Motiváció

3 lépés, hogy új célokat találj az életedben, amikor minden reménytelen

A tűz, a vágy, a szenvedély, az izgalom, az elhivatottság, ezek olyan érzések, amik segítenek, hogy haladj előre. Ez az a lelkesítő erő, ami újra és újra motivál, ami életben tart, ami szárnyakat ad a lelkednek. Ezek nélkül, elveszíted a fókuszt, minden szétesik az életedben, értelmetlenné és üressé válik. Hogyan találhatsz rá újra magadban erre az erőre, amikor az élet látszólag kispadra ültetett?

Haladj előre

Veszteséggel mind találkozunk életünk során. Ez egy elkerülhetetlen tapasztalat az élet labirintusában. A bánat és a szomorúság ilyenkor természetes reakció, ahogyan az is, hogy ilyenkor nem tudsz mit kezdeni a barátok, a szeretteid támogatásával és ösztönzésével, hogy az élet megy tovább, próbálj előre nézni. Ezekre a jóindulatú tanácsokra zsigerből támadunk és kérdezzük, hogyan is várhatja tőlünk az élet, hogy úgy tegyünk, mintha nem ért volna minket fájdalom, csalódás. Rendben van, hogy így érzel. Rendben van, hogy egy kicsit most fekete-fehérben látod az életedet. Egy ideig. De az az egyszerű igazság, hogy a gyógyulás első lépése tényleg az a felismerés, amikor elfogadod a helyzetedet és továbblépsz.

Nagyon sokat segíthet ilyenkor az, amikor végig gondolod, hogy hányszor voltál már hasonló vesztes helyzetben. Hányszor hitted azt, hogy nincs tovább, de aztán a Nap, mégis felkelt és az életedbe új csodák, új lehetőségek érkeztek, amikre korábban nem is gondoltál. Ez most is így van. Lehet, hogy most úgy érzed, hogy el sem tudod ezt képzelni, ez is rendben van. Nem kell elképzelned, csak engedd meg az életnek, hogy meglepjen. Te csak menj tovább és nyílj meg az új dolgok érkezésére. Csinálj magadban helyet azzal, hogy gondolatban nem mondasz le mindenről, hanem megadod a lehetőséget, hogy holnap egy szebb nap köszönthessen rád.

Te határozod meg az irányt

A motivációt, mint erőt, Te kelted életre a szívedben. Az ok, amiért tovább akarsz haladni, ami hajt előre, csak tőled függ, Te találhatod meg. Te adsz értelmet és ugyanígy értelmetlenséget is az életednek, ha lemondasz önmagadról. Minden a Te kezedben van. Amikor lemondasz erről az erőről, akkor valóban bizonytalannak érezheted az életedet, mert nem vagy a saját életed kormányzója, lemondtál a döntésjogodról. Ettől olyan vagy, mint egy hánykolódó hajó a tengeren, aminek nincs kapitánya. A céltalanság egyre több kétséget és félelmet növeszt benned, mert nincs iránya az életednek, nincs part, ahová megakarnál érkezni.

Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. /Seneca/

Az ilyen helyzeteket sokszor azért is kapjuk az élettől, hogy picit megálljunk és önmagunkra figyeljünk. Megtanuljuk újra felfedezni lelkünk térképét, mi is az, amire igazán vágyunk mit rejtünk magunkba. Lehet, hogy nem vetted észre, de útközben változtál és a régi vágyad beteljesülésétől talán azért fosztott meg az élet, mert az már nem is a Te utad. Kinőtted és a lelked, valami sokkal szebb kikötőbe szeretne elvezetni téged, mint amiért eredetileg elindultál. Állj meg egy pillanatra és nézz magadba őszintén. Kérdezd meg magadtól, miért akartad elérni azt a valamit, ami most kudarcba fulladt? Tényleg erre vágyik a szíved vagy csak hozzád nőtt az az álomkép? Nem lehet, hogy már csak a ragaszkodásod tartott benne? Ki vagy e nélkül? És most mire vágysz igazán? Aztán vedd a kezedbe a kormányt és add meg az új koordinátákat.

Ne legyél egyetlen cél megszállottja

Sokszor elveszünk egyetlen cél túlhajszolásában, miközben az élet számtalan lehetőséget felkínál, de elmegyünk mellette. Nézz körbe, nem csak azért vagy itt, hogy görcsösen hajts valamiért, hogy lefuss egy maratont, hanem azért, hogy élvezd, hogy itt vagy, gyönyörködj a tájban. Legyél rugalmasabb és engedj meg magadnak több tapasztalatot, több élményt. Vedd el, amit az élet éppen eléd tesz, mert okkal szánja neked. Soha sem tudhatod meg, hogy egy hétköznapi helyzet, milyen további ajándékokat rejthet még magában, ha elutasítod. Lehet, hogy ez is közelebb visz a vágyaidhoz, lehet, hogy új álmokat ébresztene benned.

Minden, ami veled történik az életedben, hozzád tesz, ha engeded, ha együtt dolgozol az élettel és bízol abban, hogy minden érted van, hogy teljesebb, gazdagabb, boldogabb életed legyen, amíg itt vagy. Az életed igazi célja útközben áll össze, ha ellenállsz a változásnak, az új irányoknak, amik feléd tartanak, nem engeded meg, hogy növekedj, hogy sokkal nagyobb perspektívából tekints az életedre és a lehetőségeidre, helyette korlátozod és szűkíted az életed ösvényét. Az élet sokkal többet szánt neked, mint hiszed. Engedd meg, hogy megmutassa milyen sokszínű a boldogság.

Te is érzed a változás szelét? Oszd meg a történetedet vagy a saját tapasztalatodat kommentben.

Kép: pixabay.com

unsplash.com

You Might Also Like...

No Comments

    Leave a Reply

    Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..