Blog Elmeprogramok

Érzelmi stabilitás – Téged mennyire tud kibillenteni az élet?

„Tengelyben maradni.” – Mondta az egykori asztrológia tanárom. Akkor még talán nem is értettem igazán, mennyire fontos és szükséges képesség ez. Azóta egész jó gyakorlójává váltam. Szinte mindenen átsegít ez a jó tanács. Ma már értem és elfogadom, hogy az élet maga a változás, de csakis rajtam múlik, hogy ezekből az elkerülhetetlen változásokból előnyt vagy hátrányt kovácsolok magamnak.

Azt hiszem nyugodt szívvel mondhatom, hogy 2019-ben szinte mindenkit elértek az igazán mély, külső és belső változások. Ez idén sem lesz másként, 2019-ben csak elindult valami. Mondhatni olyan volt, mint egy felkészítő, a nagy megmérettetés előtt.

Mielőtt megijednénk, szögezzük le, hogy a változások, a felforgató erők, nem szükségszerűen rosszak. A félelem a változástól, az ismeretlentől, csak az elménk címkézéséből és biztonság utáni vágyából fakad.

A komfortzónánkat feszegető változások persze nem túl kényelmesek, egyenesen kellemetlenek és ijesztőek. Valójában később hátratekintve, elmondhatatlanul hálásak leszünk majd, hogy ezek a változások kimozdítottak és formáltak minket. Természetesen mindenki egyéni szabad akaratán múlik az, hogy hogyan él a változás szeleivel. Sárkányt röptet vele, vagy még jobban a mélybe zuhan.

A nagy változások, az igazán lelkünkig hatoló földrengések, mindig akkor történnek az életünkben, amikor bizonyos élethelyzetek, tarthatatlan állapottá növik ki magukat. Legtöbbször, régóta stagnáló, megakadt energiában tartva minket.

Ezek azok az életszakaszok, amikor nem látjuk már a fától az erdőt, csak érezzük, hogy valami hosszú ideje nincs rendben. Talán megfogni, körülírni sem tudjuk, nemhogy felismerni, hogy hol, hogyan és mit is kéne változtatnunk az életünkben, önmagunkban azért, hogy ez a belső feszültség, ezzel egyidejűleg a külső életkörülményeink, megváltozzanak. És akkor itt jön segítségünkre az élet, és borít mindent, vagy célzottan azt a területet, ahol ideje lenne takarítani, gyógyulni. Mi meg csak kapkodjuk a fejünket, nagyokat lélegzünk és bespájzolunk a százas papírzsebkendőből. Szegény mi, még ez is! Mintha nem lenne elég bajunk – gondoljuk. Közben nem vesszük észre, hogy oka van annak, hogy kiborult a bili és ez a borulás, maga a mentőakció, a kéréseinkre érkező szükséges és várva várt segítség!

Van az az állapot, amikor már nagyon sok dolgot söpörtünk a szőnyeg alá. Rengeteg dolog kívánja bennünk és körülöttünk a változást. Ezekben az esetekben, csak úgy lehet teljesen új alapokra építkezni, ha előtte mindent lerombolunk. Beismerem, ez a rombolás, gyakran piszkosul nehéz tapasztalatokkal érkezik. Ezt nem lehet finoman csinálni, különösen akkor, ha már sok mindent felhalmoztunk, halogattuk a szükségessé vált lépéseket.

Érzelmileg stabilnak lenni legfőképpen azt is jelenti, hogy nem vesszük túl komolyan a történéseket. Nem azonosulunk az egónk haldoklásával.

Könnyű ezt mondani!

Nem csak mondani, tényleg könnyű ezt a gyakorlatba is áthelyezni. Csak addig nehéz, amíg szenvedni akarunk.

Amíg teljes lényünket átadjuk a fájdalomnak, a nem tetszésünknek, az ellenállásunknak, addig tényleg nagyon nehéz elfogadni azt a tényt, ami már van. Addig sem a következő lépcsőt nem láthatjuk, sem a megoldást. A Kézzel-lábbal kapálózás az ellen, ami már van, sokkal több erőt vesz ki belőlünk. Még több szenvedést és fájdalmat generál bennünk, mint az, ha csak egyszer megengednénk, hogy átégjen rajtunk és azt mondjuk „- Rendben. Most ez van, elfogadom, ez a jelen pillanata valósága. „

Nem több, nem kevesebb

Tényleg nem több és nem is kevesebb, mint megérteni, elfogadni a jelent és letenni az ellenállást. Igen, a legszörnyűbb helyzetben is. Tengelyben maradni azt is jelenti, hogy érezzük a fájdalmat, érezzük, hogy olyan helyzetben vagyunk, ami ebben a pillanatban váratlanul és kényelmetlenül hatott ránk, de ettől még stabil marad az Én, mert minden helyzetből van tovább. Minden csak egy tapasztalat. Aki bennünk nézi a showt és leredukálja a történéseket, hogy ez most jó vagy nem jó műsor, az csak az egónk. Csak az ego tud mindig kicsit megsemmisülni, darabokra törni. A valódi lényünk címkézés nélkül folyamatosan csak tapasztal és több lesz, minden helyzetben.

