A tökéletesség egy illúzió. Bár mindenhonnan azt próbálják belénk sulykolni, hogy ez az állapot elérhető és ez az egyetlen módja, hogy boldogok legyünk. Valójában a tökéletesség hajszolása hatalmas nyomást gyakorol ránk. Ugyanez a helyzet a magánéletünkben is. Hatalmas a kínálat, de „-Nekem a legjobb kell, addig nem állok meg!” És itt jön az ördögi kör, hogy jobb mindig lesz, a keresés vágya így, kielégíthetetlen lesz.
A mai kapcsolatok a felszínességre épülnek. Nincs időnk, energiánk kivárni, hogy mivé növeszthetnénk egymást és a kapcsolatunkat. Túlságosan hozzászoktunk a kész ételekhez, az azonnal használható kütyükhöz. Letöltöm és ott van, működik. Mindenre egy gombnyomásnyi megoldásunk van. Emberek ezreivel tudunk kapcsolódni percek alatt és ennek megvan a jó és rossz hozadéka. Az emberi kapcsolatok, különösen a párkapcsolat, érzelmekre épül, erre nem fogunk alkalmazást gyártani, ezért nekünk kell tenni közösen, hogy kialakuljon, hogy egyáltalán lehetőségünk legyen valóban megismerni egymást.
Mennyiszer láttuk, hogy kapcsolódni könnyen tudunk, de hogy egy kapcsolatban hogyan kell lépésről lépésre közelebb kerülni egymáshoz, azt már elfelejtettünk. És itt is érnek véget a „matcheink”. Levonjuk a konklúziót, hogy akkor ez sem volt jó, ez nem olyan, mint ami a nagy könyvben megvan írva. Nem aggódunk, van ezer másik, akikhez máris kapcsolódhatunk, de nagyon rövid időn belül, ugyanezen a ponton, újra elvérzik az egész. És egy pillanatra sem állunk meg elgondolkodni azon, hogy nincs kész kapcsolat, nem létezik álmaink nője, férfija, ha ezt csak kész csomagként, tökéletesen nekünk címezve, elvárjuk, hogy érkezzen meg, de nem teszünk érte semmit, hogy megláthassuk egymásban ezeket a minőségeket. Nincs olyan, hogy készen ott áll előttünk a nagy ő. Igazit nem fogunk egy jobbra húzással találni, igazivá mi tesszük egymást.
Ha azt, ami van, elfelejtjük értékelni, ha türelmetlenek vagyunk és készen tálalva várjuk csak a csodát, akkor borítékolhatjuk a csalódást. Sosem tudunk igazán elmélyülni, ha mi is biztonsági játékosok vagyunk és csak felszínesen méregetjük egymást. Vannak dolgok, amiket hagyni kell növekedni és ehhez első sorban az kell, hogy merünk dőlni. Megnyílni, időt hagyni egymásnak és a kapcsolatnak. Nem átugorni a legjobb részeket, hanem megteremteni, hogy ezeken végig mehessünk ketten. Ezeket kihagyva, ne csodálkozzunk, hogy hamar kiégett az új, ígéretesnek hitt partnerünk és nem érezzük azt, hogy ő lett volna az, akit annyira keresünk. Ki sem derülhetett, mert nem adtunk rá valódi esélyt. Nem engedtük meg, hogy igazán találkozzunk.
Nemrég megtaláltam, egy sok évvel ezelőtt írt listámat, a tökéletes partnerről. Ahogy megnéztem, azon kívül, hogy jót kacagtam rajta, egy kicsit el is szégyelltem magam a felismeréstől. Egy megmentőt vártam, egy egyéni gyógyító balzsamot, akitől majd minden szebb lesz. Egy kislány bosszúsága volt ez. Azt hiszem nem voltam kész az igazi társra, aki feltárja nekem az életét és egymásba fonódunk, hogy együtt többek legyünk. Én egy szuperhőst kerestem, aki feledteti azon részeimet, melyekre nem akartam ránézni. Nem csoda, hogy a kapcsolataim fájdalommal végződtek és a rajtam lévő sebek nemhogy nem gyógyultak be, még szaporodtak is.
Azt szeretném ezzel csak mondani, hogy amíg önmagunkkal nem vagyunk rendben és a belső problémáinkra, inkább keresünk magunknak egy elixírt, addig becsapjuk magunkat és lelassítjuk a növekedésünket, a valódi gyógyulásunkat.
A partner a legjobb tanítónk lehet ezen a gyógyulási folyamaton, ha nem megmentőként tekintünk rá. Ha megengedjük, hogy egymásnak pontosan azt adjuk, amit adnunk kell, akkor abból nem lesz több szívfájdalom, csak hála, még akkor is, ha elválnak útjaink. Az élet semmit nem ad véletlenül. Ha szeretettel fogadjuk azt, aki érkezik, észre is vehetjük, hogy kit, miért kaptunk.
Ki az ideális partner? Te. Amíg önmagad számára Te nem vagy jó partner, addig a neked rendelt személy is csak a torz tükrödet fogja mutatni.
Az ideális partner olyan ember, aki arra ösztönöz minket, hogy önmagunk jobb változatai legyünk, megbocsátja hiányosságainkat, velünk ünnepli a nap kis győzelmeit és megengedi, hogy hibákat kövessünk el, azért, hogy tanulhassunk belőlük. Minden más a preferencia kérdése, ezek az értékek, fontossági sorrendek pedig idővel változnak.
Bárki is az ideális partnerünk, bízhatunk benne, hogy az, akivel éppen kapcsolatban állsz, tökéletes igazságod arra, hogy hol tart az utazásod. Pontosan benyomja a gombjaidat a megfelelő módon és a megfelelő mennyiségben.
Néhány ember belép az életünkbe, azért, hogy rálátást adjon nekünk a belső világunk rejtélyeiről. Néha a feladata az, hogy a felismerés után egyedül menjünk tovább, néha egy ideig maradnak és mélyebben gazdagítják az életünket, de van, aki akár egy életen át is végigkísér minket. Mindegyik egy isteni találkozás, melynek célja a személyes és lelki fejlődésünk támogatása. A kapcsolatoknak a szellemi feladatokon kívüli megítélése a kudarc érzéséhez fog vezetni.
A partnereink megítélése, a saját fájdalmainktól való elvonatkoztatása vagy a ragyogó páncél lovagjába bújtatott illúzió kergetése, megakadályozza számunkra a kapcsolat szabad megjelenését és valódi rendeltetését.
Meg kell tanulnunk bízni az életben, amikor az ajándékai felbukkannak, ha szeretnénk megengedni a szívünknek, hogy minden tőlünk telhető örömben részesülhessünk. A paraméterek megadása, elveszi tőlünk a lehetőséget, ami boldog, meglepő tapasztalatok felé vezethetne el minket.
Szeretni magad pedig azt jelenti, hogy megtaláltad önmagadban azt a tökéletességet, amit egy másik személyben eddig kerestél. És akkor már nem kell, hogy kívül érkezzen, ott lesz, Te is és Ő is.
Te hagyod, hogy lelkileg is megérintsenek vagy inkább falak mögé bújsz?
Kép: unsplash.com/Pablo Heimplatz
Te mit gondolsz?