Vallomások

Éjszakánk, ha véget ér

Ha lehetne egy kívánságom, annyi lenne, hogy ne jöjjön el újra a reggel. Nincs kedvem aludni sem, vagy felébredek, hogy lássam még itt vagy, még bújhatok, még itt szuszogsz mellettem. Tétován tett mozdulatok, majd átszakad a jégfal, engedek egy kis közeledéssel, és már is mohón húzol a karjaidba. Ezt vártam és ilyenkor úgy tűnik, mintha te is. Egyszerűen természetes. Olyan ez, mint mikor végre a megfelelő puzzle darabka a helyére illeszkedik. Elmondhatatlan, csak azt tudom, érzem, hogy most jó. Itt jó, most van minden rendben. Nem látszik igaz?

Számodra úgy tűnhet, hogy a távolból mindig sokkal jobban szeretlek, és aztán ha ott vagy, próbálok úgy tenni, mintha hidegen hagynál. Ha megkérdeznéd, akkor sem tudnék rá felelni, miért viselkedem így, magam sem értem. Talán még mindig félek és téged is féltelek. Nem tudom, hogy csináljam jól, hogy szeresselek eléggé, de nem túl fullasztóan. Talán kinevetnél, ha megmutatnám, hogy valójában milyen nagyon repked a lelkem mikor így vagyunk, mikor veled vagyok, mikor végre érezlek. Látod, már ez is túl érzelmesen hangzik kimondva, így nem mondok semmit és inkább nem is mutatom, csak ha már nagyon közel vagy, akkor nem bírom visszafogni magam. Pedig nem nevetséges, és nem is érzelgős, amit irántad érzek, csak nekem új ez az érzés.

A veled való találkozásom ráébresztett, hogy előtted minden hazugság volt. Játszmákon, birtokláson alapuló, biztonságos, álszeretet kapcsolatok. Ez tiszta, nem az elmémben van rá magyarázat, hanem a szívemben. Jelen volt egyből, mintha évszázadok óta szerettelek volna, és én szégyelltem, hogy így érzek, hogy ezt megengedtem magamnak. A fejemmel akartam megindokolni és elbírálni ennek az érzésnek a helyességét, egy olyan érzését, ami a szívemben született. Persze, hogy összezavart, persze, hogy megijedtem tőle és nem tudtam hova tenni. Teljesen ismeretlen volt számomra, valakit önzetlenül, feltételek nélkül szeretni, egyetlen pillanat alatt. Vajon ilyen a szerelem első látásra? Ma már tudom, hogy semmi sem valódibb, mint ez a fajta szeretet, ami csak létezik, indokolatlanul, elvárások nélkül.

Ha a fejembe látnál, meglepődnél mennyi védekezést, kétséget és sebezhetőséget találnál benne. Nehéz még számomra megtalálni a megfelelő arányokat a szívem és az eszem párbajában. Még csak viszonyítani sem tudok, tapasztalatom sincs, hogy nem ronthatom el. Hogy lesz igazán jó Neked és Nekem is?

Néha, mikor úgy is tűnik, hogy engedek, az elmém visszaránt, és akadályoz abban, hogy csak a szívemmel szeresselek, könnyedén, túlbonyolítás nélkül, csak mert nem tudom, benned mi van és én már nem akarom többet kitenni magam a visszautasításnak. 

Érzed abból, ahogyan hozzád simulok, hogy mennyire boldog vagyok? Vagy ha érzed, ugye nem ijeszt, meg? Inkább kevésbé öleljelek? Bátorítsalak, vagy engedjem, hogy te közeledj úgy, ahogy neked jól esik? Lehet, hogy ugyan arra várok, amire te, és ha egyikünk sem lép, örökké ebben az állapotban maradunk?

Meztelenebb nem is lehetnék annál, ha tudnád mit jelent nekem a közelséged, de végül győz a szívem, és befészkelem magam a karjaidba szorosan, hogy érezzem az illatod, minden porcikádat, mert a reggel olyan szemtelenül hamar tör ránk és a varázslatnak vége szakad. Talán még pár másodperc, még egy utolsó érintés, amit emlékként magammal vihetek, mielőtt az ébredés teljesen át nem veszi a szerepét. Újra két idegenné válunk, akik sután úgy tesznek, mintha az éjjel lenyomata nem érintette volna meg a szívüket. Talán azért fáj ennyire a búcsúzás, mert a lelkünk már összeér, csak még hadakozunk ellene.

Kép: pixabay.com

You Might Also Like...

No Comments

    Leave a Reply

    Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..