A hivatalos orvostudomány, eddig még nem fogadta el azt a tézist, miszerint lelkünk, testünkön keresztül is jelez, beszél hozzánk. A nyugati orvoslás, a tünet kezelésére összpontosít, a valódi okok megtalálása, és gyógyítása helyett. Szerencsére, egyre több orvos, és terapeuta kezdi visszavezetni a betegségeinket, lelki eredetű okokra is. Vajon lelkünk tényleg az utolsó kiáltásait intézi felénk testünkön keresztül, hogy vegyük észre nagy a baj?

Abban az esetben, hogy ha mentális, és pszichés állapotaink, hatással vannak egészségügyi állapotunkra, és ezt már el is fogadjuk, például a folyamatos stressz, akkor miért ne lehetne valódi az az elmélet, miszerint lelki állapotunk, az érzéseink, gondolataink, mind hatással vannak a testünkre? Ha ezt elfogadnánk, talán, és egyre többet beszélnének róla, akkor akár a kialakult betegségünk gyökérproblémája is orvosolható lenne, hiszen megtanulnánk odafigyelni a testünk és lelkünk kölcsönhatásának egyensúlyára. De miért kezeljük ezt még mindig ennyire szkeptikusan? Hiszen, nem is logikátlan, sőt egyenesen ésszerű összefüggés. Rengeteg inger ér bennünket, és sok esetben, az érzéseinket elnyomjuk, elfojtjuk, van, hogy akár hónapokig, évekig nyomaszthat, bánthat minket egy helyzet vagy egy rossz párkapcsolatban szerzett lelki seb. Mindezeknek, nyoma keletkezik, a testünkben is.

Testünk egy energiarendszer, egy csatorna, melyen keresztül a minket körülölelő energia is áramolhat. Egy betegség megjelenése, a tested önálló akarata, egy probléma, egy belső konfliktus, vagy blokk megnyilvánulása, mely a testedből eredően figyelmeztet, hogy valamit, nem kezelsz megfelelően az életedben, nem te vagy igazán, megrekedtél, ahogy az energia is a testben, és ezért, az nem tud szabadon áramolni, besűrűsödik, zavar keletkezik a gócponton. A betegséged is próbál visszavezetni önmagadhoz.

Sok esetben, a kialakult betegség, már egy utolsó figyelmeztetés, felhívás arra, hogy tegyük rendbe az életünket, mert az emberi szervezet, önmagától nem betegszik meg. Nem csak önmagunkat vehetjük górcső alá, lehet ez egy terület is az életünkben. A családunk, a párkapcsolatunk, a munkahelyünk, az anyagi vagy akár a valláshoz fűződő viszonyunkban is felfedezhetünk kibillent energiát. Mindenki tudja, mely az, vagy melyek azok az életterületek, amelyek nincsenek egyensúlyban.

Szerencsére, az utóbbi időben, a gyógyítással foglalkozó szakemberek, és terapeuták, egyre jobban figyelembe veszik, hisznek benne, és visszavezetik a betegségeinket lelki eredetű okokra is. Mit árulhat el rólunk a betegségünk? Hogyan vezethetünk vissza egy adott kórképet, lelki eredetű problémára? Nos, szerveink mind, csodálatos funkciót töltenek be a testünkben, és egy adott szerv rosszul működése is árulkodó jel lehet, ha végig vezetjük, hogy az a szervünk, milyen funkciót lát el. Ezt megértve, a felismerés, közelebb vihet minket a lelki funkció felismeréséhez.

Hogyan értsük meg a testünk jelzéseit?

Milyen tünetek léptek fel, mivel jellemeznéd, hogyan beszélnél róla? A tüneteink, állapotunk, megfogalmazása, és a magyar nyelvünk csodálatos beszédessége révén, sokkal egyszerűbb visszafejtenünk az okot, mint azt elsőre hinnénk. Legtöbbször, ott bújik meg a valódi probléma, ami maga a baj, csak éppen a lelkünkre visszavezetve. Mint mikor valami megfeküdte a gyomrunkat. A gyomor az a szerv, ahol a testem feldolgozza az ételt, ha valami nem esett jól, hányingert, émelygést, gyomorfájdalmat válthat ki. Ugyanez a helyzet a valóságunkkal, a gondolatainkkal, érzéseinkkel, ha nem tudunk valamivel szembenézni. Mi az a helyzet vagy ki az a személy, akit képtelen vagyok megemészteni?

Sajnos, nem mindig ilyen könnyen visszakereshető a valódi probléma, de testünk és a kialakult tünetek, valóban beszédesek, és csak egy kicsit kell jobban figyelnünk testünk nyelvezetére, hogy megértsük. Segítségünkre lehet az is, ha tudjuk, mikor alakult ki a betegség, milyen események történtek akkor velünk. Elég gyakran, jelentős összefüggéseket fogunk találni a betegségünk kialakulása és a megváltozott életkörülményeink között.

Gyakori figyelmeztetés szokott még lenni a baleset is, olyan embereknél, akik hajlamosak túlhajszolni magukat, és sokszor, környezetük intő jeleire sem hallgatva, képtelenek fékezni a tempójukon, mert saját kényszerességük, nem bírja beiktatni a pihenőt. Általában, ekkor jön valami baleset, ami átmenetileg, pihenésre kényszeríti őket. Ebből következik az, hogy szerencsés lehet megkérdezni magunktól azt is, hogy a betegségünk, mire kényszerít most rá? Fekvésre? Mozdulatlanságra, vagy éppen kezelésekre? Esetleg teljes életmódváltásra? Érdemes végiggondolni, hogy milyen változtatásra sarkal lelkileg, fizikailag esetleg mentálisan?

Testünk, és lelkünk minden percben, kommunikációs adó-vevő kapcsolatban van velünk.

Ha figyelünk, egyre jobban megtanulhatjuk ezt lefordítani, és megérthetjük azt is, hogy mi is beszélünk hozzá, mi is információt adunk át neki észrevétlenül nap, mint nap. Ez a felismerés, tudatosabbá teheti azt is, hogy ne bántsd, ne kritizáld a saját tested. Te jól bánnál azzal, aki folyton megjegyzéseket tenne rád?

Minden részünk, egy térkép önmagunkhoz, amivel ha megfelelő harmóniában élünk tudatosan, boldog és egészségesek lehetünk. Megvan a képességünk hozzá, hogy ajándékba kapott testünket a megfelelő módon óvjuk. Tanulható, hogy tudatosabban figyeljünk testünk jelzéseire, és az is, hogy ezt a kapcsolatot is magasabb szintre emeljük.

Ne várjuk meg azt, hogy radikális figyelmeztető jeleket küldjön felénk, hogy ideje változtatni az életünkön, de ha mégis így történt, legyünk hálásak, hogy valamire megpróbálja még utoljára felhívni a figyelmünket. Ezzel kaptunk egy esélyt, egy lehetőséget, a valódi lelki gyógyulásra is, mert sosem késő valamit helyrehozni.

És persze van, hogy egy hapcinak egyszerűen csak az az oka, hogy jobban fel kellett volna öltözni.

Képek: Photo by Kinga Cichewicz on Unsplash, Photo by Carolina Heza on Unsplash, Photo by Carli Jeen on Unsplash

Szeretettel
signature

Hírlevél

Iratkozz fel a hírlevélre, hogy elsőként értesülj az új bejegyzésekről, csak a tagoknak küldött levelekről!

Felemelő Magazin – Havonta Megjelenő online önismereti és spirituális magazin

Tags

No Comments Yet.