyensúlyozottabb, vidámabb. És ez látszani fog, szívből fog belőled áradni, nem kell megjátszanod!

Azt az embert, aki szereti magát, mindenki szeretni fogja. Nem azért, mert tökéletes, hanem azért, mert önmagával harmóniában van és ez látszik, ez árad belőle. Az olyan embert, aki nem hiteles, aki szerepet játszik, lehet akármilyen “tökéletes” kívülről, el fogják kerülni, mert nem fogadta el önmagát. A kisugárzásában ott lesz ez az önmagával szembeni elégedetlenség és természetellenes görcsös energia. Ezért addig fogja visszakapni a kudarc tükrét, amíg rá nem ébred, hogy éppen úgy tökéletes, úgy szerethető, ahogy van, nem kell másnak lennie.

Neked is vannak ilyen érzéseid? Öröm, ha megosztod kommentben a saját élményed, tapasztalatod.

Kép: unsplash.com

You Might Also Like...

No Comments

    Leave a Reply

    Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..