Vallomások

Amíg a szívemben vagy, más nem tud megérkezni

Csinos kis szobát rendeztem be neked egykor a szívemben, egy pici, de ékes, rejtett zugának bérlője vagy már hosszú ideje. Azt hittem rég túl vagyok rajtad, és a kapcsolatunk minőségét megfelelően vagyok képes magamban helyre tenni. Ugyan miért lehetne az gond, hogy ettől függetlenül a szívemben a “különleges” feliratú szobában őrizlek, ettől még szerethetek mást, megmászhatok ismeretlen hegyeket, és szerelmes lehetek a szemeimet kápráztató új árnyalatokba. Nem igaz?

Ki bírálhatná azt, hogy csak mert nem érted küzdök, és nem téged akarlak, van a szívemben egy bérelt helyed, csak mert te voltál az első ember, akit igazán szerettem, minden sallang nélkül. Az élet mégis kihúzta alólam a szőnyeget és nem értettem, hogy miért marad kellő távolságban tőlem az, aki utánad képes volt belül is megérinteni. Időbe telt, mire tisztán láttam, hogy a szellemed nem csak engem kísért, hanem azt is, aki elfoglalhatta volna újra a szívem, ha ez a hely bennem már nem lett volna láthatatlanul kiadva és nem döbbenek rá, miért jó ez nekem. Miért csinálom, hogy csak egy eszményé teszlek téged, vagy valaki mást, és a beteljesülés várakozásának végtelenjébe meredek csupán?

És abban a pillanatban, hogy ezt a kérdést a szívemnek szegeztem, a csendem hallgatásában egy hang választ suttogott.” -Szabadság- mondta. Valójában egyáltalán nem akarsz kötődni, elmélyülni valakiben, mert félsz feladni a szabadságod.” A hang lesújtó felismerést tárt elém. Teljesen igaza volt, észre sem vettem, hogy még magamat is becsaptam, nem csak másokat.

Te ezért vagy tökéletes és ezért vagy a múzsám. Feltettelek szívem legfelső polcára, ahol gyönyörködhetek benned, amikor csak kedvem tartja, de kellő távolságra vagy attól, hogy elérjelek, vagy, hogy te elérhess engem igazán és nekem ez biztonságot adott.

Emlékszel arra, amikor kimondtam, hogy téged szeretlek a világon a legjobban?Olyan rég akarta ez a mondat elhagyni a számat és azt gondoltam, hogy csak azért nem tettem előbb, mert te talán elutasítasz, de soha nem felejtem el, mennyire megdöbbentett, hogy mikor kimondtam, attól rettegtem, hogy azt válaszolod, Te is engem. Nem is értettem és azt gondoltam, mennyire őrültség, hogy ez a félelem tört rám, hiszen tényleg szeretlek, de most már minden világos. Megszédültem a belőlem feltörő igazságoktól és egy darabig csak ültem, számot vetve az életemről és további kérdéseket szegezve önmagamnak. Változtam, változok egyfolytában. Letagadhatatlan, hogy amit felismertem az igaz volt. Igazán eddig sosem akartam valakihez közel kerülni és idomítani valakihez az életemet, amit imádok. Nem akartam a döntéseimet, a határtalanságomat, a függetlenségemet megbabonázni a szerelem rabul ejtő, függő és korlátozó érzéseivel, ezért egy biztos határvonalat húztam a betolakodóknak, amit te persze mégis gyakran átléptél és neked olykor még hagytam is.

És mégis…útközben valami megváltozott, zavar keletkezett a rendszeremben attól, hogy megtanítottál szeretni, megtanítottad felfedezni az érzések színskáláját és én meginogtam, egyre jobban a részese akartam lenni. Talán egykor hoztam egy döntést, amivel elzártam magam és ezt most ugyan így megtehetem, átváltoztathatom, csak fel kell magamban kapcsolni azt a gombot, hogy készen állok, most már igazán akarom, de csak ha tényleg ezt akarom. Egy hatalmas kőtömböt emeltem le a vállamról, hogy rájöttem semmi baj nincs velem, sem a körülményeimmel, csupán én zártam el az utat, de hatalmamban áll kinyitni, ha így döntök. És ha így döntök, ki kell, hogy költöztesselek a szívemből. Teret kell adnom annak, aki majd meg akar érkezni. Mert egészen addig amíg itt élsz bennem, más nem fog elférni melletted.

Kép: unsplash.com

You Might Also Like...

No Comments

    Leave a Reply

    Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..