Íme, ami fent van, alulról jön, ami lent van, felülről. Az Egy műve a varázslat.”

Hermész Triszmegisztosz, Tabula Smaragdina

Utam a csillagokig

 Születésemtől kezdve, számomra az égbolt, a csillagok, a bolygók, az egész Univerzum iránti szeretetem, egy mélységes misztikumot, izgalmat, és hazaérkezést jelképezett. A nagybetűs Tudás titkait… 

Az emberi tudat megnyilvánulása, a lélek motivációi, a létezésünk céljai érdekeltek. Nagyon korán hívást éreztem az emberek segítésére, az önismeret terápiáján keresztül, de önmagában csak a pszichológiát, kevésnek éreztem a lélek és a tudat mélyebb feltérképezéséhez. Ennek oka volt az, hogy a spiritualitásom, eredendően a részem volt, születésemtől kezdve. Az analitikus gondolkodásom volt a kiindulópont, amiben az utamat, a megoldást, és a rajtam keresztül nyújtható segítséget láttam. A célom az volt, hogy megtaláljam mindehhez, a számomra leginkább kézenfekvő eszközt, terápiás módszert, mellyel átfogó segítséget nyújthatok azoknak az embereknek, akik igazán fejlődni szeretnének.

Összegyúrtam mindazokat az ismereteket, melyekben hittem, és amiken keresztül én is fejlődtem, vagyis a pszichológiát, a filozófiát, a kvantumfizika törvényeit, a spirituális és ezoterikus tanokat, és nem utolsó sorban, az Univerzum iránt érzett eredendő szeretetemet. Így érkeztem meg az asztrológiához.

Az asztrológiával 14 éves koromban kezdtem el foglalkozni komolyabban. Az első években autodidakta módon, tradicionális nyugati asztrológiával kezdtem, majd ennek ismeretét bővítettem egy magánoktatóval, aki mellett betekintést nyertem az egészségügyi asztrológiába is, de ezt az ismeretemet sosem használtam. Később belekóstoltam a védikus asztrológia alapjaiba, a kérdő asztrológiába, és akkor még csak kezdetlegesen, az asztrozófiába.

Jelenleg másodévesként tanulok Paksi Zoltán Asztrozófusnál, ami egy gyermekkori álmomat váltja valóra, mert mindig is éreztem, hogy a teljes égi tudás, a magasabb minőségek megértése, a csillagok ismeretével válik csak teljessé. A nála megszerzett új ismereteimet, már használom a képletek elemzésénél is.

Találkozásom a Huber Asztrológiával

Tapasztaltam, hogy az asztrológia rendszere működik, de valami hiányzott, nem stimmelt. Nagyon sok dolog szúrta a szememet a hagyományos asztrológiában. Nem igazán értettem egyet azzal a sok negatív, és káros analógiával, amit az általános asztrológia képvisel. Ebben a nézőpontban, nem láttam a segítő szándékot, sem a valódi fejlődést, amihez hozzásegíthetnénk másokat, csak többnyire a rémisztgetést, és a mozdulatlanságot.

Az én szándékom, nem az volt, hogy visszaigazoljak egy embert, egy általános jellemzéssel, hogy miért olyan az élete amilyen, és ehhez az energiához adni még több megerősítést, hanem az, hogy a blokkjai kioldásához hozzásegíthessem, és hogy megmutathassam, mi minden rejlik benne! Mindezt pedig, hogyan tudja elérni, és magas szinten működtetni. Számomra ezt jelenti a fény tudásának képviselete, és közvetítése.

Egy véletlen folytán találtam rá Gosztonyi Tímeára, aki által megismerhettem a Huber féle integrál szemléletű, asztrológiai pszichológiát, és karma asztrológiát. Egyből azt éreztem, hogy megérkeztem, megtaláltam a hiányzó ismeretet, és eszközt, melyet az asztrológiában kerestem. Vagyis, lássuk és nevezzük nevén a pszichológiai mintázatokat, blokkokat, de mutassunk is belőle kiutat! Segítsük kioldani, gyógyítani azt, ami beakadt, hogy harmonikusan, magasabb minőségben élhessük az életünket.

