Egyszerűen induló, szokásos reggel, munkába menet mégis más utat választok, szinte észre sem veszem, csak később eszmélek rá, vajon miért? Aztán az új útvonalon, felszáll egy rég nem látott ismerős, és könnyed beszélgetésünk, másodpercek alatt, átformálja a gondolataimat, és hozzá segít valamihez az életemben. Pont kimondta azt a mondatot, amire napok óta szükségem volt, és ha reggel, a szokásos utamat választom, talán még most is rágom magam a megoldáson. Milyen erő vezette lépteimet arra az útra, amire éppen szükségem volt?

Az intuíció képessége, mindenki számára adott, bár fejlesztése sok önmunkát igényel, de tanulható. Az intuíciót, nem lehet összekeverni a megérzéseinkkel, sem az elménk intellektuális tudásával. Az ember öt érzékszervét használja nap, mint nap. Fejlődésünk során, mégis pont azt a radarunkat hanyagoltuk el, amire az életünkben, a legnagyobb szükségünk van. A tudatunk, és az univerzum közötti kapcsolatot, információ áramlást, vagyis az intuícióra való figyelmünket.

Általánosságban, azt gondoljuk, életünkhöz elengedhetetlen a látásunk, hallásunk, tapintásunk, ízlelésünk és szaglásunk. Miközben, ezen érzékszerveink, csupán a valóságunk egy olyan tartományát képes az agyunk számára közvetíteni, ami már egy lecsökevényesített igazság, a valódi minket körül vevő világunkról.

A körülöttünk létező élet, mind vibráló, tudományosan elfogadott lüktető energia, amely minket, mint egy hálózat, körülölel és folyamatos információs áramlásban, mezőben, összekapcsol mindennel és mindenkivel. Ezt az információs hálózatot használják az állatok, a növények, és olykor, képesek vagyunk rá csatlakozni mi is, némelyikünk tudatosan alkalmazva, mások néha véletlenül rácsatlakoznak erre a tudásra, pedig ez egy hatalmas segítség lenne, ha tudatosabban élnénk vele, és fejlesztenénk magunkban.

Az intuíció, gyakran hirtelen tör ránk, nincs logikusan megmagyarázható tudás mögötte, egyszerűen csak, elönt minket a bizonyosság, a megmagyarázhatatlan tudás érzése. Mintha a valódi igazság, megnyílna bennünk, és egyszerre képessé válunk a jelenünk, jövőnk, vagy akár a múltunk megértésére. Segít olyan információt elérni, ami hozzá segít minket, hogy ott legyünk, és azok legyünk a most pillanatában, amire épp szükségünk van. Sokszor csak egy sugallat, ami segít az ösvényünkön maradni. A különleges élmény, már önmagában is varázslatos, amolyan megvilágosodás érzést ad.

Ezt a képességünket fejlesztve, a helyünkre kerülünk, a dolgaink, melyekkel előtte küszködtünk, egyszerre kisimulnak, és olyan tapasztalatunk lehet, mintha valaki tökéletes bizalmat árasztva, vezetne minket, és mi egyszerűen csak tudjuk, hogy ezt most meg kell lépnünk, ki kell mondanunk vagy csak meglátjuk végre a helyes irányt. Szinkronicitásba kerülünk. Nincs rá intellektuális magyarázat, csak a tiszta energia szándéka nyilvánul meg, hogy „ez az, ez lesz most jó nekem” .

Intuitív képességeink fejlesztésére létezik tudatos gyakorlás. íme néhány technika számodra, hogy felerősíthesd intuitív képességedet:

Nyisd meg az elméd a pozitív dolgokra! Az elme, az ego, szereti elnyomni az intuitív gondolatokat, és elvágni téged a valódi igazságtól, félelmek között tartva. Egy negatív rezgésben pedig, képtelen vagy elérni valódi önmagad, és ezáltal a tudást, ami segítségedre lehet.

Figyelj a belső hangodra! Szánj több időt arra, hogy meghallgatod, mit súg a lelked. Ehhez több nyugalomra, és koncentrációra van szükséged. Minél többször hallgatsz erre a belső hangra, annál többet, és tisztább üzeneteket kapsz majd.

Meditáció, relaxáció, jóga.. bármi, ami téged kikapcsol, elcsendesít és segít önmagadra fókuszálni. Néha kapcsold ki magad körül a zajokat.

Ébreszd fel magadban a kreatív ötleteket. Minden kreatív tevékenység öntudatlanul összekapcsol az intuitív képességeddel. Ha kreatív energiádnak rendszeresen teret engedsz, valamilyen hobbival, egyre többször érheted el, hogy megnyíljon tudatod és az univerzum közötti kapcsolat.

Teremts rendet a szíved és az elméd között, kerülj vissza a középpontodhoz. Hallgass a szívedre, de ne zárd ki józan eszed figyelmeztetését sem.

Vigyázz, hogy ne ess abba a csapdába, hogy mindenben a jeleket keresed, az intuitív információt nem jó erőltetni, ha érkezik, egyszerűen tudni fogod, nem kell hozzá belelátnod, hogy ez az. Legyél éber, de felszabadultan éld a jelened, a pillanatot, és az intuíciód rád talál.

Képek: Photo by Josh Gordon on Unsplash, Photo by Kourosh Qaffari From pexels

Szeretettel
signature

Hírlevél

További értékes tartalmak, újdonságok, és a havonta megjelenő Felemelő magazin! Mindez a tied, ha csatlakozol!
Please wait...

Öröm, hogy csatlakoztál!

Felemelő Magazin – Havonta Megjelenő online önismereti és spirituális magazin

Tags

No Comments Yet.