A tudatos embereket energetikailag másképpen fogadják, mint a többi embert. Ezt az érzést csak akkor ismerjük meg, amikor egy ilyen személy jelenlétében vagyunk.

A tudatos emberekben vannak közös alap jellemvonások, amikről könnyen felismerhetőek. Élvezik a mindennapi életüket, a jelen pillanatban. Nem húzzák maguk után a múlt súlyát és nem sóvárognak állandóan egy kivetített jövőkép után, remélve, hogy amit akarnak, végül eléri őket. Ők azok, akik állandóan részt vesznek a saját életükben. Megtartják az adás és kapás egyensúlyát. Nem okolják a kialakult helyzetet, a körülményeiket. Már tudják, hogy miért vannak itt és hogy mit miért csinálnak. Nem feltétlenül ismerik a részleteket, de nyitottak és megosztják azt, amit tanultak, nőnek, fejlődnek.

Hallják és követik a belső hangjukat

A tudatos emberek figyelnek a belső hangjukra és nem félnek követni is ezt a hangot. Engedik, hogy megnyilvánuljon önmaguk és mások számára. Ők már értik, hogy nem jobbak, többek, nem élnek már a megkülönböztetés illúziójában, de fejlesztik önmagukat és büszkék egyedi tulajdonságaikra, képességeikre. Lényükkel hozzájárulnak a világ formálásához. Ők erős támogatók és védők.

Belső erejük határtalan

A tudatos emberek kapcsolatba vannak saját hatalmukkal, de nem élnek vissza vele. Nem különülnek el tőle, ezért soha nem adják át másoknak az irányítást, nem függnek másoktól. Tudják, hogy a hatalom a pusztítás eszköze is lehet, ezért a tudatos emberek fegyelmezettek. Szavaik, cselekedeteik és gondolataik összehangoltak. Nem adnak jelentőséget a múltnak, nem azonosulnak velük, tanulnak belőle. Tudják, hogy a gondolatoknak erejük van, ezért felelősségteljesen válogatják meg őket.

A Tudatos ember, pont olyan, mint Te vagy én, csak igazán jelen van és már nem mutogat, nem hárítja másokra a felelősséget. Életéért ő felel és tudatos teremtője minden pillanatának. Szereti az életet, de nem veszi túl komolyan. Nem a fejében éli meg a dolgokat, hanem a szívén keresztül.

Te mennyire vagy tudatos?

Kép: pixabay.com

Szeretettel
signature

Felemelő - Havonta megjelenő asztrológiai és önismereti online magazin

Iratkozz fel és olvasd el máris, az aktuális számot!
Please wait...

Öröm, hogy csatlakoztál!

Felemelő Magazin – Havonta Megjelenő online önismereti és spirituális magazin

Tags

No Comments Yet.