A Huber féle asztrológiának egyik kiemelkedően értékes, és más rendszerben nem alkalmazott, egyedülálló prognózis rendszere, az Életóra.

 Bruno 1968-ban feleségével, Louise Huber-el alapította meg Svájcban, az Asztrológiai Pszichológiai Intézetet(API), mely nemzetközileg is rendkívül elismert.

Bruno Huber, az asztrológiai pszichológiát, a pszichológia egyik ágának nevezi, amely az asztrológiát használja diagnosztikai eszközként. Elsősorban a mély pszichológia betekintésén alapul, de a humanista és a transzperszonális pszichológián is.

Bruno nézete vallja, hogy az asztrológiai pszichológia egy élő, önszabályozó, és eredendően egészséges lény fogalmából indul, nem úgy, mint a legtöbb pszichológia, ami patológia szempontból eltérő nézeten keresztül gyógyít. „Csak addig beteg, amíg úgy gondolja, hogy a betegség létezik.”
Az asztrológiai pszichológia, központi kérdése a betegségérzetünk (fizikai, lelki vagy mentális) okainak feltárása.

A Huber féle asztrológiát Bertalan Ágnes ismertette meg Magyarországgal, aki személyesen tanult és diplomázott a házaspárnál. Nála tanult az én tanárom is, Gosztonyi Tímea, akinek ezúton is, rendkívül hálás vagyok, hogy általa megismerhettem, ezt az igazán mélyreható asztrológiai rendszert.

Hogyan, és kinek segíthet az asztrológiai pszichológia elemzés?

Ha egy általános elemzésre vágysz, akkor nem biztos, hogy hozzám kell jönnöd. A Huber féle asztrológia ötvözi a tradicionális asztrológiát, a modern asztrológiát és pszichológia alapelveit.

Készítek jellemrajzot, és ezt át is adom neked, de a képletedben, első sorban, azt fogom vizsgálni, hogy milyen minőségben éled a energiáidat, és a hangsúly az önismereten, a folyamatokon, a személyes fejlődéseden lesz, nem feltétlenül azon, hogy mikor fogsz megházasodni, vagy valamikor a jövőben lehetséges-e, hogy megnyered a lottót? ( A megnyugtatás kedvéért, látni fogok az előbb említett kérdésekre is hatásokat, lehetőségeket, de első sorban, én a „Hogyan emelkedjek fel a képletemhez?” úthoz segítelek hozzá, és ez természetesen magában foglalja mind az anyagi, szellemi és emberi kapcsolataink egészséges működtetését is. 🙂 )

Az asztrológiai pszichológia elve az, hogy az történhet meg velünk, ami bennünk is ott van! Hogy mindezt milyen minőségben működtetjük, csakis rajtunk múlik.

Ha előrelátó, konkrét jóslatokra vágysz, akkor sem biztos, hogy a te embered vagyok. Ellenben, tendenciákat, életterületek, személyiség részek, időszerű aktiválását, és aktuálisan megélt kríziseit, látni fogom. Ahogyan abban is tudok segíteni, hogy hogyan tudod ezeket tudatosabban megélni, ezzel együtt, a képletedet magasabb minőségben éltetni, kiegyensúlyozottan működtetni. Irányt adni, hogy kihozd magadból a maximumot, feltárni a gyökérproblémádat, ami egy adott élethelyzetedben elakadásban tart, vagy éppen tarthat.

Az Életóra szerint, bekapcsolt hatások, életterületek, események, analógiás energiák válnak láthatóvá.

Akik tudatosan szeretnének fejlődni, önmagukhoz igazán közel kerülni, saját működésüket, belső késztetéseiket, kibillenéseik indítékaikat, jobban megismerni, és mindezt a tudást, kiegyensúlyozottan, magasabb szinten integrálni, működtetni, azok számára ajánlom a segítségemet.

