Vallomások

A nő, aki voltam, aki lenni akartam és aki vagyok

Ma végre leteszem a kardot. Lassan elengedem az erős szorítást, hogy tovább védekezzek. Kiesik a kezemből, a földre hull és én alázattal megadom magam az igazságnak. Az életnek, a szeretetnek, a bennem élő lágyságnak, aki nem akar többé csak erős nő lenni, nem akar úgy erős lenni, hogy azt bizonygatja, fitoktatja, miközben fél is, miközben tudja, de nem fogadja el az erejét, nem szereti, hanem saját magában is már ellenséget lát.

Ma megértem, hogy néha rosszkor, rossz helyen használtam az erőm, ahogy már azt is értem, hogy ez neked azt üzente, hogy nincs is rád szükségem, tered az életemben. Megértem, hogy nem kell az ellen sem harcolnom, attól félnem, hogy olykor gyengének láthat a világ. Ma felszabadítom a bennem élő leláncolt nőt és lelket, akit én tettem rabbá. Ma megértem, hogy az érzékenységem gyönyörű és ér, szép és tudni kell néha gyengének is lenni. Ez nem visszaesés, nem kell tökéletességre törekednem, mert így is az vagyok, egy csiszolatlan gyémánt.

Ma végre megértem, hogy csak rám vár az elfogadásom, csak az én igenlésemre. Arra vár a lelkem hogy gyönyörködjek minden aspektusomban, ahogyan csak képes vagyok megjelenni a világban. Megértem, hogy nem kell választanom ezer arcom közül, csak imádnom és élnem mindet, aki vagyok.

A nő, aki voltam, aki lenni akartam és aki vagyok, egyszerre lehet az igazságom.

Ma megértem a világból kapott nemek üzenetét. Megértem, hogy minden nem, azt próbálta elmondani csak, hogy én vagyok az egyetlen, az első, aki nemet mondott önmagára. Belőlem indul ki a nem és az igenlésem átírhat minden korábbi és jövőbeli tapasztalatot. A nemeket én tartom fenn azzal, hogy elutasítom önmagam és csak annak szól, aki nem vagyok, azért, hogy merjek az lenni, aki igazán vagyok. Ma már megértem és megkönnyebbülést, felszabadulást hoz, hogy nem kell továbbra is nemet mondanom önmagamra, nem kell, ha igent akarok élni és tapasztalni.

Ma megértem, hogy nem jobbnak, kevesebbnek, többnek kell lennem, csak pont annak, aki vagyok, maszkok nélkül, páncél nélkül. Belenézni úgy a tükörbe, hogy ma már tudom, élem, szeretem azt, amire csak én vagyok képes, amilyen csak én vagyok, amit én képviselek. Nem rejtegetem, nem szelektálok mi fér a világba ebből és mi nem, büszke vagyok rá, hogy én pont ilyen vagyok és csak magamhoz akarok hű lenni.

Ma már megértem, hogy butaság volt azt hinnem, hogy hátrányból indulok azért, mert máshogy gondolkodom. Mert attól félek, hogy ha látná mindenki az elmém és lelkem szárnyalását a láthatatlanban, a földöntúli világba, nem értene meg. Nem vagyok kevésbé érdekes, csak mert néha túl komoly vagyok a koromhoz képest vagy mert engem jobban érdekel mit rejt a mélység, mint a felszín. Már nem akarom törni magam senki kedvéért, hogy az igazi énem alá menjek, csak mert valaki nem tudja tartani velem a lépést. Ma megértem, hogy nem én maradtam le. Nem adom el magam a felszínnek, csak hogy beilleszkedjek, hogy átmenjek a gyors teszten, miközben NEKEM a felszín kevés és csak boldogtalanná tesz. Ma már előbb azt kérdezem, nekem te mennyire vagy elég jó és nem fordítva. Olyan áron nem kell, hogy akarj engem világ, ha korlátok közé taszítasz, én repülni akarok, mélységek és magasságok között egyszerre.

