Vallomások

Amikor a falaid győznek

Nem olyan fából faragtak, aki bármit is könnyen feladna és az élet folyamatosan tanít az alázatra és a türelemre. Megértettem ezeknek a fogalmaknak is a szükségszerűséget és megtapasztaltam már jótékony hatását is. Tudom, az én kerítésem sem könnyen megmászható és talán pont ezért is kapok ilyen éles szembesítést. De én már szeretnék védtelenül állni bátran, bárki előtt, de főleg előtted. Bontogatom a szárnyaimat.

Akkor most mi lesz, néha integetünk majd egymásnak biztos távolságból? Ráadásul még kicsi is vagyok, ha ugrálok sem érem fel falaid magasságát. Hiszem, hogy a szeretet képes hidat teremteni két ember között, hogy a megértés és az elfogadás, idővel bizalmat növeszthet, de még ezeket a köteleket is elvághatod, ott, a másik oldalon és én végül a szakadékba zuhanok. Ezt sem rémiszt már meg.

Mégis, néha azt gondolom, egyszerűbb lenne, abban segítenem, hogy adogassam neked a téglákat, hogy még nagyobbra emeld a biztonsági zónádat, ha neked még erre van szükséged. Ha már kívül rekedtem, legalább hasznossá teszem magam.

Hívatlan vendég vagyok, tudom. Miért kopogjak be, ha csak a csend válaszol vagy eleve a “nem vagyok itthon” tábla áll a kapud ajtaján. A falad beteljesíti feladatát. Bármennyiszer indulok el áttörni, végül csak az én mellkasomon keletkezik egy újabb és újabb seb. De ezek idővel begyógyulnak, a szívemet is újjá tudom éleszteni, nem ez késztet keserű feladásra, hanem a felismerés, hogy a falaid túl erősek. Igazából nem akarod, hogy áttörje valaki, neked még jó ott lenni bezárva, még nem elég kényelmetlen.

Ilyenkor a falaid győznek. Tehetetlennek érzem magam, majd elkullogok és beletörődöm a pillanatnyi veszteségbe vagy talán, a soha viszont nem látásba. Megértettem, hogy a falaidat nem az én feladatom lerombolni, hiszen nem én építettem, azt csak te bonthatod le téglánként, ha már készen állsz rá. Ha már akarod, ahogyan én teszem ugyanezt, a saját falaimmal. Én csak erőt adhatok hozzá, hitet, hogy érdemes még kijönni a napfényre, nem fog megégetni. A távolból szeretettel repeszteni. Remélni, hogy egyszer majd felébred a szíved a jeleim fogadására, kimerészkedsz.. és talán még én is ott leszek akkor, a falaidon túl.

 

Kép: pixabay.com

You Might Also Like...

No Comments

    Leave a Reply

    Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..