Ajánlom még azoknak, akik:

  • Elakadtak egy adott élethelyzetben
  • Visszatérő, feldolgozatlan minták megértését, integrálását, és a gyógyulást, az ebből való kiemelkedést keresik
  • Életcéljukat, karma feladatait szeretnék megérteni, és működtetni
  • Emberi kapcsolatait, és a világhoz való hozzáállásukat szeretnék megérteni, és kiegyensúlyozni
  • Mélyebb önismeretre, önszeretetre, belső harmóniára vágynak
  • Kíváncsiak, életük mely területein vannak elsődlegesen feladatai
  • Az egészségügyi problémák lelki okait szeretnék megérteni és rendbe tenni
  • Szeretnének tudatosan beleállni és jelen lenni a saját életükben
  • Felszeretnének készülni az aktuális, személyes év/időszak, magasabb szintű lehetőségeire

Hogyan kezdődik a közös utunk?

Életesemények alapján dolgozom. Mielőtt az elemzésre sor kerül, a pontos születési adataid mellett (hely, dátum, ismert idő) szükségem lesz a főbb életeseményeidre, és a születésed körülményeire (nehéz születés, valamilyen komplikáció édesanyád várandósága alatt, tervezett gyermek voltál vagy sem stb.).
Az életeseményeidet kronológiai sorrendben írd meg. A születésedtől fogva, a téged meghatározó, legalább 10 legfontosabb hatásokra, élményekre vagyok kíváncsi, melyhez még fontos, és szükséges információ számomra, az akkor megélt érzéseid társítása is.

pl: „1992-ben elköltöztem, ez igazán pozitív hatás volt az életemben, mert új emberekkel ismerkedtem meg, és a személyiségemet is megváltoztatta.”

Minden olyan nagyobb vagy akár aprónak tűnő esemény, történés fontos, amiről úgy érzed, hogy valamilyen formában hatást gyakorolt a személyiséged, az individuális lényedre. Tényleg bármi lehet.

Az életeseményeidet, neked tetsző módon fejtheted ki számomra. Akár hosszabban vagy szűkszavúan, de mindenképpen fontos, hogy amennyire pontosan csak emlékszel, azokat összeírd nekem, és hozzá, mindenképpen társíts egy érzést, amit akkor megéltél.

Ha mindezt összeírtad, akkor az aktuálisan és legerősebben foglalkoztató 3 kérdést, vagy adott problémádat is írd még le mellé. (Érdekesség, hogy bármennyire is van valaki tudatában, vagy sem a radix képlete energiáival, kivétel nélkül, pontosan azokat a témákat szokták ilyenkor megemlíteni, amiket én is látok egyből, aktívan bekapcsolva a képletükben.)

Kérlek, hogy egy elemzésre, a kérdések, ne haladják meg a hármat. Bár ez nem is szokott gond lenni, de te is fogod majd érezni, hogy lesz mit tudatosítani, megemészteni és feldolgozni.

Miért fontos az életesemény megírása?

Első sorban azért, mert ez alapján tudom pontosítani a képletedet (Ez különösen fontos lehet akkor, ha nem vagy biztos a pontos születési percedben). Én mindig pontosítással dolgozom egy képleten, enélkül el sem kezdem átadni számodra a képletedben rejlő tudást, hiszen csak így lesz az információ pontos, ezért vállalom a felelősséget.

Másodsorban azért fontos, mert ezen keresztül fogom látni, hogy jelenleg, hogyan, milyen minőségben éled, és aktiváltad a képleted energiáit, és azt is, hogy hol van olyan kibillenés, ami már kialakult, és ami egy adott analógiás irányba mozdította akár az egész „hozott” képletedet.

Mikor kerül sor a konzultációra, mire számíthatsz, és mivel készülj?

Miután elküldted nekem az életeseményeidet, elkezdem a pontosítást, és a képleted kidolgozását. Amikor ezzel kész vagyok, akkor egyeztetünk egy időpontot a közös online, interaktív konzultációnkra. Az elemzésen mindent mutatni fogok neked a horoszkópodon, élőben, a képernyődön keresztül. Hogy mindezt élvezhetően lásd, kérlek laptopról, vagy asztali számítógépről kapcsolódj.

