Vallomások

Szívbe zárt titok

Bárcsak elmondhatnám az elmondhatatlant. A mosolyom mögötti csendes keserű-édes titkot, hogy mindenhol Téged kereslek a szemem sarkából. Elmondanám a mögöttes tartalmakat, betenném a hiányzó puzzle darabkákat, de nem felelsz, így csak a kétségek maradnak.

Vajon segítene, ha tudnád az igazságot, ha kiterítenem előtted szívem gyűrött térképét? Ha látnád a cselekedeteim mögötti miérteket és útelágazásokat, a lezáratlan aktákat és béklyókat? És ha látnád mindezek mellett az egyetlen valódi titkot és igazságot, hogy a látszat ellenére mi hajtott, mióta csak az életembe csöppentél? Az az igazság, hogy kiakartam írtani a gyomokat, hogy tiszta, virágos kertben fogadjalak, mert minden zűrzavaros történetem végén Te voltál az úti cél. Ha ezt tudnád, teljesebb lenne a kép vagy már eleve kudarcra ítéltél és rám csuktad bizalmatlan szíved ajtaját?

Megyek tovább, bár semmi kedvem, mert egy érzés szűntelen azt mondja, már rég megérkeztem, de valami mégsem engedi, hogy gyökeret verjek. Vagy csak még nincs itt az ideje? Egy bolond dallam játszik a szívemmel, hogy talán az út végén újra Rád lelek. Megyek tovább és elhiszem, hogy amivel útközben gazdagabb leszek, abból egyszer majd együtt vesszük ki a nyereséget és majd jobban csinálom, sikerül kitárnom a szívemet. Akkor már nem tartóztat fel semmi, sem a múltunk árnyékai, sem a jövőtől való félelmeink.

Talán majd akkor szabad utat kapok én is, táptalajt, mert közben Te is kamatoztattad a bejárt utad hozadékát. Csak remélem, hogy ez az út nem fagyasztja meg még jobban egyikünk szívét sem, hogy leomlik a páncél, ami most még távol tart minket a szeretettől.

Pedig ahogy Te is mondtad, nem lenne szükségszerű elpazarolni az időnket másokra, ha első nekifutásra megtalálnak azt az egyet, az egyetlent. Sosem hittem a túl nagy szavakban, a végletes kijelentésekben, féltem tőlük, de ha őszinte akarok lenni, ez nem igaz. Valójában eddig nem volt rá igazán érdemes senki, útjelzők voltak, nem láttam bennük a végsőállomást, a nagybetűs férfit, a női lelkem otthonát. Szentimentálisan szeretni valakit? Az ember mond nagyokat, amikor az érzései elsodorják, én nem akartam veled ilyen végzetes hibába esni.

És most itt vagyok, Veled a szívemben, még mindig, ennyi idő után is. Bárhogy csavarom, menekülök és úgy csinálok, mint aki nem akar róla tudomást venni, hogy ez kitörölhetetlen, ez végtelen, Te vagy bennem az egyetlen, a pótolhatatlan. Fennkölt érzelmek nélkül, tisztán és egyszerűen. Pont így vagy nekem tökéletesen kerek egész, a nagy betűs.

Tévedsz, nem túl jónak látlak, hanem szeretem azt, aki vagy, semmit sem változtatnék Rajtad, csak veled növekednék. Akkor is ezt érzem, ha mindez reménytelen, ha nem vagy sehol, vagy talán már nem is leszel többé. Akkor is, ha kizársz, akkor is ha nem értem, hogy miért történt. Akkor is, ha a világ ezért kinevet, itt lüktetsz bennem, minden lépésemnél és abban jobban elfáradok, hogy ezt tovább letagadjam és csak titokban hordozzam magamban ezt az érzést, mint továbbra is abban hinni, hogy egyszer még újra látlak, inkább tévedek.

Néha meglátogatsz az éjszaka közepén, az álmaimban suttogsz és terelsz, hogy tartsak még ki és én hiszek Neked, bízom Benned, még ha butaság is az egész. Szorosan hozzád bújok, belevésem az arcod, a tekinteted minden apró részletét az emlékezetembe, mert tudom, hogy ez a pillanat mindjárt véget ér és felébredek. Kinyitom a szemem és arcon csap a valóság. Az árnyékodat látom a szobám falán, átszalad egy-egy mondatod a fejemben, hallom a nevetésed, a hangodat és picit könnyes lesz tőle a szemem. Vannak pillanatok, amikor tényleg jó lenne, ha itt lennél, ha hozzád fordulhatnék. Amikor én is megakadok és valamit nem látok át. Tudom, hogy Te tudnád a válaszokat, a lényeget, a megoldást és az egészet egyszerre. Ez is mennyire hiányzik, de tovább kell menni. Előre nézni- erősítem magamat – és inkább be sem teszem a lábam a szobámba, csak hogy ne lássam hűlt helyedet.

Csak amikor már nagyon hiányzol, akkor kicsit megengedem, hogy előhívjam ezeket az emlékeket. Aztán feloldódom a hiányodban, mert ráébredek, amíg itt vagy a szívemben, mindenhol megtalállak. Vissza fog köszönni rám a szemed a buszon egy szempárban, ott leszel egy dalban, ami a rádióban felcsendül, ott leszel minden szívben, amit az út porában vélek felfedezni, ott fogsz szállni egy szabadon repülő madárban, a magányos utakon elszáguldó fehér autóban, minden tűzijátékban és ott fog állni a hologrammod minden zebra másik oldalán. Velem leszel minden váratlan ajándékban, amit az élettől kapok, hiszen Te is az voltál nekem. És egy dobbanásban láthatatlan ott leszünk(..)mi is, ha Te sem felejtesz el és egy kedves emlékként, titokban őrzöl a szívedben, ahogyan én is Téged. Ki tudja, a szeretetnek talán ennyi pont elég, hogy igaz legyen és halhatatlan.

Kép:unsplash.com

You Might Also Like...

No Comments

    Leave a Reply

    Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..