Ez csak egy ható erő, és nem te vagy az állandó áldozat

A minket ért változás, csupán egy erőhatás, egy pillanatnyi tapasztalat része. A személyiségünk ettől még nem fog megsemmisülni. Gondold végig, mennyi mindent túl éltél már és mindezek a hatások, mennyire sokat tettek hozzád. A hatások nélkül nem fejlődhettél volna. Az áldozati mintába ragadva, ezeket a hatásokat a kínok kínjával azonosítjuk, de ne felejtsük el, hogy minden választás kérdése. Ha örökké áldozatként szeretnénk azonosítani önmagunkat, ne lepődjünk meg, hogy ebből az állapotból sosem találjuk meg a kiutat. Mindig meg fogjuk teremteni saját magunknak azokat a körülményeket, amiben áldozatként tűnhetünk fel.

Ha csak tapasztalat, akkor miért fáj ennyire?

Mert az elméd túl erősen ragaszkodik az elképzeléseihez, a vélt biztonságához. Az elme félelemből akar birtokolni, biztonságban lenni. Biztonságosnak pedig csak azt látja, amit már ő megtapasztalt, mert azt tanulta már meg kezelni, beleértve a szenvedés ismeretének játszmáját. A határtalanság félelmetes számára, mert abban túl sok az ismeretlen és a kiszámíthatatlan tényező. Amikor azt mondod, hogy neked ez nem fog menni, te ezt nem tudod megcsinálni, akkor épp pont ezt a szenvedést mintát játszod. Nem fáj eléggé, hogy változtass, és túl nagy erőt, összeszedettséget kíván tőled, hogy most máshogy cselekedj, reagálj stb. Lusta vagy változni, és kényelmesebb szenvedni, önmagadat sajnálni, hogy már megint, hogy kibabrált veled az élet. Ezért megmagyarázod előre, hogy neked ez úgy sem fog sikerülni, és nem látod, te vagy az az életedben, aki újra és újra eldönti, hogy minden marad a régiben. És aztán nem érted, miért ismétlődik minden.

Ha te ugyanazt teszed, ugyanazt küldöd ki, ugyanazt működteted belül, ne várd, hogy mást adjon vissza az élet! Ellenben vedd észre és értékeld a kis változásaidat is és ne érjen kudarcként, ha a változás is kis lépésekben érkezik hozzád.

Sokszor észre sem vesszük, hogy az elménk az, amivel bent tartjuk magunkat a régóta játszott fájdalmas köreinkben. Őrülten hangzik, hiszen, miért is akarnánk állandóan szenvedést okozni saját magunknak, mégis igaz. A megszokott, bejáratott út, akkor is biztonságosabb az elménk számára, ha az állandóan csak fájdalmat okoz. Főleg az „áldozat vagyok, nekem nem jár a boldogság” hívőinek.

Ezer féle módon aláássuk önmagunkat és a saját értékességünket és még csak észre sem vesszük. Apró mondatokkal, önmagunkról alkotott gondolatokkal romboljuk az önképünket és aztán széttárjuk a karunkat, hogy nekünk miért nem sikerül semmi?!

Én vagyok az, aki megtapasztalja a különböző erőhatásokat, és nem a hatások állnak felettem!

És ezzel minden mondanivalóm körbe ért.

Régen, viszonylag könnyen kibillent a lelki egyensúlyom. Főleg az érzelmi életem területein. Könnyen a hatása alá kerültem annak, ami éppen engem ért. Amikor elkezdtem fókuszáltan magamévá tenni azt a bölcsességet, miszerint tanuljam meg uralni, kézben tartani az erőmet, óriási változás állt be az életemben.

Rendkívül mélyen megváltoztatott bennem mindent a „kézben tartani az erődet, tengelyben maradni” megértése! Stabil az tud lenni, aki nem hagyja, hogy a külső erők, hatások, tapasztalatok, irányítsák. Aki stabil, az érti, hogy nem ad plusz erőt ezeknek a hatásoknak, nem húzza le saját magát még mélyebbre. Felismeri, hogy ezek az erők csak jönnek és mennek, de a középpont, az Én, az az örök és állandó. Csak rajtam múlik, meddig és hogyan engedem meg, hogy hatást gyakoroljon rám egy tapasztalat, és nem fordítva! Stabilnak lenni, nem jelenti azt, hogy többé semmi sem fog fájni, de megtanít egészségesen uralni az életedet, megtanít arra, hogy világító torony maradj a legnagyobb vihar közepén is.

Képek: pexels.com

You Might Also Like...

No Comments

    Leave a Reply

    Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..