Függetlenül attól, hogy jelen esetben miért vagy egyedül, van néhány dolog, amit érdemes fontolóra venni, mielőtt fejest ugranánk egy új szerelembe. Bár az érzéseket nem lehet irányítani és előre megtervezni, azért jó, ha előbb tisztában vagyunk önmagunkkal, és csak ezután nyitjuk meg magunkat egy új kapcsolatnak. Fontos, hiszen amit magunkban hordozunk, azzal fogunk találkozni egy párkapcsolaton belül is, egy másik ember tükrének képében, ezért nem mindegy, hogy jelen pillanatban, hogy állunk önmagunkkal és a szerelemmel.

Amikor frissen léptünk ki egy kapcsolatból, ezek az intelmek hatványozottan fontosabbak lehetnek, mielőtt újra szerelemre adnánk a szívünket. Ezért is érdemes lehet fontolóra venni magunkban az elkövetkező pár lépcsőfokot egy új kapcsolat megkezdése előtt, hogy ezután egész lelkünkkel felkészültek legyünk a befogadására és a megengedésére.

1. Kicsit tedd magad az első helyre

Főleg egy kapcsolat után érdemes újra több időt szánnod magadra. Egy kapcsolatban hajlamosak vagyunk lemondani dolgokról, amik számunkra fontosok a „mi” érdekében. Most egyedül vagy, és ennek kihasználhatod a pozitív oldalát is. Nem kell most senkit magad elé helyezned, nem kell kompromisszumokat kötnöd, egyszerűen tied minden időd és szabadságod, hogy arra figyelj, és azt tedd, ami neked örömet okoz. Éld meg önmagadat korlátok nélkül. Több időd lehet most új és régi hobbira, több kikapcsolódásra a barátaiddal, családtagjaiddal, vagy ha úgy tetszik önmagaddal. Ha egész nap csak pizsiben lustálkodnál és sorozatokat néznél a kedvenc fagyiddal a kezedben? Tedd meg! Engedd meg magadnak, ami éppen jól esik, és használd ki az „én időt” jól, amíg egyedül vagy. Ezektől a dolgoktól az erőd, az önbizalmad is visszatér, a kisugárzásod is pozitívabb lesz, és sokkal kiegyensúlyozottabban fogsz megnyílni az új szerelemnek.

2. Csinálj magadnak teret

Mindegy, hogy az otthonodban vagy a munkahelyeden teszed ( legideálisabb, ha mindkét helyen meg tudod tenni), de teremts magadnak egy kis részt, zugot, ami rólad szól, ami téged tükröz. Mindenkinek kell egy kis tér, ahol otthonosan érzi magát, ami róla szól, ahová visszavonulhat, feltöltődhet. Próbáld ki milyen érzés, mikor az otthonodban egy kisebb felújítást végzel és az csak a te belső kis lelkivilágodat tükrözi vissza. Ennek nem kell az éppen aktuális trendről szólnia, hanem arról, aki te vagy. Vedd körbe magad olyan tárgyakkal, színekkel, amelyek jó érzéssel töltenek el. Apróságnak tűnik, mégis sokat dob a hangulatunkon és közérzetünkön.

3. Tegyél valami olyat, amit nagyon régóta szerettél volna

Mindannyiunknak vannak titkos álmai, vágyai, olyanok is, amik nem is biztos, hogy nehezen elérhetőek, csak valamiért sosem indultunk el értük, valamiért halogattuk. Most vedd elő azt a kis dobozt az elmédből, ahova ezeket rejtetted. Figyelj a belső hangodra és halld meg, mi az, amire vágysz, amit magadért megtennél, kipróbálnál és most végre ne gyárts kifogásokat, hanem cselekedj. Nincs mire várnod, kaptál az élettől egy kis időt, hogy azt magadra használd! Az ilyen dolgok teljesen kicserélnek. Egy új élmény, egy komfortzóna átugrása, mindig hatalmas löketet ad a személyiségünknek, az önbizalmunknak, és közben azt is megtanulod, mennyi mindennel teheted magad egyedül is boldoggá. Egy olyan ember mellé pedig, aki egyedül is teljes, jó megérkezni.

