Asztrológia

Koncentrált erő és megállíthatatlan leszel – Mars a Bakban

Szombaton (2018. 03.17.) a Mars, a tüzes Nyilas jegyből átlépett a földies Bak zodiákus jelébe és itt is lesz egészen május közepéig, majd később újra vissza fog hátrálni ide. Ebből is látszik, Mars leckéje, amit a Bakban kifejtve szeretne megtanítani nekünk, lényeges. Az elkövetkezendő időszakban a lassan, de biztosan lépesek, többet érnek, mint a hirtelen, fejetlen megindulások. Ezt az óriás támogató erőt magunk mellé állíthatjuk, lássuk, hogy hogyan.

A Mars szilárd helyzetben van a Bakban. Ellentmondásos lehet, hogy a Bak jegy, alapvetően lassú, megfontolt, gyakorlatias, amiről könnyűszerrel gondolhatnánk, hogy ez nem igazán kedvező táptalaja a gyors, erős, vakmerő Marsnak. Ezzel szemben mégis kedvező hatást gyakorol a Marsra, ugyanis óriási erejét végre nem meggondolatlanul szórja, hanem fókuszáltan és így sokkal-sokkal eredményesebben.

A kitűzött céljaink, most lehet, hogy egy kis lelassulást követelnek tőlünk, ám annál összeszedettebben, koncentráltabban dolgozhatjuk ki a megfelelő stratégiát, hogy végül sikereket érjünk el. Márpedig a Bakban, minden adott, hogy a kemény munka gyümölcse 100%-osan megtérüljön és garantált legyen.

Most sokkal jobban átgondoljuk terveinket és a külső ellenállástól csak nagyobb erőre teszünk szert. A Mars önmagában sem egy meghátráló típusú energia, de a Bakban menetelve, ez az erő megszilárdul és verhetetlen lesz.

Ennek az erőnek a megfelelő kiaknázása a következetességben rejlik. Most ne a rövid távú sikerért küzdjünk, lássuk a nagy végcélt és inkább legyünk türelmesebbek, megéri, sokkal jobban fogunk végül járni. Így erőnk újra és újra megújulhat. Álhatatosság. Ez az igazi Bak Mars üzenet, kitartás minden áron és végül biztos, hogy megérkezünk.

Érdemes figyelni arra, hogy menetközben ne váljunk görcsössé, az az erő, amit a Mars képvisel, ne nőjön a fejünkre hanem engedjünk a Bak pozitív megnyilvánulásának, miszerint a kevesebb néha több, legyünk nagyon fegyelmezettek. A gyakorlatban végre lehetőségünk van lehozni a koncentrált energiánkat, amit a hétköznapjainkba megtanulhatunk beépíteni.

Ráébredhetünk, hogy egy adott problémát, nem kell több irányból megközelíteni, elég, ha egy úton elindulunk kitartóan. A megtorpanások nem szegik kedvünket, leporoljuk nadrágunkat és megyünk tovább, mert biztosak vagyunk abban, hogy miért indultunk el és vállaljuk érte az erőfeszítéseket, de ezeket már nem éljük meg kényszeres lemondásnak, nehézségeknek. Felismerjük, hogy bizonyos dolgokért szükségünk van a megfontolt, lassú lépésékre, hogy értékálló eredményt érjünk végre el. A rövid távú megoldások nem a hosszan tartó eredményeket támogatják.

Egyéni horoszkópban a Bak által uralt házunkat feltölti életerővel, tetterővel, lendülettel és kitartással. A végeredmény kézzelfogható és idő-értékálló, igazi gazdag minőség lesz.

Csillagképi háttérben a színpad, ahol ez az egész út zajlik a Tejút, ahol érinti a Kígyótartó és Nyilas csillagképet. A tudás, amit az úton megszerzünk öngyógyító, ahogyan magunk mögött hagyjuk a már lehúzó, nem működő minőségeket. Az erőink kézben tartása, ami tavaly ősztől folyamatos lecke, most a csúcspontjára érkezhet. Megérezzük igazán az ízét, milyen az, amikor nem ösztönből cselekszünk, hanem bölcsen, elszámolunk előbb 10-ig és észben tartjuk, hogy miért indultunk el és abból erőt merítünk, kitartóan, alázatosan tesszük a dolgunkat. Egyik lábunkat a másik mellé, miközben élvezzük az álmainkhoz vezető út minden pillanatát.

Mindenkinek gazdag tapasztalásokat, türelmet, kitartást kívánok!

Kép: unsplash.com

You Might Also Like...

No Comments

    Leave a Reply

    Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..