Motiváció

Te mennyire vagy elkötelezett? 4 lépés a hegycsúcsig

Ha az álmod, egy látomásban megjelenne előtted a hegy tetején, akkor elköteleznéd magad az ismeretlennek? Átkelnél érte minden akadályon, távolságon? Mennyire vagy kitartó, ha az álmodról van szó?

A bizonytalanság művészete

Megálmodtam valamit, még nagyon régen. Sokáig alig láttam belőle valamit, csak sejtettem, hogy ott van, hogy hív. Tudjátok ez olyan, hogy egyszerűen csak érzem belül, hogy igaz, az enyém és ahogy mentem előre, napról napra egyre tisztább lett az a kép, hogy mi is az pontosan. Talán ahogy közeledem jobban kiveszem a körvonalait. Tele leszek életerővel, lelkesedéssel, energiával. Igen, ilyenkor azt veszem észre, hogy minden sokkal jobban is megy.Kaptam a jelzéseket. Kinyújtom a kezemet, belekapaszkodom a fejem felett lévő kiálló nagy szikladarabba, felhúzom magam és közben hallom, hogy kiabálják körülöttem – „Jó lesz, jó az irány, most majd kicsit balra húzódj!” És tényleg, egy sokkal könnyebb rész jön, megérkezem egy biztonságosabb szintre, ahonnan már egész szép a kilátás és arra sokkal könnyebben tudom folytatni az utamat.

Aztán kicsit megpihenek, majd túl sokáig maradok ülve és gondolkodni kezdek. Tök hülyeség, amit a fejembe vettem. Igazából nem is tudom pontosan, hogy mi az, ami ennyire hív és hogyan jutok oda. Persze értem én, hogy majd útközben összeáll a teljes kép, de valahogy mégis.. elbizonytalanodom. Biztos, hogy jó, ha hallgatok a megérzéseimre? Biztos, hogy menjek tovább?

Visszakerültem szívemből a fejembe és kész, vége, oda az energia, a lelkesedés, csak mert elkezdtem gondolkodni a „hogyanon”, meg azon, hogy mennyire vagyok alkalmas a feladat betöltésére. Semmi baj nem volt, amíg csak a megérzéseimre hagyatkoztam, amikor gondolkodás nélkül kockáztattam és csak mentem előre. Időm sem volt gondolkodni és máris ott volt a következő biztonságos szikladarab, amire támaszkodhattam. De most, hogy agyalok azon, hogy merre tegyem a kezem-lábam, már túlbonyolítottam. Lehet, hogy jobb lenne még most visszafordulni?

De ha már idáig feljöttem, nem adhatom fel. Annyira vágyom arra, hogy lássam, hogy mi van odafent. Félek, de az izgatottság, a kíváncsiság, a vágy, még mindig erősebb. De a fejemet kikapcsolom, biztos, ami biztos. Nem engedhetem meg, hogy most elbizonytalanítson. A szívemre fogok hallgatni, hiszek benne, ezt az utat akarom, eldöntöttem. Ebben a percben, az erőm újra visszatér és már látom is magam előtt, ahogy ott álok a hegy tetején és azt is, hogy miért.

Mi van a hegy tetején?

Ha a vágyad egy látomásban megjelenne egy hatalmas hegy tetején, és újra és újra kísértene, akkor elköteleznéd magad mellette, hogy minden akadályt legyőzz érte? A metaforikus hegyi élmény, bármi lehet, akár egy főiskolai oktatás befejezése, akár egy pályafutás megvalósítása. Lehet, hogy a diéta és a testmozgás hosszú ideig fegyelmet és kitartást követel tőlünk, hogy a kívánt eredményt elérjük, de ha látjuk a célt és közben élvezzük az átalakulás folyamatát, akkor minden megváltozik, minden akadály könnyebb lesz és a kis sikerek is emelik útközben az önbizalmunkat, a kitartásunkat.

Lehet, hogy megtanuljuk közben, hogy egy érzést, egy szokást, hogyan tudunk uralni. Napról napra látjuk a fejlődést, ahogy egyre jobban csinálunk valamit, ami korábban talán kifogott rajtunk.

Sokunk számára a hegy tetején, egy társ áll, egy igazi mély, életre szóló kapcsolat, aminek az elérésére mind törekszünk. Nem számít, hogy mi van a Te hegyed csúcsán, az elkötelezettség ereje ugyanúgy alkalmazható (és elérhető) az életünk minden területén. Ez az a hatalom, az a belső erő, amely végül feljuttat a csúcsra.

