0
Boldogság

Ha boldogságra vágysz, hagyd magad mögött az elégedetlenséget

Nem lenne igaz, ha azt mondanám, hogy már nem szoktam felülni az elégedetlenség körhintájára.Olykor még észreveszem magamon, amikor egy kicsit lankad az éberségem, hogy megengedem magamnak azt a luxust, hogy önsajnálatba essek. Már nem nevezem hibának sem, csak mosolygok, amikor nyakon csípem. Megdörzsölgetem a szemem, hogy tisztábban lássak és visszaterelem magam a jelenbe.

Volt idő, amikor sportot űztem abból, hogy azon keseregtem magamban, hogy mi minden lehetne másképp, mint ahogyan van, vagy éppen mi az a gondolat, amivel voltaképpen, tudatosan marcangoltam önmagam. Szerettem hemperegni a “szegény én” mocsarában és ez a felismerés egyike volt a legnehezebben beismert játszmáimnak. Sok játszmám volt és még van is.

Talán nagyobb sikersztori lenne, ha azt mondhatnám, hogy egyszer csak megvilágosodtam és elhatároztam, hogy változtatok a hozzáállásomon. És bár egy bizonyos nézőpontból így is volt, mégis, az igazság az, hogy ezt a leckét, utólag értettem meg igazán. Egyszerűen, csak rossz végről égetem a cérnám.

A túl éles tükör, sokszor bántja a szemünket

Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de most, hogy már van pár saját felismerésem, vetem le magamról sorra a maszkokat és csokorba tudom szedni a megfigyeléseimet, egyre többször vélek felfedezni egy apró azonosságot, mely a múltban, szinte minden leckém mögött ott lapult.

Ez az azonosság pedig nem más mint az, hogy az igazságom, már jóval korábban elém állt, mint ahogyan én megemésztettem, kiköptem és “Aha” élményként magamévá tettem volna. Sokszor ott volt már készen, belenyomta magát az arcomba, csak én első ránézésre rácsaptam az ajtót, kikértem magamnak. Néha még a fal is beleremegett, olyan heves ellenállással fordítottam neki hátat és a feltételezése is, hogy nekem közöm van hozzá, mélységesen sértett. Istenem, mennyi felesleges plusz kört és még több terhet szabadítottam magamra.

 

 

Ma már, az efféle látogatóimat, akik képesek ilyen erős, olykor szomorú, de mindenképpen felkavaró ellenállást kiváltani belőlem, azokat beinvitálom. Jó, megesik, hogy zsigerből, elsőre, még becsapom az ajtót. De aztán, ahogy kiengedtem a gőzt, azonnal ki is nyitom újra és kézen fogva leültetem a kedves vendégemet, hogy beszélgessünk, mert már tudom, hogy van miről. Már nem fordítom el a fejem, inkább örülök az alkalomnak, hogy ezt is rendbe tehetem.

Mindezek ellenére, tudatosság ide vagy oda, még most is átélek számtalan olyan folyamatot magamban, amiket igazán, csak a végén értek meg.

 

Az elégedetlenségem gyógyítása, még a kevésbé tudatos időszakomban kezdődött. Annyiszor hallottam, hogy “-Ne gondolj rá, foglald el magad, arra fókuszálj inkább..,stb.” – Én pedig csípőből magyaráztam meg minden lehetséges módon, hogy ez miért nem olyan egyszerű, és hogy mennyire nem én tehetek arról, hogy nekem ez nem megy!

 

Ha nem akarom, nem kell ezt folytatnom

Ahogyan azt korábban sejteni engedtem, a változás, nem történt meg egyik napról a másikra..

Emlékszem, hogy a nehezebb időszakok mellett, olykor a szükség, vagy éppen a pillanatnyi jobb kedvem, arra ösztönzött, hogy olyan tevékenységgel foglalkozzak, aminek az ég világon se több, se kevesebb haszna nem volt, mint az, hogy boldogabb lettem, visszarántottam vele magam az itt és mostba, ahol nem volt semmi, ami szomorúságra adna okot.

Nem bújt elő Pisti  emléke az agyam hátsó zugából, vagy valamilyen tudatalatti csontváz a szekrényből, mert nem volt ott a figyelmem. Helyette engedtem, hogy vigyen a pillanat, olyan dolgokat ütöttem el az időm, ami tölt, ami jó, ami az enyém és amit választhattam, szabadon.

 

Az elején néha még visszaestem, és olyankor nyalogattam a sebeimet, de egyre többször tapasztaltam meg, hogy enyém a választás, akkor is ha arra fókuszálok, ami jó az életemben, és akkor is, amikor  befordulok a sarokba. Akkor viszont ha ez így van, márpedig egyre több tapasztalatot gyűjtöttem arról, hogy ez így, van, akkor bolond lennék önként a depibe borulni. Ez óriási löketet adott és egyben egészséges kétségeket ébresztett bennem. Már egyáltalán nem voltam benne biztos,  hogy nem tehetek semmit sem azért, hogy ne legyek a körülményeim áldozata.

Egyre kevésbé éreztem magam kiszolgáltatottnak. Ahogy mindez tudatosult bennem, úgy egyre inkább könnyű volt zsigerből hátat fordítani annak, hogy csak feküdjek és azon emésszem magam, hogy mi minden nem kerek bennem és a világomban. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy szinte már fogtam a fejem és magam sem értettem, régen hogy voltam képes a búslakodást választani az öröm helyett. Elképesztő volt rálátni, mennyire leszűkítettem a világom, csupán azzal, hogy ragaszkodtam a kesergéshez, és kívülről vártam, hogy valami vagy valaki kiszakít ebből az állapotból, miközben az én választásom volt az egyetlen kulcs.

 

 

Visszakaptam az életkedvemet

Megnyílt a világ és ezzel egy időben, a lehetőségek végtelen és izgalmas tárháza, amivel színesíthettem az életemet. Teljesen magamtól, magamért. Ez volt a legszebb része, hogy nem függött többé a külvilágtól. Hirtelen elképesztően sok célom és ezzel együtt óriási életkedvem lett. Új jelentőséget kapott az életemben a “de” szó. Arról beszélek, amikor például azt mondjuk: “- Nos, igen, valóban van ez és ez, az életemben, deegyébként képzeld, elkezdtem zongorázni, mert igaz, soha sem mondtam még senkinek, de mindig is nagy vágyam volt, hogy egyszer megtanuljak rajta játszani.”

 

Rengeteg dolog megváltozott nem csak bennem, hanem a megtapasztalásaimban is. Mindez nem csak annak köszönhető, mert igyekszem tudatosan arra helyezni a figyelmemet, ami miatt elégedett lehetek, hanem sokkal inkább annak, hogy a jelenlétet gyakorlom.

Hiszen minden elégedetlen érzés pontos abból ered, hogy vagy a múltban kóborolunk, vagy az ismeretlen jövőtől rettegünk. Ha akarok, bármikor tudok találni az életemben számtalan olyan nehézséget, vagy fejtörést okozó kellemetlen kihívást, amire még nem ismerem a választ. Majd tudni fogom ha odaértem. De most kint tavasz van, gyönyörű Május, és itt a jelenben van dolgom. Itt tudom megszerezni azt a tudást, azt a tapasztalatot, aminek majd ott később, az aktuálissá vált feladatban, hasznát veszem. Nem engedhetem meg, hogy nem figyelek. És mivel itt és most csak jelen vagyok, figyelek, képessé válok rá, hogy meglássam, milyen szép is ez a világ.

 

Virág Klaudia

Képek: Saját

You Might Also Like...

No Comments

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

    %d bloggers like this: