Motiváció

Ha úgy érzed, hogy elvesztél, fedezd fel újra azt, akit a lelkedben magára hagytál

A tudatos jelenlét gyakorlása, a mai „spirikultusz” embereinek jelmondata is lehetne. Való igaz, hogy a jelenlét és a tapasztalatok megengedése a kulcs abban, hogy folyamatosan növekedjünk, fejlődjünk. De mind éreztük már, nem is egyszer, hogy elveszetté váltunk, mintha csak céltalanul, talán már kicsit meg is fáradva, üresen bolyongunk életünk sivatagában. Ilyenkor semmi sem lelkesít igazán. Nem tudjuk merre tovább, jelenlét ide vagy oda, nem látjuk az irányt, nem jön az inspiráció.

Mindeközben, egy belső feszültség növekszik a lelkünkben, egyre inkább elégedetlenséget, önvádakat dédelgetünk a keblünk alatt. Valami azt súgja, indulnunk kéne, tennünk kéne valamit, de nem jön segítség, sem sugallat. Nem tetszik ami körülvesz minket, és úgy érezzük, hogy nem itt kéne tartanunk ahol éppen vagyunk, többet szeretnénk.

A belső úton járó emberek, voltaképpen önmaguk lelki és szellemi kapcsolatát ápolják, gondozzák. Tudatosan a fejlődésre, önmaguk kiteljesedésére törekszenek. Nevezhetjük ezt spirituális útnak, önismeretnek, vagy az ego lecsendesítés művészetének.

Amikor valaki igazán figyel önmagára, és egyfajta belső úton jár, akkor egy különleges kapcsolatot kezd ápolni önmaga szellemével, lelkével. Tudatosan, vagy tudattalanul, minden ember, ezt a kapcsolatot keresi és hiányolja az életében. Keresi kívül pótcselekvésekben, vágyakban, kapcsolatokban vagy a vallásban. Valójában mind az önmagunkkal való kapcsolatot keressük, az egységre, a teljességre törekszünk.

Nem kell azt gondolni, hogy az önmagaddal való egység élményét, összekapcsolódását, egy szerzetes kolostorban, meditációban és elvonulások alatt vagy képes csak átélni.

Amikor boldog vagy, amikor a szíved rezdüléseit követed és tisztán hagyod élni, növekedni, tapasztalni azt a lelket, szellemet, aki benned lakozik, akkor egységben létezel önmagaddal. Akkor testedet, lelkedet és szellemedet szabadon élteted.

Azt hiszem, amikor elveszettnek érezzük magunkat, ezt a kapcsolatot és ezt a gondoskodást hiányoljuk. Ilyenkor már nagyon eltávolodtunk önmagunk egységállapotától. Szabad létezés helyett, egyre több korláttal és félelemmel bástyázzuk körbe magunkat.

Észre sem vesszük, mennyiszer vagyunk elégedetlenek egy nap, mennyiszer vágyunk jobbra, többre, mint ami van. Nem látjuk, ahogy szépen lassan, ez az elégedetlenség, mennyire messzire ellök minket, a boldog, szeretetteljes egységállapotától.

Azonban, a magaddal való jobb kapcsolat kulcsa, első sorban nem az, hogy az életedet, a körülményeidet jobbá tedd. És nem is az, hogy önmagadat kényszeresen fejleszd, hanem az, hogy elfogadd és értékeld a mostani életedet, amid van és azt aki már most is vagy.

Túl gyakran helyezzük kívülre a fókuszunkat. Felöltöztetünk valamit az elérhetetlenség köntösébe, majd felmagasztaljuk ezeket a rajtunk kívül álló vágyakat, célokat, eszméket és azt gondoljuk, hogy ezeknek a dolgoknak óriási szerepük van abban, hogy mi végre igazán boldogok lehessünk. Biztosan tudjuk, azok lennénk, ha végre elérnénk. De az igazság az, hogy ezeknek a dolgoknak nincs valódi ragyogása és nem is tartanak sokáig.

Talán, ha igazán őszinték akarunk lenni magunkkal, akkor azért érezzük magunkat elveszettnek, mert tényleg önmagunktól távolodtunk el. Önmagunkat hagytuk hátra árván, miközben a vágyainkat, a külső csillogásokat helyeztük önmagunk elé. Annyira valami más után kezdtünk el vágyakozni, hogy közben teljesen hátat fordítottunk saját magunknak.

Fontos különbséget tenni, a fejlődésorientált vágyak, célkitűzések előtt, ami motivál, energiával tölt fel és aközött, amikor önpusztítóan elégedetlenekké válunk és másokhoz viszonyítva, elutasítjuk önmagunkat és vele együtt az életünket.

Ha folyton csak többre vágyunk, miközben elfelejtünk néha megállni és értékelni ami már a miénk, nem csak a belső lelki gyarapodás lehetőségét szalasztjuk el, de végül kielégíthetetlenül üressé is válhatunk.

Ha úgy érzed elveszett vagy, ne kívülről várd a megmentést, hanem sétálj vissza önmagadhoz és vedd észre hogy a szomszéd fűje, nem mindig zöldebb. A te kertedben is rengeteg kincs vár felfedezésre.

Egyáltalán miért hiszed, hogy önmagadban nem vagy már most is elég tökéletes ahhoz, akinek lenned kell ebben a pillanatban?

Miért hiszed, hogy az életed nem elég tartalmas és gazdag? Talán csak nem azért, mert önmagad helyett másokra figyelsz túlságosan?

Értékeld a pillanatokat, a barátok, szeretteid jelenlétét. Szeresd az életed, és találd meg benne az összes apró dolgot amiért hálás lehetsz, ne utasítsd el őket.

Aki folyton elégedetlen és elutasító azzal szemben, amit éppen tapasztal, az nem lesz érdemes többre, és beszűkül a figyelme, érzékelése. Csak a negatív dolgokat fogja látni maga körül, így esélye sem lesz megtapasztalni, mennyi mindennek örülhetne is, a kesergés helyett.

A te képességeidet és az amit te képviselsz az egész nagy gépezetben, egyedüli és pótolhatatlan. Miért nem ezekre fókuszálsz és miért nem ezeket aknázod ki?

Azt kérdezed hogy hogyan? Figyeld meg, mi az, ami téged lelkesít, amiben te vagy a legjobb, ami állandóan visszatér az életedben emberek, helyzetek által. Ezeknek a kincseidnek a kibontakoztatása tényleg csak rád váró feladat, ne hagyd hátra önmagad, mert belőled csak egy van.

Kép: pexels.com/Asad

pexels.com/Artem Beliaikin

pixabay.com

You Might Also Like...

No Comments

    Leave a Reply

    Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..