Néha szükségünk van egy hősre, de végül nekünk kell hősökké válnunk

Ahogy idősödöm, egyre több alkalomam van arra, hogy az elkötelezettséget gyakoroljam. Hiszen, fitalabb már nem leszek. Vagy csak vágyakozom életem végeig és nem teszek semmit, vagy végre elhatározom, hogy elérem az álamimat. Sokáig szükségem volt egy külső jelre, egy megerősítésre, hogy megtehetem, amit elképzeltem. Visszajelzésre vártam, hogy valaki mutassa meg a helyes irányt, mert féltem felelősséget vállalni a döntésemért. Na és persze azért, mert maximalista is vagyok, aki mindig mindent jól akar csinálni egyből. Nem akartam felesleges köröket futni, pedig olykor ezek is hasznosak. Ha őszinte akarok lenni, ma már úgy gondolom, kihagyhatatlan állomásai a hegymászásnak.

Néha szükségünk van egy hősre (vagy kettőre), aki a saját életén keresztül megmutatja nekünk az elkötelezettség erejét, aki megmutatja nekünk azt a bizonyos hegyi ösvényt, amin egyszerűbben feljuthatunk a csúcsra. Igen, egy darabig nagyon sokat lehet tanulni a hősöktől. Például a szüleinktől, vagy nagyon jó érzés, amikor az élet valamilyen különös véletlen folytán, visszajelezz nekünk, hogy mennyire klasszak vagyunk. És aztán elkezdünk függni a hőseinktől, az életünk irányításáról pedig lemondtunk.

Ne a jelre várj, hogy elindulj. Nem lesz igazi jel. Lesz, de ha ennyire bizonytalan vagy, mindent megkérdőjelezel majd, még akkor is ha egy hős besegít. És ha segít, majd minden lépésnél megállsz, hogy ő rábólintson, hogy mehetsz arra vagy sem. Haladni szeretnél vagy egy örök életen át a várakozás kifogása mögé bújni? 

Egy idő után, Te leszel a saját hősöd. Egy ponton túl, el kell engedned a hősöd kezét, mert már csak lefékez, függésben tart, stagnálsz, amíg vársz. És mit csináltam, amikor leültem én is? Agyalni kezdtem. Akkor indulsz el felfelé igazán, amikor már nem vársz mások jóváhagyására, hanem tudod, hiszel abban, amit csinálsz. Amikor ráébredsz, hogy tényleg, de tényleg semmi veszíteni valód nincs, ha megpróbálod, de annál több, ha meg sem próbáltad! Ekkor leszel halhatatlan, szuperhős. Ez az út a Te részed, nem másé. Amikor elindulsz a szíved után, akkor jönnek jelek, hogy helyesen cselekedtél és az lesz a jel, hogy pozitívan beindulnak körülötted a dolgok. Szinkronicitásban leszel az élettel. De erre nem neked kell várnod, hogy jelentkezzen, mert ezt Te indítod el azzal, hogy lépsz.

#1. lépés: Hit

Az első lépés, hogy minden nap tudatosan építed a hitedet. Hogy bízol magadban és ha tetszik, egy magasabb jelenlétben, Istenben, univerzumban, végtelen intelligenciában. Egy erőben, ami tényleg mindent összefog és egy nagyon precízen összerakott rendszer szerint működik az életünkben, megadva minden segítséget, amire szükségünk van. De ennek a hitnek az alapja első sorban Te legyél.

#2. lépés: Nincs kikapcsoló gomb

Másodszor, járd végig a választott utat olyan kitartással, mint az energiser nyuszi, aki sosem merül le.

#3. lépés: Éltesd a látomásodat

Tartsd meg a látomást, amely az életednek célt és jelentést ad. Lásd magad egyre tisztábban a hegy tetején.

#4. lépés: Kapcsolódj hozzá szenvedéllyel

Végül kapcsolódj össze a szívedben élő szenvedéllyel. A szenvedély az az energetizáló belső erő, amely minden szakadék felett, hidat képez és átsegít. Ha nem érzed ezt a szenvedélyt valami iránt, hiába erőlteted, nem fogod elérni, akkor az nem a Te utad már. De ha azt érzed, hogy rágondolsz és sokkal elevenebb leszel tőle, lelkesebb, akkor ne hagyd, hogy az elméd lebeszéljen róla, bármennyire irracionális is az álmod, csak azért, mert most még nem tudod, hogy hogyan érhetnéd el, nem jelenti azt, hogy közben nem derül ez ki. Használd fel a szenvedélyed erejét, amit az álmod iránt érzel és csak hagyd, hogy az intuíciód vezessen. Kockáztass. Meglátod, hogy tényleg nem túl sokat foglalkozni a hogyannal, mindig csak az előtted álló lépést tervezd meg.

Ezek a hegycsúcsok azok az élmények, amelyekért igazán érdemes élni. És a legszebb ebben az útban az, hogy hogy bár a cél hajt, a hegytető látványa, végül ráébredsz, hogy az odáig vezető út az igazi boldogság. Mindaz a tapasztalat, amit magadévá tettél, és a dicsőség, hogy Te is tudsz hegyet mászni.

Kép: unsplash.com/Mike Wilson

unsplash.com/Ales Krivec

You Might Also Like...

No Comments

    Leave a Reply

    Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..