Érdemes a beszélgetésünket valamilyen külső eszközzel hangfelvételt készíteni, mert nagyon sok lesz az információ, és így nem csak később is vissza tudod majd hallgatni, de még a jegyzetelés sem akasztja meg a jelenlétedet.

Részemről a képleted kielemzése egy kis időbe telik, mert a folyamat, rengeteg mélyülést, ráhangolódást kíván tőlem is. Előszeretettel használom az elemzéshez a Symbolon kártyákat is, ha szükségesnek érzem, mely szerepszemélyiségek útján segít egy adott konstellációt még jobban kibontani, és megérteni.

Maga az elemzés, általában 2-2,5 órás, mely alatt többnyire beszélgetünk, bemutatom, és kibontjuk együtt is a képletedet. Megbeszéljük az aktuális élethelyzetedet, lehetőségeidet, irányaidat, és a téged foglalkoztató aktuális problémáidat, amit természetesen, a kérdéseid alapján, én előzetesen már végig tanulmányoztam.

A képleted pontosítása, elemzése, és a 2-2,5 órás konzultáció 25.000 Ft.

Milyen gyakran szükséges elemzést kérni?

Nincs erre előírt szabály, de az égi energiákkal való közös tudatosság, nagyban megkönnyítheti az életedet. Segítségével, fel tudsz készülni az előtted álló időszakra, és ezzel segítheted az életedet tudatosabban megélni, de a függőséget semmiképpen sem ajánlom, és nem is támogatom.

Általánosan azt mondanám, hogy egy évben egyszer, vagy kétszer, érdemes az adott év eseményeit, lehetőségeit, megnézni. Erre több lehetőséged is van. Pontosítás után, visszatérően, nézhetünk éves direkciós elemzést, solar elemzést, és aktuális tranzitokat. Hogy ezeket mikor érdemes kérni, miről szólnak, bővebben, a szolgáltatások menüpont alatt olvashatsz.

Arra is van lehetőséged, hogy visszatérőként, csak konkrétan akkor kérj segítséget, amikor életed egy fontos útelágazásához ért, vagy elakadtál, és ismételten segítséget kérnél. Ebben az esetben nem pontosítok, hiszen ezen már túl vagyunk. Csak a felmerülő problémádat vizsgálom meg a képleteden keresztül.

A konzultációs időnk ilyenkor 1,5 óra, és a díja 18.000 Ft

Mit kaphatsz tőlem egy elemzésen és mikor?

Kulcs eszközöket fogok adni, irányvonalakat, segítek felszínre hozni a tudatalattiban megbújó mintáidat, hogy azok feldolgozása elindulhasson, és egy magasabb minőségben élhesd a képletedben rejlő energiáidat.

Bármennyire is szeretném, nem tudom elvégezni helyetted a belső transzformációs feladataidat. Ez rád váró fejlődési folyamat.

Kapacitásom, és a sok hozzám forduló szeretetteljes bizalom révén (amiért rendkívül hálás vagyok!), egy hónapban, meghatározott számú képletek kidolgozását tudom vállalni, ezért a jelentkezésed, és a képleted kidolgozása, olykor várólistás lehet. Ehhez kérem a megértésedet és a türelmedet. Szándékod komolysága, az életeseményeid megírásával kezdődik, és a jelentkezések sorrendjét is ennek függvényében vezetem.

Hogyan tudsz velem minél hamarabb kapcsolódni, és megismerni a képleted üzenetét?

A születési adataid(név, hely, dátum, ismert idő), az életeseményeid és kérdéseid megírásával, elküldésével.

Gyakori probléma szokott lenni, hogy valaki jelentkezési szándékkal megkeres, elmondom, hogy írja meg és küldje el az adatokat, életeseményeket, és aztán hosszas idő telik el. 🙂

Az igazi komoly szándékod, abban is megmutatkozik, mennyire vagy eltökélt, hogy magadba fektess, és minél előbb rászándd az idődet, hogy a közös munkánk elkezdődhessen. Ehhez pedig szükségem van az életeseményeidre.

Ha igazán határozott szándékkal keresel fel, és a haladást is szeretnéd felgyorsítani, akkor már a jelentkezésnél elküldöd nekem, a születési adataidat(hely, dátum ismert idő) és a legalább 10 életeseményt, a kérdéseiddel.

