Az élet olyan kaland, amely tele van fordulatokkal. Egyszer fent, máskor lent, ez már csak ilyen, nem baj, hogy hullámzik, csak tanulj meg jól szörfözni. A lelkünk emlékszik. Emlékszik, hogy miért vállaltuk ezt az utat és akkor is erőt ad, amikor mi, már legszívesebben feladnánk mindent. Jobban kéne figyelnünk arra, hogy mit súg nekünk a lelkünk.

Elfejtünk élni. Robot üzemmódba tesszük magunkat és kifogásokat gyártunk, hogy miért ne kövessük az álmainkat. A Lelkünk pedig fáradhatatlanul próbál minket bátorítani, hitet adni, hogy ettől sokkal több van bennünk. A nagy nyüzsgésben, kapkodásban, az állandó megfelelési kényszerben azonban, könnyen elnyomjuk szelíd, suttogó hangját. De ő sosem adja fel, hogy egyszer talán merünk befelé is tekinteni és felfedezni a nagy igazságokat. Követni a szívünk szavát.

A boldogság egy belső munka

Ne keresd az utca túl oldalán, sem a sarki pékségben. Állj is le a keresésével, mert a boldogság ott van benned nem kell érte sehová sem menned. Egy társ oldalán ez a boldogság fokozódhat, de az érzés, akkor is benned él.

Élj magadért

Talán ez elsőre picit önzőnek hangzik, de nem az. Ez az életed, a tied, nem másé. Minden nappal egyre kevesebb marad belőle hátra. Mire szeretnéd igazán felhasználni a kapott idődet? Csak rajtad múlik, hogy olyan dolgokat csinálj, amit igazán szeretsz. Vannak kötelességeink, amiket nem hanyagolhatunk el, de egy egész életet is leélhetünk a saját árnyékunkban. Tedd fel magadnak a kérdést, ha nem vagy boldog, akkor mi a lényeg?

Adni jó – örömöt látni mások szemében

Nem, ez nem egyenlő azzal, hogy élj másokért. Ez arról szól, hogy a szeretteinkkel, barátainkkal, családtagjainkkal mennyire tudunk jelen lenni. Adni másoknak, időt, szeretetet, törődést, figyelmet és együtt megélni a pillanatokat. Amikor örömre lelsz mások boldogságában az egy olyan győzelem, ami téged is gazdagít.

Vállalj több kockázatot

Alaposan és őszintén nézz magadba, amikor nem teszel meg valamit magadért. Csak azért nem teszed, mert tényleg ésszerűtlen esetleg felesleges, vagy megint hárítasz és félsz? Óriási erőt szabadítasz fel magadban, amikor ráeszmélsz, csak azt hiszed, hogy nem vagy valamire képes, de nem hiszel ennek a hangnak és mégis megcsinálod a „lehetetlent”. Legtöbbször csak elindulni nehéz, a döntést meghozni. Amikor a félelmeink ellenére beleállunk valamibe, felvállaljuk az álmainkat, akkor nagyon gyorsan megjelennek a váratlan csodák és a gyors, apró kis sikerek. Ezek után már nyoma sem marad a kétségeinknek és mindez jót tesz az önbizalmadnak. Amitől félsz, azt csináld meg és az árnyékok egyszerűen mögéd kerülnek.

Az élet olyan, amilyennek látni akarjuk. Ha nehéznek, rossznak és ridegnek gondoljuk, akkor az is lesz. Tudod mi a különbség a boldog ember és a boldogtalan ember között? Nem, nem az, hogy a boldog ember betegesen pozitív. Ő is tudja, hogy az életnek nem csak a napos oldala létezik, de miért is erősítené az árnyékot, ha van választása, hogy minek szentelje a figyelmét. A boldogtalan ember ezzel szemben önmagát korlátozza, mert figyelmét, rádióállomását újra és újra az élet nehézségeire állítja.

Te hallgatsz a lelkedre?

Kép: stocknap.io

unsplash.com/Lina Trochez

Szeretettel
signature

Hírlevél

További értékes tartalmak, újdonságok, és a havonta megjelenő Felemelő magazin! Mindez a tied, ha csatlakozol!
Please wait...

Öröm, hogy csatlakoztál!

Felemelő Magazin – Havonta Megjelenő online önismereti és spirituális magazin

Tags

No Comments Yet.