4. Gyászold meg, ami elmúlt

Nem ciki, sőt valójában az lenne az egészséges, ha elegendő gyászidőt adnánk az elmúlt kapcsolatnak. Szerintem ez az idő mindenkinél egyéni, hiszen nem vagyunk egyformák, mindenki más hogy dolgozza fel az érzéseit, és különböző mélységekkel képes kötődni. Ha valami véget ért, az fáj, ez is egyfajta halál, és függetlenül attól, hogy velünk szakítottak, vagy mi szakítottunk magunkban hordozzuk ennek a kapcsolatnak a maradványait akkor is, ha békében, szeretettel tudtunk elválni. Jó, ha az ember ilyenkor tényleg ad magának időt, hogy elengedjük a régi sérelmeket, fájdalmakat, akár blokkokat, amit az elmúlt kapcsolat akarva akaratlanul belénk táplált. Olyan ez mintha rebootolnánk magunkat. Semmiképp sem jó kapcsolatból kapcsolatba vinni az előző kapcsolat hozadékait. Márpedig, ha nem adunk erre magunkban időt, tudat alatt ezt fogjuk tenni, az pedig nem lesz jó sem nekünk, sem a leendő párunknak. Egy szép, kiegyensúlyozott új kapcsolathoz tisztalapra van szükségünk, és ehhez előbb nekünk kell letisztulnunk mindenben, amit a múltban magunkra aggattunk, vagy magunkba szívtunk.

5. Köss békét a szerelemmel

Ez a pont, akkor fontos igazán, ha csalódtunk, ha az előző kapcsolatból mi kerültünk ki vérző sebekkel. Sajnos az ember tudat alatt képes ilyenkor rossz következtetéseket elültetni magában, és az egész szerelemben csalódni. Van, hogy sokáig észre sem vesszük, hogy titkon tényleg haragszunk a szerelemre, akár félünk is tőle, mert egy régi rossz tapasztalat miatt őt vádoltuk a fájdalmainkért és tartunk tőle, hogy ezt újra átéljük. Mikor egyedül vagyunk, főleg ha már régóta egyedül vagyunk, érdemes megvizsgálni magunkban őszintén, hogy valójában mennyire is vagyunk békében a szerelemmel, mennyire hiszünk a nekünk járó boldog befejezésben? Ez tényleg egy nagyon őszinte, alapos önvizsgálat kell hogy legyen, ne vegyük félvállról, mert a hitrendszerünk, a dolgokról alkotott tudatalatti véleményünknek sokkal nagyobb ereje van, mint hinnénk.

6. Bocsáss meg magadnak és a volt párodnak

Nem könnyű úgy tenni, mintha nem fájna, ha valaki megbántott. A megbocsátás önmagában nem is jelenti azt, hogy ellentmondasz annak, amit te éppen valóságosan érzel, és megélsz. Ha valami fáj, azt nem lehet letagadni és nem is kell, de tudnunk kell, hogy az érzés, nem egyenlő a valósággal. Semmi értelme valakit hibáztatni azért, mert éppen azt tette, amire ő képes volt a jelenlegi tudásának, érettségének szintjén. Attól sem leszünk igazán jobban, ha emiatt ítélkezünk. Minden haraggal, amit magunkban hordozunk valójában csak mi leszünk nehezebbek, és keserűbbek. Sokszor mi is tévedünk, vagy azt hisszük, hogy mi tehetünk azért, hogy egy kapcsolat úgy alakult ahogy, de tudnunk kell, hogy mindenhez két ember szükséges, és az önvád se nem hozza helyre azt, aminek úgy kellett lennie, ahogy lett, se nem hoz szebb, boldogabb jövőt az életünkbe. Az önvád, az önmagunk iránt vagy mások iránt érzett harag, akár gyűlölet, csak gátja lesz annak, hogy a jövőben valami szebb dolog részesei legyünk. Nagyon fontos megbocsátani önmagunknak és a másiknak is, megértve azt, hogy abban a helyzetben mindketten csak azt cselekedtük, ahol éppen tartottunk. Magunknak adunk szabadságot és lehetőséget a boldogságra, ha képesek vagyunk megbocsátani.

Szeretettel
signature

Hírlevél

További értékes tartalmak, újdonságok, és a havonta megjelenő Felemelő magazin! Mindez a tied, ha csatlakozol!
Please wait...

Öröm, hogy csatlakoztál!

Felemelő Magazin – Havonta Megjelenő online önismereti és spirituális magazin

Tags

No Comments Yet.