Ebben az esetben, én is gyorsabban tudom elkezdeni a képletedet, és lefixálni a konzultációs időpontunkat.

Nem vagy még biztos abban, hogy ez az önismereti út neked való?

Teljesen rendben van, hogy bizonytalan vagy, főleg ha még sosem volt részed hasonló önismereti utazásban. Ebben az esetben, ha szeretnéd, lehetőséged van velem kapcsolódni egy teljesen díjmentes, 45 perces ismerkedős, online konzultáción keresztül. Ezen keresztül, mindketten felmérhetjük, hogy működik-e köztünk a kémia, és hogy amiért hozzám fordulnál, abban én valóban tudok számodra segíteni egy elemzéssel, vagy esetleg egy Támogatói Önismereti Kíséréssel (erről bővebben a szolgáltatások menüpont alatt tájékozódhatsz).

A problémád összetett, és tudod, hogy nagyon mélyre kell ásnunk, több mindent is feltárni, oldani?

Bizonyos esetekben, indokolt, hogy egy-egy bolygó energiát, még mélyebben feltárjunk egészen a félrecsúszás kezdetétől, napjainkig, és ezen keresztül oldjunk. Ez hosszadalmas időt vesz igénybe, mint egy első nagy általános elemzés. Mind neked, és nekem is, megterhelő lenne egyszerre ilyen óra számban haladni. Sok esetben lehetetlen is lenne egy napon kivitelezni ezt.

Egyre több igény született ennek kivitelezésére, ezért létrehoztam egy több alkalmas, közös munkafolyamatot, az Asztrológia Mélyülő Terápiás csomagot. Erről bővebben, szintén a szolgáltatások menüpont alatt olvashatsz.

Végezetül pedig, szeretném még átadni tanárom, Gosztonyi Tímea gondolatait, ami talán még közelebb visz, az asztrológiai pszichológia megértéséhez, és a benne rejlő, potenciális önismereti lehetőségeihez.

Az Életóra segítségével a személyiség teljes fejlődése nyomon követhető a horoszkópban. Az Életóra, fényszögeivel aktiválja a radix planétákat, amelyek születési képletünk szerinti megélési feladatainkat jelölik: a bolygó által hozott életfeladat aktiválódik. A megélés egyénenként nagyon változó lehet, függ a bolygó eredeti helyzetétől, a múltbéli megélésektől, s attól, hogy az ember fizikai, lelki vagy szellemi szinten éli-e életét. Ezen megélések által fejlődünk. A fejlődés lehet tudatos vagy tudattalan. A tudattalan fejlődés a spontán megélt tapasztalatok sorát jelenti, melyek idővel, ha elég sokszor „elszenvedjük” őket, a lelket átégető tapasztalatként formálják a személyiséget. Az életben eljátszott szerepeinken keresztül tapasztalunk mindaddig, amíg ezekből a szerepekből fel nem ébredünk. Ha lelkünkben tudatosul Isteni lényünk egy szikrája, akkor azon a területen megtörténik a transzformáció, vagyis a felébredés: továbbléphetünk. A gyermekkori traumák sokszor lemerülnek a tudattalanba. Később, felnőtt korban a pszichológus is nehezen fér hozzájuk. A legtöbb felnőttkori viselkedési és lelki probléma mögött egy gyermekkori, vagy előző életbeli élmény áll. Ezt a megélést, élményt tudatosíthatjuk, így feldolgozhatóvá tehetjük. A korábbi Életóra fényszögek, és az általuk kiváltott múltbeli életesemények megélésének tükrében immár tudatosan tervezhetjük a jövőt. Mi várható, s hogyan szeretném mai, legjobb tudásom szerint megélni azt…

Gosztonyi Tímea

Remélem sikerült összefogó képet adnom számodra, és ha úgy érzed, hogy tudok neked segíteni, vagy további kérdésed lenne még, bátran vedd fel velem a kapcsolatot, az alábbi kapcsolati űrlapon keresztül!

Virág Klaudia

Képek: pexels.com

    Ti mondtátok