Ma már megértem, hogy nem kell nehézségként megélnem, hogy nehezen nyitható a lelkem, de nem is kell ehhez ragaszkodnom. Ma már elfogadom, hogy a páncélomnak oka volt, de tovább nem növesztem, nem kell, hogy ezt türelemmel kezeld, mert ma már értem, hogy nem másnak kell alkalmazkodnia hozzám, hanem nekem kell magam mögött hagynom, amit már kinőttem. Az én türelmemre, elfogadásomra és szeretetemre van szükségem csak és lám máris így idomul majd hozzám a világ is. Ma már megértem, hogy mindenkinek van keresztje és nem gyengeség, hanem bátorság ezzel szembenézni és változni, növekedni.

Ma már megértem, hogy nem kell elrejtenem, hogy közben a szívemben egy végtelenül törékeny, álmodozó és szeretetre vágyó nő is él bennem. Ez is én vagyok. Ahogyan én vagyok a túl független, az amazon harcos is, aki majd mindent megold egyedül. Az érzéki vad csábító, a játékos, őrült szajhád és titokzatos, kiismerhetetlen királynőd. Mind én vagyok, egyik sem jobb vagy rosszabb megnyilvánulásom, mind az én igazságom. Ma már megértem, hogy nem máson múlik az, hogy ebből mennyit fedez fel belőlem és abból mit fogad el, hanem rajtam, hogy én mennyire mondok igent. Nem harcolok egyik ellen sem, hanem szeretem a sokszínűségem, árasztom, ragyogok saját fényemben.

Ma már megértem, hogy a bizalom bennem gyökerezik és kint is csak annyit tapasztalhatok meg belőle, amennyire én merem feltétel nélkül megnyitni a szívem. Ma már nem csak tudom, hanem értem és érzem, hogy mit jelent hinni magamban és ezt a bizonyosságot soha senki nem fogja rajtam kívül szilárdan megadni nekem.

Ma már megértem, hogy csak én adok helyet, szeretetet, elfogadást magamnak ebben a világban és a játszótér, a szereplők, csak útjelzők, hogy hol tartok ezen az úton.

Ma már megértem, hogy csak úgy érkezhetsz meg mellém, ha én megérkezek önmagamba és leteszem a kardomat, amivel ellened és a világ ellen harcoltam, hogy saját magamat kirekesszem. Ma már megértem, hogy valójában sebezhetetlen vagyok, megkarcolhatsz, de megtapasztaltam, hogy képes vagyok bármiből felállni és minden sebet begyógyítani. Nem vesztettem, sokkal több lettem, bátran vállalom és akarom a kockázatot, mert így csak egyre gyorsabban haladok.

Ma már végre értem, mit jelent igazán kitárni a szívem és azt mondani itt vagyok, ez vagyok én, csodálatos vagyok. Ma megértem, hogy nem kell semmit sem túl komolyan venni az életben, ha megbotlom és elesek, csak leporolom a ruhám és tovább folytatom az utam, ez egyre könnyebben megy. Ma már megértem, hogy szükséges az egészséges önzés, hogy a saját életemben első sorban én vagyok a főszereplő. Ma végre megérkeztem az életembe, a szívem igazságába, újjászülettem és a boldog perceket, a magaslatokat, épp annyira tisztelem és becsülöm, mint a meredek lejtőket, amiből aztán magasabbra tudok repülni, mint korábban. Ma már megértem, hogy mit jelent középre állni, elkülönülés helyett az egységet választani. Úgy szeretni az életet, ahogy van, úgy elfogadni és megélni minden színét, mint a saját részeim egyediségét, tökéletlen tökéletességét.

Szóval helló világ, megjöttem. Ne lepődj meg, ha nem ismersz már rám, nem más lettem, csak kinyitottam az aranykalitkám és végre készen állok használni a szárnyaimat.

 

Kép: unsplash.com

You Might Also Like...

No Comments

    Leave a Reply

    Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..